Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)
Kiss Joakim Margit: A tájkép a szentendrei festészetben 1926–1935 között
Kiss Joakim Margit A tájkép a szentendrei festészetben 1926—35 között I " smerjük a kiállítási programok áttekintéséből, hogy a tájképfestők önálló kiállításokat szerveznek, tudjuk, hogy a Paál László Társaság tájképfestők szerveződése volt a század elején, s nem egy festőnk életében jelentős elismerésnek számított olyan szakmai testület által alapított díj elnyerése, mint a Szinyei Társaság tájképfestészeti díja. 1 A tájkép gyakoriságára elegendő magyarázat lehet annak korabeli közönségsikere is. A Szentendrén keletkezett tájképek további motivációja a művészeti szakirodalom — de azt is mondhatnánk, hogy az Akadémia — tekintélyében keresendő: a Szentendrei Festők Társaságának alapító tagjai nagybányai mesternek: Réti Istvánnak voltak a tanítványai. Rétinek a Magyar Művészet hasábjain 1926-ban megjelent Nagybánya-tanulmánya támogathatta a művészeket a természetfestés aktualitásának hitében. Mindemellett — úgy vélem — a tájkép szentendrei gyakoriságának legtermészetesebb magyarázata magában a telepalapításban keresendő: a művésztelep Barbizon óta mindig is tiltakozás volt az akadémikus festés szorongató értékrendje ellen, — s nálunk már a századelő óta a csupán rutint alkalmazó műcsarnoki festészettel szemben is. A művészet belső fejlődése során azonban a század elejére nálunk is kialakult egy adottság: a tájkép — több, mint félszázados új fejezete után —fölértékelődött. A XIX. század második felének francia festészetében minden forradalmi újítás itt kezdődött és itt tetőzött: Courbet, Corot, Troyon festészetén, majd az impresszionistákon át Cézanne-ig. Cézanne volt az, aki összeötvözte mindazt, amit a „múzeumi" művészetből és a kortársi művészetből fontosnak érzett. Az ő festészetében kapott követhető mintát az egész századvég: a nézőpont, a látvány kivágása és motívumvilága nála lett klasszikummal telített és modern egyszersmind. Ettől kapta érvényét az újabb és újabb nemzedékek számára is. Az akadémiai tanár. Réti István tájképről tanított módszerei ugyancsak a látvány kiválasztására, a dekoratív elemek szerepére, vonalainak, tömegeinek ritmusára vonatkoztak, — mint azt a már említett tanulmányban olvashatjuk. 2 1926-ra — a tanulmány megfogalmazásának idejére tehát már az Akadémiát is átjárta a festészet „francia forradalmának" szelleme. Réti festészete ugyancsak színességre, dekorativitásra törekszik, ha nem is követi a neósok által hozott új látásmódot — mint azt a Nagybánya-kiállítások bizonyították. 3 „Az érdekes foltelosztás mérlegelése...", „a színesség és összefoglaltság" kifejezések 4 mutatják, hogy Réti már maga is francia stílushagyományok 35
