Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

Nagyon változatos, hányattatott az élete, de a festészettől nem tágít, a faragáshoz visszavisszatér. Váltakozva fest és farag. Elsősorban festőnek tartja magát. Több neves művész tanította festeni. Faragni azonban soha senki. Ez a képessége önmagából fakadt és bontakozott ki. Ezért mutattuk be a Népművészetek Házában. Rajztehetsége már kisiskolás korában megmutatkozott, ezért édesanyja 1949-ben beíratta Nagymarosra, Bolmányi Ferenc rajziskolájába, ahová 4 évig járt. 1953-ban jelentkezett a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba. „De nem vettek fel, mert a papoknál nevelkedtem és főministráns voltam. így azután 1953 októberétől a Dunakeszi Vagongyárban lettem esztergályos ipari tanuló. De én azt ki nem állhattam! Annyira ki nem állhattam, hogy belebetegedtem. Akkor megfogadtam, hogy mindenáron festeni fogok. Egy kis kerülővel sikerült is."

44 1954-57 között Szőnyi Istvánhoz jár Zebegénybe, aki festeni tanítgatja. Közben nyaranként cséplőgépnél dolgozik részért. 1956-ban, bár nem vesz részt semmiben, a rendőrség 14-szer hallgatja ki a vagongyári párttitkár ügyében. Megbetegszik, a Nyírő Klinikán kezelik. Később a szobi kisvasúthoz kerül kocsijavító lakatosnak, majd 1959-ben ideiglenesen leszázalékolják. Volt úgy, hogy évekig cégtáblákat festett, meg villanymotorokra piros nyilakat, - amit utált, de pénzt kellett keresni az 500-Ft-os rokkantsági nyugdíjhoz. 1958-63-ig a szobi születésű Kapicz Margit tanítja festeni. Segítségével bejut a Dési Huber képzőművész körbe, melynek kapcsán Fenyő Endre, Gráber Margit, Tamás Ervin, Labore Ferenc művészektől tanul. 1959-ben véletlenül megismerkedik Uitz Béla festőművésszel, aki fél éven át szintén tanítja, míg vissza nem tér a Szovjetunióba. Később, 1969-71 között a zebegényi művésztelepre jár festeni. Kapcsolatba kerül a múzeumokkal is, részt vesz a szobi Börzsöny Múzeum megalapításában. Közreműködik történeti kiállítások rendezésénél Márianosztrán, Ipolydamásdon, Rákosrendezőn és Szobon több helyen is. . 1962-ben felveszik a Nemzeti Múzeumba restaurátor tanulónak. így alkalma nyílik 1964-ben több hónapon át Fettich Nándor régészprofesszor mellett a basaharci temető feltárásán restaurátorként dolgozni. 1968 elején nagy tragédia éri, meghal kislánya, ezt a mai napig sem heveri ki. A restaurálás 1984-ben majdnem egy teljes évre visszatér az életébe. A budapesti Operaház felújításánál farestaurátorként dolgozik. Ezt az időszakot életének egyik legszebb periódusaként tartja számon. Az utóbbi évek öröme, hogy 1986 óta a szobi általános iskola alsó osztályaiban rajzot tanít, amelyet ő is, a gyerekek is egyaránt szeretnek. A festéssel sokat kísérletezett életében. Mindent elolvasott hozzá, amit csak lehetett. Festett reneszánsz stílusú, barokk stílusú és absztrakt képeket is. „Én azt gondoltam, hogy csak akkor lesz belőlem jó festő, hogyha ennek a szakmának, vagy ennek a művészetnek minden ágátbogát megismerem. Ha végigkínlódom, végigszenvedem az egészet, hogy belülről ismerjem meg a titkát. Mindig meg szokták jegyezni, hogy se a képeim, se a szobraim nem vidámak. Valami szomorú van bennük. Kifogásolni szokták, hogy a tájképeimen soha nincs figura. Ha lent vagyok a Duna parton, akkor a táj fog meg, s nem a tájban a pecás. Ha embert akarok festeni, akkor lefestem az öreg cigányt, a koldust, vagy magamat. A képeknél rettenetes nehéz megtalálni a magam egyéniségét, hogy azok tényleg Micsei képek legyenek. A szobroknál jobban kiütközik, hogy azok Micsei szobrok."

45 Szobrot faragni nem tanult senkitől. A háború után anyja gyakran vitte őt és testvérét Pestre múzeumokba, közben megnézték a megmaradt köztéri szobrokat is. Ezek az élmények hatottak rá. Élete első faragása gyermekkorában egy falevél volt, rajta egy katicabogár. Nagyon keservesen faragta olyan vékonyra, mint az igazi. Azt mondja, soha nem jutott volna eszébe, hogy faragjon, ha lett volna elég pénze festékre. „Bizony, voltak nagyon szűk esztendők, nagyon rossz esztendők, hogy nem bírtam venni festéket és mivel nem akartam elunni az életem, gondoltam, hogy faragok. Énnekem ezért a szobrá112