Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
VIII. A török uralom és végső évei
66 VÁC MÚLTJA ÉS JELENE semmi orcád nincs, hogy egy hatalmas fejedelem előtt leveledben nem szégyenlesz hazudni. .. Azért meg köllene böcsülnöd tisztedet, ha magadat meg nem böcsülöd és meg kellene gondolnod, kinek írsz, miről írsz és kifelől írsz, hogy írásod ne térne orcádra Mert az hazugság minálunk akármi alávaló emberekben is igen gyalázatos! Minthogy a hadifoglyok kiegészítő részei voltak a zsákmánynak, értékesítés (eladás, csere) tárgyai voltak. Mind a két részen mint rabokkal bántak velők. Tudunk mind a két részről váci eseteket is. 1576 június elején a budai pasa Vácra jött és itt nagy mulatságokat rendezett. A többi között láncra vert tíz egri vitézt hozatott ide. Ezek közül a legerősebb ifjút mezítelenül egy saruban a fához köttette és egy hatalmas oroszlánt bocsátott reája. De az oroszlán nem bántotta, csak a saruit nyaldosta. Erre a vadállat őre jót húzott az oroszlánra, mire az néhány pillanat alatt darabokra szaggatta őrét. Mikor ezt az esztergomi és a nógrádi bégek látták, térdre borultak a pasa előtt és úgy kérték a sértetlenül maradt egri vitéz szabadon bocsátását. Isten akarata — mondták hogy ez az ifjú sértetlen maradt. És a pasa megoldoztatta az ifjú kötelékeit és szabadon bocsátotta őt. 1608 szeptember 24-én Beker budai bég panaszkodott Mátyás királynak, hogy a váci kapitány egy rab janicsárt utcáról-utcára hordoztatott a katonáival, akik levették a rabnak török süvegét és a fejére magyar süveget tettek, melyet a janicsár többször a földhöz csapott. Ezután a Dunába vetették őt. A váci kapitány azzal mentette magát, hogy a janicsárt egy asszonnyal kapta együtt. Egyébként szívélyes viszonyban voltak egymással a szomszéd várak kapitányai, de nem önzetlenül, hanem haszonvágyból, mert a barátságnak ára volt. Kitűnik ez Szulejmán váci bég Telekessy Imrének 1555-ben irt leveléből: Továbbá kérlek, — írja benne — hogy küldj két vagy három sólymot tovább való barátságomért. 1638 április 20-án Múszá pasa váci várparancsnok két sugár vizahalat küld Pálffy István érsekújvári főkapitánynak. * Végre homályba borultak a minarék félholdas csúcsai és 142 év után Vác templomain is felragyogtak újra a kereszténység szent jelvényei, az ég felé törő keresztek. Az ország felszabadítására több kísérlet történt már, de sikertelenül, mert a két pártra (német-katolikus és török-protestáns táborra) szakadt magyarság erőtlen volt, az uralkodók pedig nem akarták, ígértek ugyan külföldi segítséget, de nem hoztak, az idegen zsoldosokat is inkább a magyarság megfékezésére és leigázására tartották, hogy az országot beolvaszthassák a császári birodalomba. 1684-ben végre rászánta magát Lipót király, hogy megtöri a török gyengülő hatalmát. A hadsereg feladatául Buda visszafoglalását tűzte ki és a fővezérletet Károly lotharingiai hercegre bízta, aki június 13-án kelt át mintegy 35,000 emberével a Dunán Esztergomnál és iriég az nap megszállta Visegrádot, melynek várát öt napi vívás után szintén hatalmába ejtette. A bajor hadtest Miksa Manó választófejedelem vezérlete alatt a Duna jobb partján menetelt és június 16-án érkezett Vácra. Föltartóztatásukra Musztafa aleppói pasa 15,000 lovast 3000 janicsárt küldött Kara Mehmed budai pasa vezérlete alatt. Ez a a sereg június 27-én Váctól északra foglalt igen előnyös állást. A keresztény sereg zömét gróf Stahrenberg-Rüdiger Ernő tábornok vezérelte, a jobbszárnyat Miksa Manó badeni, a balt Lajos neuburgi herceg vezette. Mikor a sereg csatarendben állt, Stahrenberg a lotharingiai herceggel végig lovagolta a tábort és csak ezt mondta katonáinak : — Harcoljunk vitézül a kereszténységért s miénk a győzelem ! Aviano Márkus kapucinus atya a keresztet mutatta nekik e szavakkal: — E jelben bízzatok! Majd felharsantak a kürtök, pörögtek a dobog és a föllelkesített katonák víg énekszóval muzsikaszó mellett mentek előre. A magyarok mivel épen Szent László ünnepe volt, a harci erényekben tündöklő, magyar király dicsőítésére hazafias dalokat és szent énekeket zengedeztek. Húsz-harminc percig haladtak előre, azután megálltak, hogy bevárják az ellenség támadását, minthogy azonban ez nem következett be, tovább nyomultak, majd megállották egy mocsárral védett hegy aljában ér csatarendbe helyezkedtek. A terv az volt, hogy amíg a jobbszárny
