Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

CHEMEZ ÁRPÁD (1921) 1921. március 21-én született Nemeskajaion, Galánta közelében. Foglalkozása tanító, ma már nyugdíjas.

22 A tanítóképzőt Pozsonyban kezdte, Budán fejezte be 1943-ban. Szlovákiából a magyar iskolák bezárásakor, 1946-ban áttelepítették Magyarországra. Szüleivel együtt Baranyába került, Nagynyárádra, ahonnan viszont németeket telepítettek ki. Baranyában Sátorhelyen, majd Vizslakon tanított, egytanerős iskolában, 8 osztályt. Sok hányattatás után került családjával Pest megyébe, előbb Kávára, 1960-ban pedig jelenlegi lakóhelyére, Biatorbágyra. Eredetileg festő szeretett volna lenni, ezért beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára. Barcsay Jenő tehetségesnek tartotta, hozzá járt egy évig „de 1955-ben az akkori igazgató, Bíró Zoltán eltávolíttatta", politikai okok miatt. 1956 után kezdett faragni. Sátorhelyen ugyanis 1956-ban megválasztották a Nemzeti Tanács elnökének. Emiatt később meghurcolták, börtönbe került, majd rendőri felügyelet alatt állt, nem mehetett ki a faluból. Egy teljes esztendeig favágásból élt, az ottani erdészetben dolgozott. Mivel a fa közelében volt, szabad idejében eleinte fafaragással foglalkozott. Egy ideig Kémesen tanított. Megtudta, hogy a szomszéd faluban, Szaporcán lakik Hoffer János, a népművész, aki eredetileg juhász volt. Megkereste, s igen jó barátságba kerültek. Eljárogatott hozzá, tőle tanulta meg a szaai formálásának módját. A mohácsi vágóhídon jutott tehénszarvhoz, csonthoz. Szerszámait kezdettől fogva maga készíti, ezt a fontos tanácsot Hoffer bácsitól kapta. A számból késeket, fenőtokot, sótartót, lőportartó szaait, rühzsírtartót, s egyéb használati eszközöket formált, s ezeket ma is készíti. A szarunyaklánc készítése mindig nagyon érdekelte, de a láncszemek egybekapcsolásának fortélyára véletlenül jött rá, a zalaegerszegi múzeumban, mikor átvilágítva látta őket. Azóta csinálja ezeket a különösen szép, régen használatos népi ékszereket, melyekkel több népi iparművészeti pályázaton nyert П., III. díjat. Igen megkapóak a fából faragott rusztikus szobrai, a két „Fabanya", melyek belsejében gyógynövényt lehet tartani, valamint a „Szentgalleni szerzetes" és a Krisztus szobrok! Általában bármilyen anyaghoz nyúl, művészi munka kerül ki keze alól. Több mint 15 éve ásványok gyűjtésével is foglalkozik, igen jelentős gyűjteménye van. Gyűjti a régi használati eszközöket, néprajzi tárgyakat is, hogy megőrizze őket az enyészettől, s nemegyszer ihletet merítsen belőlük munkájához. Chemez Árpádnak tanítványai is vannak. Tehetséges gyermekeket tanít rajzolni, művészi szernmei látni. Unokája, Chemez Farkas is szívesen, örömmel jár nagyapjához. Ő Biatorbágyon született 1973-ban. Budapesten végezte a gimnáziumot 1992-ben. Nagyapjától a csont, a szaru, a fafaragás fortélyait is elsajátítja. Nem eredmény nélkül, mert az 1990-es balatonleilei kiállításra elfogadták szépen kidolgozott munkáját, a csont végű, csontberakásos botját, mely a szentendrei kiállításon is látható volt. A hagyományosan meghirdetett Kapoli pályázatokon azóta is mindketten rendszeresen részt vesznek. Az utóbbi időben elsősorban a csont faragásával, megmunkálásával foglalkoznak, annak évezredekre szóló időtállósága miatt. Különböző méretű - akár egy métert is meghaladó - kompozíciókat készítenek disznó- és marhacsontból, amit karcolással, barnítással díszítenek. Arra törekszenek, hogy ne magyaros, hanem egyszerű, természetes, és főleg igazán magyar legyen az, amit csinálnak. 103