Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)

Tanulmányok Pest megye történetéből - Reznák Erzsébet: Nyolc választás Cegléden, 1920–1939. Képviselők és választók a ceglédi sajtóban

Reznák Erzsébet: Nyolc választás Cegléden, 1920-1939 már jobban mozgolódnak”133 — írta a Ceglédi Hírlap és egyúttal találó magyarázatot adott a nyilasok si­keres szervezkedésére is. A szociális nyomorra épí­tenek — állította az újságíró, és véleményét azóta már számtalan mérvadó elemző megerősítette. Bemutatták az újságok a nyilaspárt vezérkarát is, számon tartották a kilépéseket, közölték a korte­sek viselt dolgait, aggódtak a demagóg, handaban- dázó, trükköző módszerek miatt, de keveset írtak Zsengellér József programjáról.134 Pedig létezett ilyen, de semmilyen nyoma nem maradt, hiszen Zsengellérnek és a Nyilaskeresztes Pártnak nem volt saját újságja Cegléden. A nyilasok 1939-es kortes­kedéséről így csak mozaikok maradtak fenn és per­sze az 1939. május 28-ai választás végeredménye. A Horthy-korszak utolsó választása alkalmából 13 762 választót írtak össze a ceglédi választókerü­letben. Közülük 5 058 fő dr. Antal Istvánra (Magyar Elet Pártja), 1173 fő pedig Cziiják Antalra (Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt) szavazott. A vá­lasztás győztese Zsengellér József (Nyilaskeresztes Párt) lett, 5 693 szavazattal.135 Ezen a tényen az sem változtatott, hogy MÉP megtámadta Zsengellér mandátumát, mondván, hogy valótlan adatokat kö­zölt az életrajzában. A közigazgatási bíróság ugyanezt állapította meg 1940 áprilisában, de arra nem látott okot az ítélethozó bíró, hogy az 1939-es választás eredményét megsemmisítse. Zsengellér József hu­szonkilenc párttársával együtt beülhetett az 1939. június 24-én megnyíló Országgyűlésbe. A ceglédi választókerület országgyűlési (nemzetgyűlési) képviselői Erdélyi Aladár, dr. (Tótszerdahely, 1880. feb­ruár 15. — Paks, 1949. augusztus 6.) jogász, politikus. A budapesti egyetemen folytatott jogi tanulmányok után 1907-ben szerzett ügyvédi oklevelet. Ügyvédi irodát nyitott és közben gazdálkodott, az első világ­háború után pedig a jogtudománnyal foglalkozott. Közéleti pályáját Pakson kezdte, ő szervezte meg az ottani kisgazdapártot. Először 1922-ben választották be a nemzetgyűlésbe az Egységes Párt színeiben. A ceglédi mandátumot 1926-ban Lendvai István le­győzésével szerezte meg, ugyanitt 1931-ben dr. Borsós Lajos ellenében ugyancsak ő nyerte el a választók bi­zalmát. Mivel 1932-ben kilépett az Egységes Pártból, majd 1933-ban a Gaál Gaszton-féle Kisgazdapárt­hoz csatlakozott, az 1935-ös választáson a ceglédi Kisgazdapárt kérte fel a jelöltségre, de Erdélyi Aladár a másik kormánypárti jelölt, dr. Preszly Elemér in­dulása miatt az utolsó pillanatban visszalépett. Ettől az évtől kezdve visszavonult a közélettől és újra a birtokán gazdálkodott. Fontosabb műve: Régi magyar családi hitbizo- mányok története és joga, 1542—1852. Eredeti levéltári kutatások alapján, az alapitó okleveleket is közölve, két kötetben. Budapest, Unió Könyvnyomda, 1912. Haller István (Mezőpetri, 1880. november 18. - Budapest, 1964. február 5.) hírlapíró, lapszerkesztő. 1908-tól 1918-ig a Katolikus Népszövetség főtitkára, 1919-ben az augusztus 22-én alakult Keresztény Szo­cialista Párt, augusztus végétől a Keresztény Szociális Gazdasági Párt, október 25-től a Keresztény Nem­zeti Egyesülés Párt, 1920. július 13-tól az Egyesült Keresztény Nemzeti Kisgazda és Földműves Párt egyik vezetője. 1919. augusztus 15 — 1919. november 24-ig tárca nélküli propagandaminiszter Friedrich István kormányában. 1919. november 24. - 1920. december 16-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter Huszár Károly, Simonyi-Semadam Sándor, illetve Teleki Pál kormányában. Hivatali ideje alatt, 1920. szeptem­ber 2-án ő terjesztette be „A tudományegyetemre, 133 Néhány szó a nyilasmozgalom tevékenységéről, módszeréről, céljairól és tagjairól. Ceglédi Hírlap, 1939. május 28. 134 A ceglédi nyilasvezetőség. Ceglédi Függetlenség, 1939. május 28. 135 A választás eredménye. Ceglédi Függetlenség, 1939. június 4. 112

Next

/
Thumbnails
Contents