Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Muntagné Tabajdi Zsuzsanna — Muskovics Andrea Anna - Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. Században színű ruhákra váltanak.55 Pócsmegyeren a gyász a színben fejeződött ki, a ruha anyagában nem mutatkozott meg, ekkor is felvették a selyemruhát, csak fekete színben. A gyászoló személyek viseletét mindenekelőtt életkoruk, valamint az elhunyttal való rokonsági fok határozta meg. Ugyanígy a halott személy fel- öltöztetésénél is eltérés mutatkozott a színek tekintetében. Mind a fiú-, mind pedig a lánygyermekeket fehérben temették. A lányok esetében ez a fehér öltözet egészen az eladósorban lévőkig megmaradt, őket ugyanis menyasszonyi ruhában temették. Ez az 1930-as évektől már fehér színű volt, korábban azonban a színes ruhák is megfigyelhetők voltak. A szokás még 2010 körül is megvolt, ekkor egy fiatal lányt fehér menyasszonyi ruhában temettek. Arra vonatkozóan ellentmondó adataink vannak, hogy a kortársak kísérték-e ilyen esetben a koporsót. Egy tahitótfalui adatközlőnk viszont konkrét esetről számolt be: fiatal lány korában egyszer neki is koporsót kellett kísérnie. A szokás az volt, hogy a lányok koporsóját fiúk, a fiúkét pedig lányok vitték. Az 1950-es években lezajlott temetésen, amelyen ő is részt vett, a koporsót vivő lányok bordóba voltak öltözve. Elmondása szerint az volt a fontos, hogy mindenki egyforma, sötétebb színben (bordó, sötétkék, sötétzöld) legyen. Feketét azért nem vettek a fiatalok, mert az esküvőjüket megelőző időben sokaknak még nem is volt. Ez a temetés Tahitótfaluban56 zajlott, adatközlőnk szerint azonban Pócsmegyeren is hasonló szokás lehetett. A ma összegyűjthető adatok nem adnak arra lehetőséget, hogy a gyász aprólékos leírását adjuk. Ugyanakkor jól mutatják, hogy korábban valószínűleg Pócsmegyeren is egy minden ponton szabályozott rendszere volt ennek az időszaknak, mely a 20. század második felében, a régi viselet elhagyásával fellazult. A gyásszal kapcsolatban még egy érdekes dologra kell kitérnünk, ez pedig a kisgyermekek halotti koronája. Adatközlőink közül sem mindenki emlékszik már arra a szokásra, hogy a meghalt gyermekek - egyesek szerint csak a kislányok — fejére halotti koronát helyeztek. Az eddigi kutatások azt bizonyították, hogy ez a szokás a magyar nyelvterületnek csak a déli részén volt megfigyelhető. A szokásra először Jung Károly figyelt fel gombosi gyűjtései során az 1970-es években.57 Korábban voltak a tárgy említésére adatok, de vitelének szokásával, az egyes hie- delmi mozzanatok feldolgozásával nem foglalkoztak. Jung Károly a szokás elterjedési területének a Vajdaságot tekinti, s alig pár magyarországi párhuzamot talált, azt is inkább az ország déli részéről. Felmerül tehát a kérdés, hogy a pócsmegyeri halotti korona eredete hova vezethető vissza. A vajdasági szokásleírásoktól két alapvető dologban mutatkozik eltérés. Míg ott elsősorban a korona a fiataloknak jár, addig vizsgált településünkön a gyermekeknek. Ugyanakkor a Vajdaságban a korhatárt széles tartományban határozták meg, és arra vonatkozó adat is van, hogy egészen kicsi gyerekek temetésén is vitték. Vizsgált településünkön is nehéz megállapítani, hogy hány éves gyermekek temetésén volt mindez szokásban. Azt biztosan tudjuk, hogy egyik adatközlőnk nővére kilencéves korában halt meg, s ráadták még az édesanyja pártájának alsó részéből kialakított kis koronát. 55 Mérán, a kalotaszegi Cifravidék híres viseletes falujában is kialakult egy átmeneti időszak, ami körülbelül fél év volt. Ez a fekete alapanyag fokozatos, adott színskálán belüli megszínesedését jelentette. A gyászból a kornak megfelelő cifra ruhába való átmenetet a félgyászos öltözet biztosította, amely az eggyel idősebb korosztály cifra ruháját jelentette. Először a kendőnél tértek vissza a világos színekhez, majd a felsőruházatban, a kötényben, végül pedig a szoknyában történt meg a váltás. (Tötszegi 2005: 218-219.) Pócsmegyeren a gyásznak ennyire aprólékos rendszerét nem lehet leírni, ugyanakkor jól látható, hogy egy nem viseletes településen is a legfontosabb elemek megfigyelhetők voltak. 56 Tahitótfalu viseletét is érintő temetkezési szokásairól Szoboszlai Istvánná Raffay Annának köszönhetően rendelkezünk pontosabb adatokkal. (Szoboszlai 1951: 23—25.) A halottvivők karjára erősített keménypapírra felvarrt mirtuszág, a koporsót kísérő kortársak szerepe ma már nem mutatható ki egyértelműen Pócsmegyeren. 57 Jung 1978. 134
