Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Tóth Antal: A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogagó művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926–1935 között

Tóth Antal A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogató művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926—1935 között A

^ két világháború közötti korszak első szakaszában, a húszas évek folyamán sajátos társadalomtörténeti jelenségnek lehetünk tanúi: a társadalmi szervezetek alapításának és működésének minden korábban tapasztaltat és a későbbiekben észlelhetőt felülmúló gyakoriságával és élénkségével. Ebben a napjainkig kielégítően nem tanulmányozott és tudományosan nem értékelt össztársadalmi mozgásban kifejezésre jutott az első világháború és a forradalmak kiváltotta összeomlásban vergődő, klasszikus felépítményében megroppant magyar társadalom önszerveződésre kesztetettsege és készsége, az önszerveződésre koncentráló ereje. Az egész társadalomra, a társadalom valamennyi rétegére jellemző folyamatban természetesen részt vettek a képző- és iparművészek is, akik az országos egyesületekről a helyi érdekeltségű és hatáskörű kis szervezetekig bezárólag hozzávetőleg félszáz egyesületbe tömörültek. A művésztelepi közösségek közül a Szolnoki Művésztelep Egyesület (1901), a Nagybányai Festők Társasága (1912) még az előző korszakból maradtak fenn, a világháború után alakultak viszont a Hódmezővásárhelyi Művészeti Társaság (1926), a Miskolci Művészek Társasága (1926) és a Szentendrei Festők Társasága (1928).

1 Ez utóbbiak — véletlen tényezőktől is kedvezően befolyásolt események hatására — kristályosodási pontjává váltak a ,,művésztelep mozgalomnak". Ez a ,,mozgalom" eszmei indítékát, erkölcsi motivációját Nagybánya példájából merítette és alapvetően a Nagybányán bevált gyakorlatot követte az éves és napi munkarendjében még a harmincas évek Szentendréjén is. Beindításában, felvirágoztatásában és életben tartásában a Képzőművészeti Főiskolának jutott a vezető szerep, amely intézményben 1905-től Szinyei Merse Pálnak, Ferenczy Károlynak, Olgyai Viktornak, 1913-tól Réti Istvánnak, 1914től Glatz Oszkárnak a vezetésbe, illetve az oktatásba történt bevonásával Nagybánya szabadabb szelleme, korszerűbb művészeti elvei és gyakorlata kezdett teret hódítani. A forradalmi változás a Lyka Károly által kiharcolt és 1921-ben bevezetett oktatási és szervezeti reformban csúcsosodott ki, amelynek — szempontunkból — legfontosabb mozzanata a „harmadik trimeszter": a nyári főiskolai művésztelep ek rendszeresítése volt. Ennek eredményeképpen az 1920-as évek főiskoJ л ifjúsága tanrendi kötelezettségének eleget téve dolgozott valamelyik mű

1 észtelepen és ezáltal megismerkedett, megbarátkozott egy életmóddal, amely művészeti és nemzeti művelődési ideálokkal volt áthatva, sőt szerencsés esetben még életteret is adhatott.

2 5