Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Völgyesi Orsolya: Fáy András, Pest vármegye követe az 1832–36. évi országgyűlésen
Völgyen Orsolya: Fáy András, Pest vármegye követe az 1832-36. évi országgyűlésen Miután az uralkodó már 1835. augusztus 23-i leiratában kijelentette, hogy az úrbéri munkálat befejezése után rövidesen az országgyűlést fel fogja oszlatni, a rendek 1834 novemberében döntöttek arról, melyek azok a tárgyak (ún. excerpták), amelyeket az operátumokból kiemelve még ezen az országgyűlésen el kell rendezni. Ezek közé tartozott a papi tized kérdése is, amely már korábban, 1834 augusztusában a polgári törvénykönyv vitájakor napirendre került. A polgári törvénykönyv 25. cikkelye (De decimis clericalibus ex usu et jure) kapcsán Kölcsey Ferenc utasításának megfelelően még 1834. augusztus 19-én indítványozta a papi tized általános eltörlését, a javaslatot azonban csak 16 megye támogatta.44 Ezt követően Deák Ferenc arra szólította fel a rendeket, döntsenek arról, kötelező törvényben rendeljék-e el a tized természetbeni szolgáltatásának megváltását? Végül 34 megye és a Jászkun kerület támogatta a javaslatot, sőt végül a protestánsokat teljesen felmentették a tized fizetése alól. A tervezet továbbá megszüntette a „praearendatió”-t (vagyis azt a gyakorlatot, hogy a földesúr az egyházi tizedet pénzért bérbe veszi a püspöktől, de ő maga azt természetben hajtja be a jobbágyoktól), s az eddigi szerződéseket a dézsmát adni tartozókra ruházták át. Az alsótábla tehát a polgári törvénykönyvből kiemelve ezt a tervezetet tűzte ismételten napirendre. A rendek Balogh János indítványára ismét szavaztak a kény- szerített megváltásról, vagyis hogy ezentúl sehol se fizessék természetben a tizedet, majd a megváltás kulcsáról kezdtek el vitatkozni.45 Ugyanakkor Beöthy Ödön kezdeményezésére újra voksoltak a protestánsok tizedfizetési kötelezettségéről, ekkor azonban — szemben az 1834. augusztusi szavazással — csak 19 megye támogatta a bihari javaslatot. Az egyházi tized eltörlését támogató követek úgy vélték, a tized nem az egyház tulajdona, hanem speciális közadó, amelyet az egyház meghatározott célokra kapott, de amellyel a nemzet mindenkor szabadon rendelkezhetett. Szluha Imre, Fejér megye követe az 1835. november 27-i országos ülésen azonban kijelentette, az egyházi tized épp olyan adományokon és kiváltság- leveleken alapul, mint a nemesi tulajdon, ezért aggodalommal kell a jövőbe tekinteni, mert ha „a tized tulajdona korlátoltatok, vagy megszüntetik, az éppen olly jussal bírt nemesi tulajdont is hasonló sors fogja érni.”46 Fáy igyekezett cáfolni Szluha történeti érveit, amelyek szerint a tized már a Karolingok óta az egyház tulajdonát képezte volna, s a hazai gyakorlatról így szólt: „Nem szükség felhordania azon számos törvényeket, mellyek az országnak a tizeddeli folyvást intézkedéseit bizonyítják: elég példa itt a földesúri praearendatio általi megszorítás, a ráczok, ruthenusok és oláhoknak az alóli felmentésük. [...] És hogy az ország ezt csak némikép korlátolá, nem egészen torié el, nem azért cselekvé, mintha azt tenni joga nem lett volna, hanem mivel a keresztyénségnek a törökkeli háborúja szükségessé tették a papság bandériumait és a hadi segéllyeket, mellyeknek terhei mellett ismét meghagyatott a tized a clerusnál.”47 A Pest megyei követ azt is kifejtette, hogy a tized az egyik legkárosabb adófajta, éppen ezért a törvényhozásnak mindenképpen lépnie kell ez ügyben is: „Szokásokat és törvényeket a kor lelke alkot, s az töröl el. Rossz szokásoknak és törvényeknek, mennél régebben kártékonykodnak, annál inkább kell sietnünk eltörlésökkel. A törvény- hozásnak az a feladatja: hogy a haladott kort, múltat és jövendőt megfontolva, s bölcsen használva javítson, törüljön régi törvényein, vagy azokat végképen a históriának adja által.”48 Fáy a reformkorban használt beszédmódok közül a régi törvényekre és a korszellemre hivatkozó érvelést együttesen alkalmazta beszédében, s így próbálta meggyőzni követtársait.49 Az egyházi tizedről szóló törvényjavaslatot azonban az alsótábla által javasolt formában végül a főrendek ellenállása miatt nem sikerült az uralkodó elé terjeszteni. Az 1836. évi 34. törvénycikk csupán azokat az engedményeket tartalmazta, amelyek az 1836. évi 7. cikkelyben szerepeltek a földesúri 44 MNL OL, N 119 Fasc. 5573/a 45 KLÓM V.: 220-222. 46 KLÖM V.: 254. 47 KLÖM V.: 255. 48 KLÖM V.: 256. 49 Dobszay 2008. 42
