Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)

I. rész: Színészet

VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 55 Várföldi (Forfuner) Elek mint csendes hivatalnok élte le férfikorának napjait a postán és csak kevés ember tudta róla idehaza, hogy ifjú korában művész volt, még pedig a Nemzeti Színház tagja. Édes atyja évtizedeken át volt Vácon postamester, de Lexi akkor született, amikor Fortuner Pál még nem volt váci lakos, hanem a prímási uradalom gazdatisztje volt a komárom­­megyei Várföld pusztán. Várföldi Elek itt látott nap­világot 1848. november 6-án. Kicsiny gyermek volt még, amikor szülei Vácra költöztek. Iskoláit itt járta, de a gimnáziumból—1859-től 1864-ig—csak négy osztályt, mert a hatalom urai haragudtak a hazafias piaristákra s amelyik rendházukat nem sikerült feloszlatni, legalább működésükben korlátozták. így csonkították meg az egykor híres váci Lyceumot és Altanodát csináltak belőle. A váci deákoknak más városban kellett foly­tatni tanulmányaikat, ha volt kedvük és tehetségük hozzá. A legtöbbje a szomszédos Esztergomba ment az ötödikbe. így jutottak a Fortuner fiúk: Gábor, Elek és Pál a prímási városba, ahol egy osztályba jártak Baros Gáborral és nem kisebb ember, mint a későbbi herceg­­prímás, Vaszary Kolozs, volt a tanáruk. Már váci kis deákkorában megnyilvánult hajlama a színészet iránt. A Szarvas-vendéglőben végignézett színdarabok szövegét hallomás után úgy-ahogy leírva előadta III. osztályú gimnazista pajtásaival. Ez a szenvedélye Esztergomban még jobban lángra lobbant, mert a kosztostársa, Demjén Zoltán színésznek készült. De Demjén később ott hagyta a színi pályát és foly­tatta tanulmányait, míg Várföldi a tanulásra unt rá és a festett világ varázslatos képe vonzotta. Nyárspolgári érzésű családja hiába igyekezett őt rávenni arra, hogy ezt az elhatározását megmásítsa, a szülei tiltakozás ellenére fölcsapott színésznek. Tehet­ségét még váci tanára, Vass József felismerte. Ehhez fordult, amikor megkapta az ötödik osztályról a bizo­nyítványt. Vass József ekkor Budapesten tanított és

Next

/
Thumbnails
Contents