Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

eszközöket használtak a legváltozatosabb munkához, milyen kalácsot sütöttek a koldusnak, pásztornak, lakodalmasoknak, milyen szekéren vitték a menyasszony ágyát (stafírungját), mekkora fákat állítottak a lányoknak május éjjelén stb. A megfestett élményeket újra és újra átélte. Gyakran elbeszélte egy-egy képének valóságos történetét, az alapötletet, s ezt olyan élvezettel, jóízűen adta elő, mintha csak aznap történt volna a mulatságos eset. Falujának kulturális életében nagylány korától kezdve részt vett. Népi ének- és táncegyüttest szervezett már 1935-ben, s a háború után újra. Négy generáción keresztül nevelgette, tanította a fiatalokat azokra a régi játékokra, táncokra, dalokra, szokásokra, melyeket ő gyermekkorában játszott, vagy az öregektől tanult. Dudás Julinak és együttesének három nagylemeze is megjelent, melyek könyvével, festményeivel együtt forrásértékűek a néprajztudomány számára.

25 Dudás Juli nemcsak festeni és írni tudott, sokoldalú tehetség volt, igazi női ezermester. Igen szépen hímzett, szőtt, szőttes- és hímzésmintákat tervezett, s énekelt is. (Legalább 500 dalt tudott, mint egyszer mondta.) Soha nem elégedett meg eredményeivel. Újra és újra kísérletezett mindennel. Új anyagot, formát keresett a régi galgamácsai emlékek, népi motívumok átmentésére. Csempékre majd tányérokra kezdett festeni, azokat szabályosan kiégette. Galgamácsai hímzések virágmotívumait, meg jeleneteket festett a csempékre, tányérokra is. Azért is tette ezt, hogy olyanok is hozzájuthassanak műveihez, akik a képeit nem tudták megvenni. 1984. március 31. éjjelén hunyt el. Szülőfaluját nagyon szerette, érette tevékenykedett, munkálkodott egész életében. Büszke volt falujára. A galgamácsai „Falumúzeum" létesítésének gondolata tőle indult ki s végig közreműködött az 1977-es megvalósításáig. Munkáinak egy része ma ott látható a falu régi tárgyai mellett. A Falumúzeumot reá emlékezve 1990-ben a Dudás Juli nevét viselő Emlékházzá nyilvánították. FEKETE JÓZSEF (1945-1994) Fekete József egyike volt a legfiatalabb Pest megyei alkotóknak. Sajnos nem érte meg az 50. életévét. 1994 karácsonya előtt meghalt. 1945. szeptember 11-én született a Pest megyei Farmos községhez tartozó Újföld nevű tanyán, paraszt szülők gyermekeként. Azóta ez az épület nincs meg, az ottani tanyákat már mind lebontották. Szüleivel és két testvérével Farmosra költöztek, ott élte le élete nagy részét. Édesapja 1990-ben halt meg. Már ez az esemény is erősen megrázta. Nyugdíjas édesanyjával élt tovább, ő viselte gondját, ám 1994 márciusában édesanyja is eltávozott ebből a világból. Budapestre a Marczibányi téri Mozgáskorlátozottak Intézetébe került, ahol - úgy látszott - szépen beilleszkedik. De az év karácsonyát már nem érte meg. 1994. december 21-én a ceglédi kórházban meghalt. Nagy szeretettel kellett Fekete Józsefnek gondját viselni, ugyanis születési rendellenessége miatt se kezét, se lábát nem tudta mozgatni. Éppen ezért iskolába se járt, nem volt semmilyen iskolai végzettsége. 18 éves korában édesanyja segítségével tanult meg írni, olvasni. Közel két évtizede nagy akaraterővel megtanult a szájával előbb rajzolni, majd vízfestékkel festeni. így írt erről: „1978-ban a TV-ben egy sorozatban láttam meg Leonardo da Vinci képeit. Ezek olyan nagy hatást tettek rám, hogy elhatároztam, én is csinálok valamit. Eleinte csak filctollat vettem a számba, s képeslapokról másoltam. Rajzoltam már előtte is színes ceruzával, de komolyan nem. Irkába, füzetbe rajzoltam csak. Nem maradt meg belőle semmi. Akkor még a lábam ujjával is tudtam rajzolni, de aztán az eldeformálódott. Mikor megtanultam olvasni, meg írni, a számmal írtam. Ez maradt aztán meg."

26 105