Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Műhely - Tyekvicska Árpád: Templom és falu térben és időben. A legéndi Boldogságos Szűz Mária templom környezetének története a 14. század végéig
Tyekvicska Árpád: Templom és falu térben és időben (Hajdú vm.) Hernádcéce-Belgrád68 és Hernádkak- Belegrád69 (Abaúj vm.), Miskolc-Belegrád70 (Borsod vm.),Nógrád és Nézsa-Belegrád (Nógrádvm.), végül Visegrád (Pest-Pz/ú-Solt-Kiskun vm.). Tulajdonképpen ebbe a sorba beilleszthetőnek látszanak Bércéi nevű helyneveink is: Ceglédbercel (Pest megye),Tiszabercel (Szabolcs megye), Bércéi puszta (elpusztult falu Szikszó határában, Abaúj megyében) és a nógrádi Bércéi.71 A hajdúdorogi Belegrádról el tudjuk képzelni, hogy esetleg a 15. századi szerb telepítésekkel lehet inkább összefüggésben.72 Ugyanakkor már a szatmári Nógrád, a tiszabecsi és a Miskolc környéki Belegrá- dok, a Nógrád megyei előfordulások esetében felvethető a bolgár—szláv néveredet, még ha a keletkezési korszak bizonytalan is. Visegrád nevéről megoszlanak a vélemények, de általában ezt is bolgárszláv eredetűnek veszik. Ha a megrajzolt Belegrád-vonalat nézzük, mely Alsó Fehér megyéből északra a Tiszáig, majd annak mentén nyugatra, Szatmárig, innen pedig le Hajdú, illetve Borsod megye felé ágazva, előbbi Szolnok irányába mutatva, utóbbi pedig Nógrád, Visegrád felé húzódva fut, leginkább egy északi sószállító vagy kereskedelmi útvonal képe sejlik fel előttünk, melyet, védelmi vagy elosztó funkciót betöltve, Belegrádok, Fehérvárak (és esedeg Bercelek) szegélyeztek.73 A történeti munkák a sószállítással kapcsolatban gyakran idézik a Fuldai Évkönyvek 892-re vonatkozó bejegyzését, mely szerint Arnulf frank király követeket küldött „ajándékokkal a bolgárokhoz is, és azok királyához, Ladomirhez, a régi békeszerződés megújítása céljából, és azt kérte tőle, hogy ne engedélyezze onnan a sóvásárlást a morváknak.”74 A magyar középkor folyamán a sószállítás egyik alapvető útvonala a Kis-Szamos völgyéből (Désakna) a Szamoson a szalacsi lerakat, vagy Szatmár érintésével egyenesen Szolnok felé vitte a sót. Innen jutott el a pesti révig, onnan pedig a Dunántúl (Fehérvár) és az ország végei felé. Belényesy Károly szerint „A követség Ladomirhez intézett kérése egyértelművé teszi, hogy a bányászat és a szállítás monopóliuma bolgár kézben van. Ez az útvonal birtoklása és biztosítása tekintetében is perdöntő.”75 Hipotézisként azonban felvethető az is, hogy a várvonal északi ága egészen a 10. század közepéig a fő kereskedelmi útvonalat jelentő Kijevi út biztosítását (is) szolgálhatta, mely a Bizánc-Kijev— Krakkó—Prága nemzetközi kereskedelmi útvonal magyarországi leágazása volt. A Vereckei-hágónál lépett az ország területére, a Tisza folyása mentén haladva, Eger és Hatvan felől az óbudai révhez vezetett. Irányát jelzik az arab dirhemleletek, amelyek a 960-as évekig, a Kazár Kaganátus bukásáig folyamatosan áramoltak észak felé.76 68 Román (szerk.) 1978:117. 69 Belitzky János a nézsai határnév és a Vácduka nevében megőrzött méltóságnév párját véli megtalálni a Hernádkak belterületén található Belegrád és a 14. században említett közeli Kis-Dukány kettősében. Moór Elemér - adatokkal alá nem támasztott véleménye — szerint az egykor Abaúj megyében fekvő Belegrád puszta, a Szatmár megyében Tiszabecsnél a Tiszában Belegrád-sziget, illetve Szabolcsban Nyírtelek határában lévő Belegrád puszta a 9. században bolgárok által emelt várak voltak. A Moór által emk'tett három Belegrád közül a nyírtelekiről Kiss Lajos úgy vélekedett: „máshonnan átplántált szláv eredetű” helynév. Érdekes, hogy a Hernádkakhoz közel eső Bocs egyik falurészének is Belegrád a neve. 70 A Miskolc egyik malomárka és a Szinva közötti területsávot a 19. században Belegrádnak nevezték. (Iglói 1986: 71. és 73.) Pesty Frigyes munkája így említi meg ugyanezt: „Ezen útczát a’ Szinva folyó két felől mosván magasabb emelkedettségénél fogva kedélyességből Belgrádnak neveztetett, nagy részét timárok lakják.” (Pesty 1988: 220.) 71 Török 1982: 1025. 72 Ismert, hogy 1427 után, Lazarevics szerb despota halálát követően unokaöccse, Brankovics György kölcsönösen előnyös szerződést kötött Zsigmond királlyal, melynek következtében a despota több birtok tulajdonosa lett az ország különböző pontjain, például Debrecenben és Hajdúböszörményben. (Nyakas 2000: 39.) 73 Csak késői adat és így közvedenül nem kapcsolható ide, ezért csak lábjegyzetben közöljük, hogy a Legénd melletti - így Belegrádhoz is igen közeli — Nógrádsápról Püspökhatvan felé még a 17. században is vezetett egy „Soos út”, amin minden bizonynál sószállító szekerek jártak. (Horváth 1981: 131.) 74 Belényesy 2000: 185. 75 Belényesy 2000: 187. 248
