Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Műhely - Tyekvicska Árpád: Templom és falu térben és időben. A legéndi Boldogságos Szűz Mária templom környezetének története a 14. század végéig
Műhely Mint ismeretes, az ortodox népeknél tovább éltek a klasszikus bizánci térrendezési elvek a középkortól a 18. századig. A bizánci templomtér az építmény több részre tagolásából és e terek egymásba kapcsolódásából állt, a templomtér tagolása a rítus követelményei szerint történt.34 Ha ebből a szempontból nézzük, a legéndi templom mai állapota semmiben sem utal vissza ezekre az elemekre. Az alapfalak szerkezete, a homlokfal vagy a sekrestye elhelyezése nem különbözik különösebben a tágabb környékén megszokottól. Ez azonban így van más hazai ortodox templomok esetében is, vagyis a külső megjelenésükben azok sem térnek el latin társaiktól, noha belső térszerkezetükben többet-kevesebbet megvalósítottak a bizánci térrendezési elvekből. Ugyanakkor, mint láttuk, a legéndi templom még a 18. század előtt bővítésre, átépítésre került - azt megelőző eredeti szerkezete teljességgel ismereden -, továbbá a 18. századi átépítés az épületen belül alapvetően megváltoztatta a belső teret, kívül pedig talán még épületrészeket is eltüntetett. A mai állapot ezáltal semmi jelentőséggel sem bír a kérdés megítélésében. Feladatunk tehát, hogy számba vegyük azokat a történelmi lehetőségeket, amelyek egy bizánci templom építését tették lehetővé Nógrád megye déli, illetve Pest megye északi részén. Bolgár-szláv előzmények? A késő avar kor, s különösen a 820-as éveket követő évtizedek történései - nemcsak a két megye mai és egykori érintkezési zónájában, hanem a Kárpátmedence egészében — az írott források hiányának köszönhetően csak nagy bizonytalansággal vázolhatok fel. A késő (vagy poszt-) avar kori népesség továbbélésének problematikája az elmúlt évtizedek egyik sokat vitatott kérdése történettudományunknak. Szentpétery József így foglalta össze erről mai tudásunkat: „... az eddigi megfigyelések hiányosságai, illetve az asszimilációt eleve kizáró szemlélet mellett is feltételezhető, de a rendelkezésre álló bizonyítási eljárásainkkal egyértelműen még nem igazolható az avar—magyar asszimiláció, a Kárpát-medencében talált lakosság és a betelepülő honfoglaló magyar népesség egymásba olvadása.”35 A régésszel szemben a történész már sokkal határozottabban fogalmaz: „Mai szemléletünk szerint az avar továbbélés a Dunántúlon legalább a 870-es évekig, míg az Duna-Tisza közén a honfoglalásig bizonyított.”36 Sűrűbb népességet feltételezhetünk a Közép-Tisza vidékén37, ahová Anonymus Ménmarót „kazárjait” és a székelyeket helyezi a Gesta Hungarorumb&n. A másik sűrűsödési pont a Dél-Alföld, ahol szintén gyarapodnak a magyarság megjelenéséig bizonyíthatóan használt késő avar temetők. Ugyanakkor semmiféle jelét sem találták eddig a kutatók annak, hogy a továbbélés egyben a kaganátus államszervező feladatainak is valamiféle folytatását jelentené. A források csendje mintha az ellentétes feltételezést erősítené, vagyis azt, hogy a Dunától keletre, nagyjából a 9. század első negyedétől eltűnt mindenféle erőcentrum, hatalmi központ. Szőke Béla Miklós a Nagyalföld 9. századi lakosságával kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy „a kritika alá vont történeti, nyelvészeti és régészeti forráscsoportok egyike sem támasztja alá azt az elképzelést, miszerint e terület Krum bolgár kán 803. évi hadjáratával tartós dunai-bolgár hódítás alá esett volna.”38 Legutóbb Katona-Kiss Attila foglalta össze a problémakört. Összegzése szerint a kritikával és nem 34 A legéndi templomtér jelenlegi hármas tagolása nem kötődik ehhez a rendhez. 35 Szentpéteri 2014: 47. Szalontai Csaba a Szarvas-Kákapusztai temető anyagának vizsgálata kapcsán, mint egyedi példát említi egy késő avar népesség és a honfoglaló magyarság rövid idejű együttélését. (Szalontai 1987: 330.) 36 Lásd erre: Olajos 2001: 55. 37 Sokak mellett idézi: Szőke 2014: 13. 38 Több történész is felvetette már, hogy ha a bolgárok 863-ban és 883-ban is képesek voltak az Alföldön átvonulva megtámadni a Garam túlpartján elterülő Moráviát, az azt feltételezi, hogy az útvonal vagy közvetlen felügyeletük alatt, vagy vazallusaik kezében volt. (Szentpéteri 2014: 45.) 243
