Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Bodonyi Emőke: A szentendrei „római iskolások”. Neoklasszicizmus Szentendrén a harmincas évek első felében

Amikor a római iskola már egy letűnt művészetpolitikai eszme lett, az eltérő művészeti irányzatokat a történeti feldolgozások egymástól — elszigetelték, és — jobb és baloldaliságot különítettek el. A jobboldaliság egyértelműen a klasszicizáló, római iskolás igazodás, míg a baloldaliság a posztimpresszionista, illetve avantgárd törekvéseket jelentette.

10 Ebből következően különösen a jobboldaliságot képviselő művészek (Heintz, Jeges, Pándy) munkásságának elemzése ennek a polarizációnak rendelődött alá. Amikor a római iskola kezdte elveszíteni végletesen pejoratív tartalmát és kutatott művészettörténeti jelenség lett, akkor a harmincas évek klasszicizáló hulláma elfogadott stílusjelenséggé vált a szentendrei művészeten belül. A római iskolás életművek most annak estek áldozatul, hogy az életművekből kiragadott műtárgyak képviselték az egyes munkásságokat.

11 Ez a fajta egyoldalúság sem kedvezett az alaposabb feldolgozásoknak, alig esett szó az érintett életművek alakulásáról és a harmincas évek elején tapasztalható klasszicizáló tendencia értelmezéséről. Jó ideig a szentendrei művészet történetét feldolgozó kiállítások is ezt a szemléletet követték, többnyire kimaradtak azokból a római iskolás alapítótagok. Az 1956-os Szentendrei Művésztelep jubiláris kiállításának műtárgyjegyzéke szerint az alapítótagok közül Jeges Ernő és Pándy Lajos nem szerepelt a kiállítóművészek között.

12 Az 1972-es, a Régi Művésztelep szentendrei emlékkiállításán, amely a katalógus értékes fotódokumentációja alapján a kezdetektől, 1926-tól történeti hűséggel kívánta kezelni a művésztelep történetét Bánovszky Miklóson, Onódi Bélán és Rozgonyi Lászlón kívül nem szerepelt a többi alapítótag.

13 Az alapítótagok munkásságának jelzése tárgyilagos igénnyel elsőként az 1979. évi Szentendrei Régi Művésztelep jubileumi kiállításán

14 jelentkezett, és ezt a kezdeményezést folytatta az 1989-es újabb jubileumi kiállítás.

15 Itt szándékosan nem említem azokat a kiállításokat, amelyek nem a történetiség jegyében, hanem elsősorban a szentendrei művészet fogalmának értelmezésében kívántak kiállítási anyagot gyűjteni. Ezeken még jelzésszerűen sem jelentek meg a római iskolás alapítótagok.

16 Ennek következtében elsősorban az ő munkásságukban kitapintható neoklasszicizmus jelenségét sem értelmezték. Onódi Béla megállapítása azonban mind a mai napig érvényes maradt, mintegy megadva a kutatás irányát, miszerint „a harmincas években a művésztelepen áthullámzik a neoklasszicista (Casorati-Oppi) irányzat..."

17 Ezt pedig jól körülhatárolható egy részében ma is fellelhető vagy részben rekonstruálható műtárgycsoport reprezentálja.

18 Ez a megállapítás azonban a hatások közül szinte kizárólagosan olasz orientációt feltételez, elsősorban az olasz Novecento befolyását. Ebben az összefüggésben érdekes lehet a római ösztöndíj vagy az attól független olaszországi élmények befolyásoló ereje. A szakirodalomban azonban még bizonytalanság tapasztalható a római ösztöndíjak körül, kimaradt a felsorolásokból a szentendrei művészek közül Bánáti Sverák József, indokolatlanul itt szerepel Heintz Henrik és Barcsay Jenő neve, Jeges Ernő és Rozgonyi László ösztöndíjas éveire pontatlanul hivatkoztak.

19 (Táblázat) 50