Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Bodonyi Emőke: A szentendrei „római iskolások”. Neoklasszicizmus Szentendrén a harmincas évek első felében

sődleges forrást, ehelyett a keresztény tematikához jobban illeszthető stflus, elsősorban a reneszánsz művészet tanulmányozását és asszimilációját eredményezte.

37 A magyar művészetben is érzékelhetőek voltak a Novecentotól függetlenül annak kiinduló problémái: értékkeresés, a hagyományok felvállalása, az avantgárd szélsőséges irányzataitól való távolságtartás. Ilyen Szőnyi István húszas években kialakult klasszicizmusa, amely révén a rajzvonal és az erőteljes plasztikai formák váltak elsődleges kifejezésbeli eszközzé. Lyka Károly hívta fel a figyelmet a Szőnyi-féle klasszicizmus és a római ösztöndíjasok Novecento élményének stiláris rokonságára. Szőnyi és hatására Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Korb Erzsébet klasszicizmusát olyan művészi hitvallásként értelmezte, amely az egyetemes értékek felvállalására törekedett az idegen hatásoktól elzárt hazai környezetben.

38 A római iskolások körében az értékkeresés igazodott az olaszországi helyszínhez. A magyar művészek is tisztázni akarták a kortárs művészet viszonyát a régi és az avantgárd művészethez egyaránt. Az olasz Novecento egyfajta válaszadási lehetőséget jelentett jellegzetes kifejezésbeli eszköztárral. Az avantgárd irányzatokból csak annyit emeltek át, ami nem mondott ellent a művészet hagyományos értékeinek, és ami úgy tűnt, hogy folytatása a megelőző művészeti eredményeknek. Míg azonban a múltba fordulás az olasz művészek számára egyfajta nemzeti érzéssel telítődött, addig a magyar művészek számára ez alkalmat teremtett a művészet kontinuitását és felelősségét magában foglaló művészeti nézetek kialakítására. Aba-Novák Vilmos stíluszavarról beszélt Európában, s a művészek feladatává tette, hogy a „tisztulási folyamatban" részt vállaljanak.

39 A római iskolások távolságtartása a korszak egyéb művészeti irányzataitól, az avantgárd, későimpresszionista, szecessziós és neobarokk akadémikus irányzatoktól a legtöbb esetben végiggondolt és vállalt művészi magatartás volt ideológiai meggyőződés nélkül. A koncepciózusán kialakított mecenatúra volt az, ami „kiváltotta" ezeket a művészeti ideákat elszigeteltségükből és adott nekik ideológiai töltetet. Ezt segítette elő a magyar—olasz ösztöndíjrendszer, és ezt erősítette Gerevich Tibor művészettörténésznek, a Római Magyar Kollégium 1928-tól kinevezett kurátorának a programja, miszerint a római iskolásoknak olyan művészi feladatokat kell felvállalnia, amelyeknél lelassult a fejlődés mint: egyházművészet, freskófestészet, monumentális szobrászat, új történeti festészet, építészet, iparművészet.

40 A célkitűzés olyan összművészeti koncepció volt, amelyhez a jól felismerhető, sajátos, csak rá jellemző stílus kibontakozását is elvárták. Gerevich már 1931-ben egy egységes „római magyar stílus"-ról írt,

41 bár — mint P. Szűcs Julianna megállapította — ekkor még alig lehetett egységesen kezelni a különböző művészeti törekvéseket.

42 A római iskola célkitűzései között nem szerepelt konkrét, meghatározott stíluskövetelmény, maguk a római ösztöndíjasok munkái is többféle stílusorientációt mutatott. A neoklasszicizmus mint stílusjelenség nem kizárólagosan jellemzi a római iskolások stílustörekvéseit. Az előképek közötti váloga53