Tragor Ignác: Vác története. Képekkel díszített kiadás (Vác, 1927)
IX. Az újjűépítés kezdete (Berkes András és az Althannok kora, 1686 - 1756)
IX. AZ ÚJJÁÉPÍTÉS KEZDETE 87 sütőknek gabonát vásárolniok, amikor már a lakosság ellátta magát (1753 augusztus 7). Vásár első napján csak a helybeliek árulhattak, a vidékieknek csupán másnap volt megengedve. Ekkor már megvolt Vácnak — abban az időben híres — messze vidékre kiterjedő négy országos vásárja. A paráznaságot űző személyeket megkorbácsolás után kiutasitották a városból (1750). A káromkodók megfenyítésére egy 40 font súlyú köpenyeget csináltatott a tanács, a bűnösnek ezt meghatározott időtartamra nyilvánosan kellett viselni a nappali órákban (1744). Az Istenkáromlás bűnös szokásának melegágya lehetett a sok kocsma. 1743-ban az akkor 4200 lakost számláló városban 20 kocsma felállítására adott engedelmet a tanács, melynek tagjai voltak a Barokk ízlésű tyáz a főutcán. (Püspöki lak volt a XVIII. század elején. Most Roller Gusztáv kereskedő tulajdona). leggyakoribb vendégek. Erre vall az uradalom által 1751 január 4-én közzétett rendelet 5. pontja: Mivel nem illő, hogy az tanátsbéliek, főképp éjjeli időben kortsmákba járjanak és ott tántzoljanak, kártyázzanak vagy másképp mulassanak, noha inkább kötelességük volna másoknak jó példával világítani előre és az ilyenektül másokat elvonni, amiért is nékiek az kortsmai mulatozások ezennel súlyos uradalmi büntetés terhe alatt megtiltatnak. Jellemző e kor erkölcsi állapotára az is, hogy a város a hatalmasok kegyének megnyerésére ajándékokkal kedveskedett. Az 1746 december 30-i tanácsülés határozatából Pest vármegye alispánjának és a püspökuradalmi igazgatónak egy-egy, az uradalmi tiszttartónak, to-