Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Szemle - Milosevits Péter: Szentendre szebb múltja – belülről nézve (Szofrics Pál: Képek Szentendre – és a szerbség – történetéből)
STUDIACOMITATENSIA 35.- A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE Milosevits Péter SZENTENDRE SZERB MÚLTJA - BELÜLRŐL NÉZVE (SZOFRICS PÁL: KÉPEK SZENTENDRE ÉS A SZERBSÉG TÖRTÉNETÉBŐL)1 A szentendrei születésű Szofrics Pál (IlaBTie Co({)pnh, latin betűkkel Pavle Sofric) 1903 és 1910 között három szerb nyelvű írást publikált szülővárosáról. A délkelet-szerbiai Nisben kis példányszámban közreadott művek sokáig porosodtak elfeledve, mígnem 1994-ben és 2005-ben, immár egy kötetbe gyűjtve, ismét napvilágot láttak a Belgrád közelében fekvő Pancsován (Pancevo). Az utószóban olvasható köszönetnyilvánításból kiderül, hogy Szofrics írásait a szentendrei származású nyelvész és egyetemi tanár, Dimitrije E. Stefanovic ajánlotta a pancsovai kiadás szerkesztője, Vasa Pavkovic figyelmébe. A 2017-ben Szentendrén megjelent magyar fordítás a teljes szerb kiadást követi, tehát a könyvben három önálló írás, egy történelmi tanulmány, egy visszaemlékezés és egy néprajzi dolgozat olvasható: „Momentumok Szentendre város múltjából és jelenéből”, „Diákköri emlékeim”, „A szenteste és a karácsony ünnepi szokásai Szentendrén”. Szofrics Pál 1857-ben született Szentendrén, Pesten járt egyetemre, harmincéves korától fogva, 1887-től Szerbia különböző városaiban élt és dolgozott gimnáziumi tanárként történelmet, földrajzot és időnként német nyelvet oktatva, végül Belgrádban hunyt el 1924- ben. Szentendréről szóló írásai Nisben keletkeztek, ahol 1900 és 1910 között élt. Szentendrével nem szakadt meg a kapcsolata, a város múltjáról és jelenéről szóló művét például, mint a bevezetőben mondja, a szentendrei szerb olvasókör első évfordulójának ünnepségére (1903) igyekezett befejezni - ezért nem végzett teljesen az anyaggyűjtéssel, teszi hozzá mentegetőzve. Ugyanis a „Momentumok” írásakor Szofrics történészként nyúl tárgyához. Felsorolja a magyar, német, orosz, horvát és szerb nyelvű forrásmunkákat, közli 1 Gaján Éva (szerk.): Szofrics Pál: Képek Szentendre - és a szerbség - történetéből. (Szentendrei Füzetek 11.) Szentendre: Pest Megyei Könyvtár, 2017. 2 Szofrics 2017:14. 3 Szofrics 2017: 26-27. az idézetek lelőhelyét, és a tanulmányt végjegyzetekkel zárja. Ám a helyi szóbeli hagyományból is merít, ezzel örvendetes módon színezi a helyenként száraz tényközlést és adathalmazt. Szűkebb témájának távolról fut neki: „Létezett-e a rómaiak előtt a mai Szentendre területén valamilyen település? Nem tudjuk.”2 Az írott történelem századait nagy vonalakban taglalja, tárgyilagosan, de a szlávok népvándorlásának leírásában a történészt a romantikus elbeszélő váltja fel, míg a Szentendrére összpontosító részben az aprólékos hely- történész beszél.3 Nem kétséges, hogy a tanulmány legérdekesebb és legértékesebb része a helytörténeti leírás; zömében élvezetes ismeretterjesztő olvasmány és a tudományos kutatás számára is hasznos forrásanyag. Az 1690-es magyarországi szerb bevándorlást és letelepedést követő korszakban Szofrics három témára fókuszál a szentendrei szerbek életében: az egyházra, az iskolára és a gazdasági-társadalmi életre (1—3. kép). A szerb egyház helyi fontosságát két körülmény magyarázza: a Budai Szerb Egyházmegye adminisztrációs központja az idők során Szentendrére került, másrészt az idegen nyelvű és más felekezetű közegben a pravoszlávvallás identitást jelző és összetartó erőt képviselt. A helyi szerb iskola tudatformáló és nyelvi jelentősége nem szorul magyarázatra, a gazdasági-társadalmi élet pedig azért kap kiemelt figyelmet, mert Szofrics idejében Szentendre már a hanyatlás korába lépett; az óváros építészeti külalakjában még ma is tükröződő 18. századi virágzás, a bortermelés, az iparos cégek és a kereskedők aranykora már csak afféle dicső múltként derengett az emlékezetben, ahogy erről évtizedekkel Szofrics előtt egy helyi szerb költő, Lazar Neskovié is énekelt szatirikus poémájában, míg a szintén szentendrei születésű Jakov Ignjatovic („a szerb Jókai”) regényekben írta meg ugyanezt. A tanulmány külön kis fejezetekben méltat néhány jelentős szentendrei személyiséget - persze a teljesség igénye nélkül, mondja a szerző —, majd hat püspök, 279
