Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Benedek Katalin: A francia orientáció és nagybányai hagyományok a szentendrei festők munkásságában 1926–1935 között

Benedek Katalin A francia orientáció és nagybányai hagyományok a szentendrei festők munkásságában 1926—35 között (Boromisza Tibor, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Czimra Gyula, Deli Antal, Vörös Géza, Módok Mária, Ilosvai Varga István, Kmetty János, Szobotka Imre, Diener Dénes Budolf, Perlrott Csaba Vilmos, Gráber Margit) N

~~ agybánya és Párizs a 20. századi festészet Mekkája — alfája és ómegája voltak. Pályájukon Szentendréhez akár topográfiailag, akár stilárisan kötődő művészek szinte valamennyien merítenek vívmányaikból, hagyományaikból — sokan közülük örök visszatérők lesznek. Egyesek munkásságán nyomot hagy a „nagybányaiság", a barbizoni természetszemlélet, a posztimpresszionizmus, a ,,Vadak" izgató művészetértelmezése — Párizs modernsége. Ők alkotják a neósok nemzedékét. Közülük — Szentendréhez köthetően — Czóbel Béla, Boromisza Tibor, Perlrott Csaba Vilmos 1903-tól, Czóbel Béla úttörése nyomán utaznak a „Vadak" kiállítása okozta felkorbácsolt hangulatú Párizsba. Egy időre maguk mögött hagyva a naturalizmus és impresszionizmus problémakörét vállaló nagybányai irányt. Magukba szívják a friss párizsi levegőt, s találkoznak a piktúra számukra forradalmian új hajtásaival. Kiemeljük az újítók közül Boromisza Tibort, mert ő látogat legkorábban Szentendrére. A környezet gazdagsága rabul ejti őt. Első letelepedésével (1921—27), telepalapítási kísérletével kezdeményező szerepet játszik a néhány év múlva létrehívott, hivatalosan támogatott művésziskola létrehozásában. A festő már Nagybányán, Párizs igézetében követeli a nagyobb művészi szabadságot. Az 1914—15 közé írható nagybányai korszakát is az állandó művészi kísérletezés, változó problémák megoldása jellemzik. Elméletileg képzett, — elveiért a sajtó hasábjain is kiállni kész művész.

1 Alkotói nyugtalansága a természet lefestésétől annak átköltéséig terjed. Korai fauve-ízű képein szakít a látvány nagybányaias analízisével. „Fürdőzők", 1909 körül keletkezett műve színeiben közelít H. Matisse 1904—5 között festett „Nyugalom, bőség, gyönyörűség" című festményéhez, de megmunkálása annál lényegesen anyagszerűbb. Csaknem két évtizeddel későbbi szentendrei akvarellsorozatán visszacsengenek a francia színkultúra emlékei, tanulságai. E képek motívumain — a természet formái, táj, a benne dolgozó emberekkel — felidézi a nagybányai élményanyagot is — pl. a „Csépelő oláh munkások" 1912. évi megfogalmazását. A vonal és a szín nászát tűzi ki feladatául. Hevesy Iván megállapítása szerint: „...a színbehatásoktól a formahatások felé" törekedett.

2 „A magyar művészetet Nyugat és Kelet közé ékeltségében látta, a két világtáj gondolkodásának és művészetének ütközőpontjában. Nem kívánt nyugatepigon művészetet csinálni, sajátos mondanivalónkat kereste."

3 Hitvallására jellemzően 23