Tragor Ignác: Vác története. Képekkel díszített kiadás (Vác, 1927)

XIII. A XIX. század második fele

138

VAC TÖRTÉNETE

kával és céltudatos gazdasági politikával lehetett volna eredményeket elérni, csakhogy a vezetőségben nem volt invenció, munkakedv és összetartás. Pedig minden előfeltétele megvolt annak, hogy Vác előnyös földrajzi helyzetét kihasználva az ország jelentékenyebb városai közé emelkedjék. Határa 14,460 hold terjedelmű volt. 1597 háza, közte több nagy épülete állott. Volt törvényszéke és királyi adóhivatala. Székhelye volt a püspöknek, káptalannak és járási szolgabíróságnak. Volt vasúti és két dunagőzhajó-állomása, postája és táviró hivatala, két pénzintézete, ipartársulata, 23 különféle céhtestülete, fejlett nyomdaipara és két hírneves intézete: a siketnéma-intézet és a f egy ház. Társadalmi téren némi haladás volt észlelhető. Ekkor alakult meg a Jótékony Nőegylet (1868), a Tűzoltó-testület (1871), a Korcsolyázó-egylet (1869), a Váci dalkör (1870) és ekkor indult meg az első helyi hírlap. Az itt állomásozott 31. számú

Eltűnt dumaparti rősziét.

(Pörge Gergely írónrajza.)

vadász-zászlóalj művelt tisztikara élénk színeket vitt be a társasélet szürkeségébe. De ott, ahol a haladás kizárólag a közigazgatás tevékenységétől függött, hanyatlás állott be. Az utcákat nem kövezték s a régi kövezést nem javították. A városi épületek el voltak hanyagolva. A közpénztár, a kórház és gyámpénztár számadásait éveken át nem vizsgálták. Az adókat nem hajtották be rendesen. A hadikárpótlás címén kapott 23,000 forintot eltékozolták. A letéti pénzeket elhasználták a folyó kiadásokra. A

70,000 forintra szaporodott adósságot nem fizették, de nem fizették a tisztviselőket és tanítókat sem, úgyhogy ezek kénytelenek voltak nyugtáikat elzálogosítani. Egyik szabálytalanság és

sikkasztás a másikat érte. Közcélokra szedett pénzek nem jutottak rendeltetési helyükre. A kövezési munkára előlegezett több ezer forintot fölvették, de a munkát nem végezték el. Egyes tisztviselők hídtatarozás, halottas kocsi javítás és más különböző címen tetemes összeget utalványoztattak ki maguknak a közpénztárból. Egyhangúlag elfogadott közgyűlési határozatokat nem hajtották végre. Az egyéni önkény, az erőszak és visszaélés megbénította a közigazgatás működését és a jobb sorsra érdemes várost az anyagi tönk szélére juttatta.

A hozzá nem értésnek ritka példája volt a városi költségvetés összeállítása. Öt éven át 1875-től 1879-ig minden esztendőben újra föl-