Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)
II. Könyv: Lexikon
72 BÁNYÁK. került s 1698-ban újabb kiváltságért folyamodott a maga és társai nevében. A kért kiváltságot 1700. április 23-án meg is kapta (Hungr. Denkbuch 438. és Liber Regius 1700.) A privilegium kimondja, hogy a társulat feje Kollbacher. A szövetkezett társak új bányát nyithatnak s az általuk nagy költséggel felfedezetteket tovább munkálhatják a magyar bányatörvény értelmében. A termelt aranyat, ezüstöt egyenest Budára kell szállítaniok, ahol a kamarai administratio a törvényes módon beváltja. A jus tertii-1 valamint a földesúr jogait érvényben kell tartaniok. Kollbacher 1727-ben, amikor már a budai kamarai tanácsos volt, újabb kiváltságért folyamodott. Folyamodásában elmondja, hogy Isten különös kegyelméből Vác és Maros között, másfélórányira a Duna partjától Nógrád mellett 1720-ban vasércre bukkant. A kutatást saját költségein nagy erővel folytatta és most már annyi vaskő áll rendelkezésre, hogy abból legalább 700 mázsa tiszta vas lesz. Húsz mázsa vasból próbakép különféle tárgyakat készíttetett s a bécsi mesterek bizonysága szerint az érc elsőrendű vas, melyből a legkiválóbb acélt lehet készíteni. Ez a vasbánya — írja Kollbacher — nagy jelentőségű Magyarországra nézve, mert a vasárúk terén jelentékeny olcsóságot fog létrehozni s ami pénz eddig a vasneműkért külföldre vándorolt, az ezentúl az országban marad. A Duna mentén fekvő végházak és fegyvergyárak ezentúl nem szorúlnak külföldi vasra! Mindezeket figyelembe vévén, e nagy jelentőségű ügy megérdemli, hogy az udvari kamara jóindulattal támogassa. Kollbacher tehát védelmet és kiváltságot kér a maga és társai számára. Az udvari kamara nem nagy örömmel vette Kollbacher folyamodását; éppenséggel nem lelkesedett azon, hogy Magyarország ezentúl maga láthatja el magát vasneművel. Mert hisz a mennyit nyer e réven Magyarország, ép annyit veszt Stájerország, amely eddig valóságos monopolium gyanánt űzte a vaskereskedést Magyarországban. Már pedig az udvari kamara előtt előbbre való volt Stájerország érdeke, mint Magyarországé. Ezért tehát 1727. június 7-én tudatta Kollbacherrel, hogy a bánya művelésére megadja ugyan az engedélyt, de csak oly feltétel alatt, hogy oda vasat nem szállít, a hol stájerországi vasat szoktak használni (hac conditione, dass er das erzaigte Eysen dahin nicht bringen solle, wohin das Steyerische seinen Verschleiss hat). Ez ő felségének is — úgymond — legkegyelmesebb akarata és véleménye. (Közös pénzügyi levéltár Hongr. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle IX. 382.)
