Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Bodonyi Emőke: A szentendrei „római iskolások”. Neoklasszicizmus Szentendrén a harmincas évek első felében

tájba helyezett csoportkompozíció figuráin nincs meg a Szőnyiékre jellemző szoborszerű, monumentális ábrázolásmód. Ehelyett a cselekményt hangsúlyozó, a történet érzelmi aspektusait is figyelembe vevő heves gesztusokra terelődik a figyelem. Ez a fajta expresszivitás Jeges egész művészetét végig kíséri. Ars poeticus jellegű az a kettősség, amelyet ez a gobelinterv és az ezzel szinte egyidőben készült festménye reprezentál. Reneszánsz portrékat imitálva, azoknak kompozicionális sajátosságait használja fel, ahogyan háromnegyed profilban, háttérben jelzésszerű háttérrel festi meg Vöröskalapos önarcképét (1922).

32 A klasszikus előképek hatását mutató és az expresszivitásra törekvő, merész beállítású kompozíciók egymás mellett élése jellemző marad művészetére. Ennek a kettősségnek az okai visszavezethetők Jeges pályakezdéséhez és valós művészeti céljához. Jeges avantgárd múltja mint a Tanácsköztársaság legtöbbet foglalkoztatott plakátfestője jelentős mértékben befolyásolta Jeges megítélését.

33 Kétéves párizsi tanulmányútja alatt azonban már a barbizoniakért és a reneszánsz mesterek iránt lelkesedett. A modern művészeti törekvésektől való távolságtartását jól illusztrálja Párizsból írott levele, amelyben arról panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a frissen látott legújabb festészeti törekvésekkel. Ami számára élményt jelentett az a Louvre volt, Rembrandt, Mantegna, Tiziano, Leonardo, Giorgione, Tintoretto és Manet Olympiája.

34 Jeges nem titkolt szándéka és művészeti célkitűzése a történeti festészet megújítása, ami monumentális igénnyel párosult.

35 Számára az olaszországi római ösztöndíj stúdiumai elsősorban a művészettörténeti emlékanyag, azon belül is elsősorban a quattro- és a cinquecento művészetének tanulmányozását jelentette. A klasszikus előképek felhasználása a szentendrei művészek közül nemcsak Jeges művészetére voltjellemző. Heintz, Pándy, Bánáti Sverák, Rozgonyi ugyanúgy festettek reneszánsz kompozíciókat formai előképként alkalmazó festményeket mint Jeges. Művészetük harmincas évek első felére eső periódusára meghatározó, hogy a kortárs olasz művészet befolyását reprezentáló festményekkel egyidőben készülnek a konzervatívabb felfogású biblikus, történeti, reneszánsz hangulatú kompozíciók. Mindez pedig a római iskola stíluskérdésével és az olasz Novecento hatásával függ össze. Az olasz Novecento összefoglaló elnevezése a húszas évek olasz képzőművészeti irányzatainak. Mint Gerevich Tibor is rámutatott arra, általában az olasz művészet neoklasszicista irányzatával, elsősorban Casorati, Oppi, Caréna, Funi művészetével szokták azonosítani a Novecento fogalmát. Gerevich a neoklasszicizmus definiálásakor arra a történeti visszatérésre hívta fel a figyelmet, amely az ókori klasszikus művészet és a klasszikus reneszánsz elveinek alkalmazásához, vagy akár hangulatának felidézéséhez vezetett.

36 A magyar művészek számára az olasz Novecentro egyrészt az előbb említett olasz művészek által képviselt neoklasszicista stílusélményt, másrészt sajátos interpretációját jelentette az itáliai művészettörténeti korszakoknak és általában véve a művészetnek. Ez azonban — mint P. Szűcs Julianna rámutatott —, a magyar művészeti törekvésekben nem vezetett el a klasszicizálás korhű, tematikus felfogásáig: az ókori klasszikus művészet nem jelentett el52