Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Tanulmányok Pest megye történetéből színének szerepét már elsősorban csak az esküvői, valamint a gyászviselet kapcsán tudják leírni. A menyasszonyi ruhák esetében nagy szerepük volt a különböző színeknek,48 de a gyász rendszerében mindez még inkább megfigyelhető volt. Kapros Márta a gyászos öltözködés rendje alapján mutatja be, hogy egy adott település női társadalmában milyen jelentőségük is van a színeknek, ez az időszak hogyan befolyásolja az egyes korosztályok viseletét.49 Munkája egyedülálló a témában, a gyász rendszerének ilyen részletes leírásával eddig senki sem foglalkozott. Szintén a gyász aprólékosan szabályozott rendjét mutatja be Méra példáján Tötszegi Tekla.50 Ezen tanulmányok alapján gyűjtéseink során kísérletet tettünk arra, hogy Pócsmegyerre vonatkozóan is leírjuk a gyász rendszerét, ez azonban már nem volt lehetséges. Az adatközlések viszont egyértelműen mutatják azt, hogy a XX. század első felében Pócs- megyeren is szigorú szabályok vonatkoztak a gyászidőszakra. Vizsgált településünkön alapvetően kétféle gyászt különböztethetünk meg. Abban az esetben, ha közeli családtag (házastárs, gyermek, szülő) halt meg, akkor egy év volt a kötelező gyászidő. A rokonsági kapcsolat lazulásával ez az időszak fokozatosan csökkent, távolabbi rokonnál már csak egy-három hónap volt. A szigorú, egyéves gyász csak a nőkre, elsősorban az asszonyokra nézve volt kötelező. A kisgyermekek és férfiak számára nem volt gyászidőszak. Egyértelműen nem tudjuk megállapítani, hogy a nők körében hány éves kortól volt kötelező a gyász betartása, ugyanis Tahitótfaluból van adatunk arra is, hogy hat-hét éves korban a kislányoknak már fél évig feketében kellett járniuk,51 ezt azonban általánosnak nem tekinthetjük. Bár a gyásznak minden bizonnyal fiatalabb korban is voltak szabályai, igazán szigorúan csak asszonykorban vették figyelembe, a gyermekeknél és a férfiaknál csak a temetés napján volt szerepe. Ezt bizonyítja az is, hogy Tahitótfaluról már 1951-ben azt írták, hogy csak az idősebb asszonyoknál van meg a viseletben a gyász jele.52 Az egyéves gyászidőszakban feketében kellett járni, de a hétköznapi ruháknál ez nem volt ilyen szigorú. Az otthoni munkavégzés során más sötét színű anyagból készült ruhát is fel lehetett venni, vasárnap, ünnepnap viszont kizárólag feketében jelenhettek meg.53 Bár közeli hozzátartozó esetén egy évben volt meghatározva a gyász, voltak, akik életük végéig feketét hordtak. Ezek elsősorban a férjüket vagy a gyermeküket elvesztett idősebb asszonyok voltak.54 Az özvegyek közül azok a nők, akik nem házasodtak újra, általában nem tértek vissza a világos színekhez, viszont ha az egyéves gyászidő letelte után újra férjhez ment az illető, akkor újra világos, korának megfelelő ruhákat viselt. Arra is van azonban adatunk, hogy egy fiatalasszony, miután elvesztette kilencéves gyermekét, tíz évig hordott feketét. Az egyéves időszakot azért sem szabad szigorúan venni, mert létezett egy átmeneti időszak. A feketét követően nem egyből vették vissza a színes ruhákat, hanem fokozatosan kezdtek hordani egyre világosabb darabokat. Ennek oka az volt, hogy miután egy évig sötétben jártak, nem érezték volna jól magukat, ha egyből világos 48 A menyasszonyi ruhával külön fejezetben foglalkozunk. 49 Kapros 1992. 50 Tötszegi 2005. 51 Egyik adatközlőnk hétéves volt, amikor az édesapja májusban meghalt. Ez év augusztusában, Tahitótfaluban, egy tábor alkalmával fénykép készült, amelyen még mindig fekete ruhát hord. 52 Szoboszlai 1951: 24. 53 Ez a tendencia, hogy a legszigorúbban az ünnepi, azon belül is a templomi viselet volt szabályozva, általánosnak tekinthető. Kapros Márta is arra a megállapításra jutott, hogy a kimenő- és munkaruhák szintjén kevesebb és általánosabban fogalmazott szabályok voltak, s ezek betartását nem kérte számon olyan szigorúan a közvélemény. (Kapros 1992: 770.) 54 A gyermeküket elvesztett idősebb asszonyok Tahitótfaluban sem hagyták el életük hátralévő részében a gyászt, többé még a kávébarna ruhát sem vették fel, csak a fekete-fehér pettyest vagy mintást, illetve a tiszta feketét. (Szoboszlai 1951:24.) 133
