Tragor Ignác: Vác műemlékei és művészei. Több képpel és melléklettel (Vác, 1930)

Mellékletek

115 tanár úr nyomban ráismert benne a testvérére. 1882-ben Budapestre ment és ott Marchenke Vilmos jónevű szobrász*mester műtermében dolgozott. Elméleti szaktudását az Iparisko­lában szerezte. Mint az Ipariskola növendéke, első díjat nyert egy szép Madonna szobrával, melyet Schuster Konstantin püspök megvá­sárolt. Ezt a szobrot gipszöntvényekben sok* szorosította és áruba bocsátotta. Igen sok váci családnál megvan. A három évi tanfolyam után öt évig Zsolnay Vilmos pécsi majolika gyárában mint mintázó szobrász dolgozott, sikert aratott. Továbbképzése okából ismét vándorbotot vett a kezébe és Németországba utazott. Bonnban, Kölnben és Düsseldorfban a szobrászműtermekben dolgozott. Az 1900 évi világkiállításkor félévet töltött Párizsban, ahonnét 1902*ben ismét Németországba ment és Kölnben önálló iparművészeti műtermet nyitott. Két évi ottlét után hazajött és két éven át Vácon működött. A Ferenc*rcndiek kolostorában bérelt szobában rendezte be műtermét, ahol a következő nevezetesebb mellszobrokat mintázta: Nikitits Sándor kir. Kapás Sándor: Vác Iátóképe a papvölgyi szőlőkből. majd három éven át Ungváron és Eperjesen működött. A dekorativ szobrok, iparművészeti tárgyak, síremlékek és emlékszobrok egész sorozata őrzi ekkori tevékenységének emlékét. Azután csehországi nagy porcellángyárakban és Németországban a Rajna melletti Lüftel* bergben mint keramikus dolgozott. A millen* nium évében — 1896*ban — Budapesten készített az országházára dekorativ szobrokat. De művészi nagyravágyását nem elégítette ki ez az iparművészeti tevékenység és megmin* tázta Schuster Konstantin váci püspök mell* szobrát, mellyel nagy erkölcsi és szép anyagi tanácsos, váci ügyvédet, Preszly Elemérnét, főispánunk feleségét, Kassai Vidor színmű* vészt és Skultéti Pál Ferenc*rendi házfőnököt. Itt készítette első jelentősebb szoborművét, a Kukorica Jancsit és több kisebb*nagyobb zsáner*szobrot is mintázott. Ezeket a buda* pesti tárlatokon időközönként ki is állította. Jelentősebb szoborművei: dr. Schuster Kon* stantin püspök életnagyságú mellszobra, lm* maculata, Árgírus királyfi,__ Tündér Ilona, A könyvtárban, Judit, Páduai Szent Antal, Goldstein Számi, A puszta hervadó virága, Pihenő leány, Duhaj legény. 1903*ban meg*

Next

/
Thumbnails
Contents