Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Tanulmányok Pest megye történetéből 15. kép /Kékfestőből készült rékli, amely a kimenős, utcai viselet része volt, de ha elkopott, hétköznapivá válhatott pulóvert vettek, de nagy hidegben az ing alá is aláöltözet került. A posztóból készült férfi télikabátok korábban elterjedtek, mint a női télikabátok. A félhosszú vagy háromnegyedes kabát volt elterjedt, hosszú kabátot csak a rektor, a tanító és a lelkész viselt. A férfiak téli hétköznapokon bakancsot hordtak, fejükre vastagabb kalapot tettek. Amíg még hordtak csizmát, azt inkább vasárnap és nagyünnepeken vették fel. Az öltözködésnek eggyel nyilvánosabb fokát jelentette, ha valaki Pócsmegyeren kívülre készült (15. kép). Úgy tűnik, hogy jelentős különbség nem volt a faluban használt hétköznapi viseletekhez képest, de a ruhák képzeletbeli hierarchikus sorrendjében talán az eggyel újabb, kevésbé használt hétköznapi vagy éppen a közelmúltban hétköznapi használatra befogott ünnepi ruhát vették fel. „Az mindig úgy volt, hogy volt új ruha, amikor a kopottak koptak, akkor mindig azt cserélte le és akkor újat vett. Ha valahova mentek, az újabb ruha volt [...] Piacra is úgy mentünk [...], rendesebben.” Ezek a ruhák nem érték el az ünnepi ruhák minőségét, presztízsét. Ha ünnepnapon kellett elmenniük vagy valamilyen komolyabb helyre mentek, ahová jobban fel kellett öltözni, akkor a szaténből készült ruháikat vették fel, amelyek az ünneplőruhák sorrendjében lentebb szerepeltek. Az ünneplőruhák csúcsát képező selyemruhákat hétköznap nem vették fel, 16. kép / Szén te Jánosné, született Csörgő Lídia (középen) 1950-ben Tahitótfaluban két barátnőjével (Becsei Lídia, Csereklye Erzsébet), akik szandált és fehér zoknit viselnek. Mindhárman vasárnap délután hordott viseletben (blúz, szövetszoknya, fekete selyemkötény) bármilyen helyre is kellett elmenniük. Ha a hétköznapi ruha alá alsószoknyákat vettek, akkor a színes alsószoknyáikat vették fel, a fehér alsószoknyákat az ünneplőruhák alá hordták. Ha tavasztól őszig valahová elmentek, a nők sosem mentek zokni nélkül. A szandálhoz is vettek barna, szürke vagy fekete lábszárközépig érő zoknit (16. kép). A kopottság mértékén kívül a tisztaság is fontos kritériuma volt azoknak a ruháknak, amelyekben elhagyták a falut. Az öltözködésben nem volt különbség a között, hogy maguk árulták az áruikat a piacon vagy eladták kofáknak. Általában ugyanis nem tudták előre, hogy maguknak kell-e árulniuk. A tisztaság fontosságát mutatják a két világháború közötti polgári öltözködés rendjét követő cserélhető gallérú férfiingek. Ez a megoldás tette lehetővé, hogy az inget magát elég legyen hetente mosni, viszont az elszeny- nyeződött gallért kicserélhessék. A gallért akkor vitték magukkal, amikor hosszabb városi piacozás, ügyintézés miatt bizonytalan volt, hogy mikor indulhatnak vissza. A falun kívül hordott ruhák közül a legszebbeket vették fel, ha hosszabb utazásra, üdülésre indultak, bár eddigi vizsgálatainkból úgy tűnik, hogy ez kevéssé volt jellemző, inkább csak néhánya- kat érintett az 1960-as, 1970-es évektől kezdve. 139
