Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)

II. Könyv: Lexikon

74 BOR, HORDÓ, PINCE. Ulászló király udvarában, dicsérettel emlékezik meg a váci borról. A könnyű asztali bort, — mondja — melynek olyan világos a színe, mint a víz, váci bornak hívják. (Cuspinianus beszéde, Podhraczky Tört. V. munkák 38.) De már a XIII. században is jó bornak kellett itt teremnie, mert Jakab váci püspököt 1216-ban a miatt panaszolták be a pápánál, hogy nagyon szereti a borocskát. (Márki Sándor, Magyar középkor 201., Chobot Ferenc, A váci egyházmegye törté­neti névtára 467.) Később is, a török hódoltság területén, leghíresebb volt a váci és verőcei bor, melyet nagyon szerettek a magyar földön élő törökök, akik közt különösen a véghelyeken és a katonaság körében igen elterjedt a borívás. (Nehogy azonban a vallási tilalmat sértse, magyar sorbetnek nevezték el.) Az egykoriak nagyon dicsérték a váci és verőcei bort, melyet a följegyzések tanúsítása szerint még Konstantinápolyba is elszállítottak. Tudvalevő, hogy a magyar bor csak Lengyelországon át jutott a világkereskedelembe. Ennek az volt az oka, hogy Ausztria nemcsak a magyar bor behozatalát tiltotta el, hanem még az átvitelt sem engedte meg, Lengyelország felé is sok akadályt gördítettek a szállítás elé. A kivitelt súlyos vámokkal nehezítették és lengyel alattvalót nem engedtek be hozzánk bort vásárolni. Csak az a bor mehetett ki, amit kereskedőink magok szállítottak Lengyelországba. (Dr. Acsády Ignác, Magyarország Budavár visszafoglalása korában 278—280.) Ez a körülmény kény­szerítette a váciakat, hogy a szőlőművelés kapcsán borkereskedéssel és fuvarozással is foglalkozzanak. Szekereik bekalandozták egész Középeurópát. (L. Váci szekeresek és Váci kereskedők címszó alatt is.) Még a múlt század elején is nemcsak Vácnak, hanem Pest megyének is főkiviteli cikke a bor volt. Fényes Elek azt írja, hogy Pest megye bortermését budai és váci ncv alatt szállították a felső megyékbe, Bécsbe és innen tovább Bajor-, Cseh- és Morva­országba. (Magyar Országnak... Leírása II. 350.) Borkereskedelmi szempontból a váci borok ma a Pest-nógrádi borvidékbe vannak beosztva. U. i. a borhamisításnak és a hamisított bor forgalomba­­hozatalának tilalmazásáról szóló 1908. évi XLVII. törvénycikk, az u. n. Bortörvény végrehajtó rendelete az országot 23 borvidékre osztotta. Vác területe az egész váci járással 3. szám alatt a Pest­nógrádi borvidék csoportjába tartozik. Fényes Elek az 1857-ben megjelent Magyar Országnak . . . mostani állapotja című könyvében (a II. kötet 422. lapján) ezeket írja a váci borról: A Naszál hegy alját ’s a’ mellette eső apróbb hegyeket szőlőtőkék fedik, mellyek kedves szamatu egészséges vörös

Next

/
Thumbnails
Contents