Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

becsüli a természetet, a fákat, növényeket, valamint a természetes környezetben élőket. Erről így vall: „Nagyon szeretem a természetet és a természetben élő embert. A falusi embereket és a szokásaikat. Pár éve jöttem rá, hogy faragott képeimet csodálatos szép gyermekkoromnak köszönhetem. Kizárólagosan a 7-8 éves koromig történt dolgokból élek a mai napig."

9 Tehetsége és kézügyessége korán megnyilatkozott. Már kicsi gyermek korában igen szerette az agyagot gyúrni. Emiatt sokszor megverték. Azért tiltották az agyagozástól, mert az agyagos, szikes földtől véresre lekopott a keze, ekcémás lett. Hogy a verést és az agyagozást elkerüljék, édesanyja előbb színes ceruzákat, majd gombfestéket vett, hogy azzal kösse le magát. így tanult festegetni, rajzolni. Édesanyja gyönyörűen gobelinezett. Saroltát is korán megtanította rá. Hat évesen úgy hímzett, mint a nagyok! Mindenki csodájára járt. A későbbiekben nagy hasznát vette ennek a tudásnak, mert nyugdíjba mentéig bedolgozóként, kézimunkázással, népi hímzéssel kereste a kenyerét. Tanult szakmája a kirakatrendezés lett, de ezt kerülő úton érhette el. Általános iskola után két évig sehová nem vették fel, mert apja foglalkozása miatt „osztályidegenné" nyilvánították. Mikor végre bejutott a mezőgazdasági technikumba, ott kellett hagynia, mert édesanyja megbénult, haza kellett menjen ápolni őt. A baj nem járt egyedül. Nemsokára meghalt édesapja. Ez időben horgolásból és selyemre, vászonra való festésből tartotta fenn magukat. Közben, édesanyja állapota javulásakor ismerősök bejuttatták Saroltát kirakatrendezőnek. 15 évig csinálta ezt a munkát. Egy asztalosműhely működött a munkahelye mellett. Itt kapott kedvet a falemezekre való festésre. Egy év alatt 50 képet festett fára. Lehetőség kínálkozott kiállításra, de a zsűri bevitt képei közül csak egyet fogadott el. Túl élethűnek, nem elég modernnek, fényképszerűnek találták képeit. A fárafestést is kifogásolták. Akkor gondolt arra, mi lenne, ha elkezdene faragni? Érdekes módon szinte első nekifutásra sikerült. Először egy szántó embert faragott, 1972-ben, zsilettel, szikével kínlódva, szerszám nélkül. Véletlen-szerűén segítségére jött Bodrogi Sándor, a későbbi híres lószőrékszer készítő népművész, ugyanis ő lett Tápiószelén az új villanyszámla leolvasó. Ilyen alkalommal ismerkedtek meg. Ő akkor még csak faragott, nem csinálta a lószőrékszereket. Elbeszélgettek. Megmutatta neki a primitív eszközökkel készített faragványt. Biztatást kapott tőle ezen az első találkozáson. Másnap reggel pedig legnagyobb meglepetésére két faragókést és egy körtefadarabot talált bedobva a kertjébe. így indította útjára Bodrogi Sándor. Néhány jólsikerült téma megfaragása után azonban több éves szünet következett. A betegápolás és a munka nem engedte faragni. Később, évek múlva, mikor az 1979-es gyermekév alkalmával felbuzdulva egy 15 darabból álló sorozatot készített, újra csak Bodrogi Sándor vitt neki jelentkezési papírt egy országos pályázathoz. Ezzel a sorozattal nagy sikert aratott 1980-ban. Azt faragta ki ezeken a képeken, hogy gyermekkorukban hogyan, mivel játszottak. Azóta sorra hívják meg kiállításokra. Budapestre többször is, valamint a környező községekbe, városokba egyaránt. Önálló kiállítása volt 1985-ben Nagykőrösön és Tápiószelén a múzeumban, Cegléden a városi kórházban. 1986-ban Cegléden a Kossuth Múzeumban, 1988-ban pedig Nagykátán.

10 Ezekre a kiállításokra gyönyörű sorozatot készített - hófehér gyertyánfa lapokra - Arany János balladáihoz, verseihez, melyeket aprólékos pontossággal, leheletfinoman faragott meg: pl. az Ágnes asszony, a Fülemüle, a Rozgonyiné című művek főszereplőit. A korai magyar történelem eseményeiből többek közül Árpád pajzsra emelését, Lehel kürtje mondáját formázta meg. Mindegyik alkotás híven tükrözi a versek, mondák átélt hangulatát. A későbbiekben szép életképeket faragott, a Hazafelé-t és a Busuló-t stb. faluja lakosai és saját életéből merítve témáit. Az embereket szinte mindig természeti környezetben ábrázolja, sohasem a négy fal között. Hadd idézzük, hogy lélekben hogyan vágyakozott, a faragás után, mikor másirányú kötelesége még nem tette lehetővé számára: „Kézimunkáztam, kitettem magam elé a fát és akkor én 99