Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
IX. Az újjűépítés kezdete (Berkes András és az Althannok kora, 1686 - 1756)
76 VÁC MÚLTJA ÉS JELENE alól való felszabadulásokra. Megparancsolja minden Hadi Tisztjeinek s az alattok valóknak, hogy az ő Passusa nélkül Vác városába bemenni, a lakosokat háborgatni s károsítani ne merészeljék (Tokay 1704 január 7.) I. Lipót király a fölkelők első sikerei után mindjárt megbízta gróf Széchenyi Pál kalocsai érseket, hogy béketárgyalásokat kezdjen a fejedelem főtábornokaival, Bercsényi Miklóssal és Károlyi Sándorral, mikor pedig ezek egyenesen Rákóczihoz utasították az érseket, ez 6 hozzá fordult. Rákóczi 1704 február 29-én értesítette, hogy látogatását elfogadja, de nem Vácon, mint eleinte tervezték, hanem Gyöngyösön. (Ez az értekezlet adta meg az alaphangot a fejedelem minden további béketárgyalásához, amiknek egyetlen következése a nemzet jogos kívánságainak teljesitése, a szabadság helyreállítása lehetett.) Lipót halála után (1705 május 5) Rákóczi II. Rákóczi Ferenc pecsétje. újabb reménnyel fogott a békealkudozásokhoz, minthogy azonban ezek eredményre nem vezettek, folytatta hadjáratát. Július 1-én Ocsán magához vonta Esterházy Dániel és Károlyi Sándor hadait, Gyomron lelkesítő beszédet intézett hozzájuk és úgy határozott, hogy Károlyit az Alföld fedezésére visszahagyva, Esterházyval Vác felé vonul, elfoglalja a szentendrei szigetet és hidat veret a Dunán, hogy fenntartsa az érintkezést a dunántúliakkal. Két-két napot pihent Rákoscsabán és Veresegyházán, július 9-én Vácnál ütött tábort. Csak itt mondott le arról a tervéről, hogy hidat veressen s úgy intézkedett, hogy gyalogsága a Duna völgyén a börzsönyi hegyeken át nyomult fölfelé, míg ő maga lovasságával Verőce és Nagymaros közt hagyta el a Dunát és Szokolyán át indult a Garam völgyébe. Dvornikovich püspök Rákóczi hadainak hírére elhagyta Vácot és visszaköltözött élőbbem lakóhelyére, Győrbe és Berkes nagyprépostot nevezte ki helyettesévé. Rákóczi ekkor a váci püspökség javainak egy részét Pethes András egri nagyprépostnak adományozta, a hozzácsatlakozott váci káptalannak pedig a kecskeméti, nagykőrösi és ceglédi tizedből ezer tallért utalványozott. Ezek az izgalmak annyira megtörték Dvornikovich püspök életerejét, hogy még az évi augusztus 31-én meghalt. A váci egyházmegye kormányzatának terhe most már egészen Berkes vállaira nehezedett úgy, hogy e miatt nem vehetett részt személyesen a szécsényi országgyűlésen, melyet Rákóczi szeptember 12-én nyitott meg. A gyűlésen 6 püspök, 36 főúr, 25 vármegye nemessége, majdnem valamennyi város követsége, több ezer ember vett részt. A váci egyházmegyét Ujfalussy Tóbiás őrkanonok képviselte. Az ő eszére és ügyességére szükség volt ott, mert a konventnek nyilvánított gyűlés utolsó napjaiban a szövetkezett