Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Tanulmányok Pest megye történetéből Általános téli esti elfoglaltság lehetett a kötés, a horgolás és a hímzés is. Átmentek egymáshoz vagy otthon, egyedül kötöttek kardigánt, mellényt, zoknit, kesztyűt. A horgolás és a hímzés kevésbé volt kedvelt, valószínűleg az egyéni ízlés alapján alakult. Horgolással térítők, szekrénycsíkok, függönyök készültek. A fonalakat a már korábban említett városok üzleteiben vették. A hímzés fontos tárgyai voltak az alsószoknyák aljai, illetve az ágyneműk. Tótfaluban dolgozott egy asszony, akinek voltak fémbera- kású mintanyomó fái, azzal „ütötte ki a mintákat”. Az otthoni elkészítésen és a varratáson kívül más módjai is lehetettek a ruhához jutásnak: öröklés, ajándék, átalakítás.Többen is beszámoltak arról, hogy nagyobb családon belül öröklődtek a ruhák, illetve hogy a gyermektelen nagynénik varrattak ruhákat a családban lévő lányoknak. A fiatal lányok egyik ünnepi ruhája, a magyar ruha is kézről kézre járt a faluban, aki kinőtte, továbbadta a kisebb lányoknak. A felnőtt női ruhák átalakítása csak bizonyos módokon volt lehetséges. Kiengedni nem lehetett őket, mert csak annyi anyag volt bennük, amennyire pontosan szükség volt. A szoknyákból lehetett blúzt csinálni vagy csináltatni, de leginkább a női ruhákból gyerekruha készítése tűnik elterjedtnek.38 A férfiruhák közül feltehetően csak az ingeket varratták, de adatközlőink inkább már a férfi öltözetek vásárlásáról számoltak be. Ennek fő helyei a váci vásár és a Vácon működő cipészek voltak. A gazdagabbak csináltatták a cipőiket, csizmáikat, a szegényebbek a vásárban vették őket. A női alsóneműket és a női öltözet kiegészítőit (kendő, téli vállkendő, csipke, gomb, szalag) boltokban, vásárokban szerezték be. Érdekes kérdés a vizsgált időszak divatja, melyben központi szerepet játszottak az említett falusi varrónők, akik gondoskodtak az ünnepi öltözetek 6. kép: Nemes Dániel és családja ünnepi viseletben 1920 körül egységességéről: „mindenkinek ugyanolyat varrtak”, „egyformák voltunk a ruháinkban”. Az 1930-as és 1960-as évek között az, aki anyagot vett és ruhát varratott, azokat ma parasztos 'üú'c/f’/kéntjellemzi.39 K parasztos viseleté hordók mellett a háború után egyre több volt a nem bő szoknyában, kötényben járó, hanem kész, szűk ruhát vásárló vagy ugyanilyet varrató asszony, aki „kiöltözött, már nem parasztosan járt”. Ugyanez a folyamat a férfiaknál ma már szinte egyáltalán nem követhető nyomon. A ruhaváltás okai között a faluból való eljárás, a máshol lévő munkahely (szentendrei, budapesti gyárak) látszanak jelentősnek. A felnőttkori ruházathoz való hozzájutás egyik fontos forrása a házasságkötésre kapott kelengye volt. 38 A ruhák átalakítása a kivetkőzést követően is megfigyelhető volt. Elsősorban a szoknyákat használták fel egybe szabott mhák készítéséhez, mivel azok húzottak és igen bővek voltak. 39 A városi divat megvalósításához a friss divatlapok használata is szükséges lett volna, ahonnan folyamatosan újabb és újabb szabásmintákat próbálnak ki. Ezzel ellenkezően azonban az azonos szabásokhoz ragaszkodtak a régiek ízlése szerint. (Flórián 2010:171.) Pócsmegyeren a változást a réklik szabásában lehetett észlelni, az 1910-es évek gondos, aprólékos szabásvonalai, bélései, a plasztronos forma csipkével, gombokkal való díszítése (6—7. kép) a varrónők gyakorlatában lassan blúzszerűvé egyszerűsödött (7-8. kép). Ez bátorította az otthon varrókat ruháik megvarrására. 129
