Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
Vegyes közlemények lakásán nagyszámú levelet, levelezőlapot foglalt le az ügyészség, többnyire cselédlányok, munkásnők ákom-bákom írásait” — de az újságíró azért hozzátette, hogy „voltak közöttük intelligensebb nők keze írásaira vallók is.”165 Kosztolányi Dezső újságíróként szemügyre vehette ezeket a leveleket, ám ő is csak annyit jegyzett meg, hogy „mind csupa szerelmes levél érdes cselédírással”.166 Ezen a ponton egy tipikus századfordulós problémával állunk szemben. A fővárosba az új élet reményével bevándorló, fiatal, vagy éppen korosodó lányok tucatjai kerestek maguknak férjet hirdetések útján. A cselédségre a kortársak, mint a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb, legtanulatlanabb rétegére tekintettek. Eseteink kapcsán a butuska cseléd sztereotípiával gyakran találkozhatunk, aki naivan odaadta minden megtakarított pénzét leendő gyilkosának. A századfordulós Budapest adott otthont a cselédtársadalom legnagyobb részének.167 A házicselédek alkották a legnépesebb női foglalkoztatási területet, a dualizmus idején Budapest kereső nőnépességének 39—45%-át képezték.168 A cselédkedést nem tartották társadalmilag hasznos tevékenységnek. Ráadásul a cseléd függőségi kapcsolatban állt a gazdájával, nem csak alárendelt szereppel bírt, hanem alacsonyabb státusúként ékelődött be az adott polgári családba, ahol szolgált.169 A házicselédség a nők nagy tömegei számára egy bizonyos életszakaszt jelentett. Ez a 15-20 év közötti lányok családi közösségből való kiválásával, cseléddé válásával indult és általában a nők férjhezmenetelével zárult le.170 A húszas éveiket taposó cselédlányok számára ez az átmeneti időszak, a cselédkedés volt a meghatározó, hiszen a többnyire a faluról érkezők leendő házasságuk vagyoni alapját teremtették elő, illetve a családban betöltött későbbi szerepüket is ekkor sajátították el.171 Elsősorban az anyagilag legjobban rákényszerülő társadalmi réteg tagjai szegődtették el lányaikat a nagyvárosba, ez a falusi társadalomban természetesnek számított. Átalakult a falusi közegben értelmezendő családfelfogás, a család, mint zárt, termelő, önellátó egység felbomlott. A létfenntartást már csak külső anyagi eszközök bevonásával lehetett megoldani.172 A cselédség meghatározása azonban ennél bonyolultabb kérdés. A fiatal lányok mellett ugyanis megtalálhatjuk az idősebb korosztályba sorolható, a 30-40-es éveik végén járó cselédeket is, akik család nélkül éltek, esetleg brutális férjüktől elmenekülve, anyagi problémájuk megoldására kerestek szolgálói állást a nagyvárosban. Kiss Béla áldozatai között elsősorban ezekre találunk példákat. A fővárosba vándorló cselédek egy része rövidebb időre, főleg szezonális munkákra szegődött el.173 Ugyanakkor a cselédkedés nem feltétlenül jelentett minden nő számára idénymunkát, voltak olyanok is, akik olykor évekig, sőt évtizedekig szolgáltak. A századfordulótól létrejövő nőszövetségek némelyike a cselédek szakszerű képzésére iskolákat hozott létre. Ezek közé tartozott a Katholikus Asszonyok Országos Szövetsége, a KÁOSZ is, amely valódi foglalkozássá kívánta formálni a cselédséget. Tagjai úgy vélték, hogy „a cselédpálya [...] a legnőiesebb kenyérkereső foglalkozás”,174 azaz nem átmeneti tevékenység, hanem egy élethosszig tartó hivatás. A szövetség megvalósította az ilyen irányú elképzeléseit és létesített egy cselédképzőt a VIII. kerületi Mária utca 7-ben, ahol a lányok három év leforgása alatt hivatásos cseléddé képezhették ki magukat. A szövetség álláspontja szerint „nincs kenyérkereső pálya, mely jobban megkívánná a tudást, mint a cselédeké.”175 A szülők, ha anyagi körülményei nem engedték gyermekük taníttatását, abban is reménykedhettek, hogy a gazdasszonyok átvállalják a terhet, a cselédlány béréből levonva a tandíjat. A cselédtársadalom sajátos, belső hierarchiával rendelkezett, amelyet alapvetően a bérek alapján lehet rangsorba állítani. A piramis alján a legképzetlenebbeknek számító mindenesek, mosogatólányok és gyermeklányok álltak, őket követték a dekoratívabb megjelenésű, speciális szolgálatokat ellátó szobalányok, dajkák, házikisasszonyok és házvezetőnők. Végezetül a hierarchia csúcsán a magas szintű szaktudással rendelkező szakácsnők, nevelőnők és komornák találhatóak. A századfordulón a havi keresetek a hierarchiában betöltött helyek szerint alakultak. A mindenesek havi bére 15-25 korona, a szobalányoké 25—30 korona, a szakácsnőké pedig 30-35 korona között mozgott. A korban a cselédkedés a legrosszabbul fizetett munkák közé tartozott, bár meg kell jegyezni, hogy a szállást és az ellátást a munkaadó állta, így a cselédlány a fizetését szinte teljes egészében félretehette a későbbi életére. A fizetést kiegészítette a természetbeni ellátás, ami általában az élelmezést és a szállást jelentette.176 165 Alkotmány 1916. május 11.7. 166 Világ 1916. május 11.5-6. 167 Gyáni 1983a: 406-409. 168 Gyáni 1979: 67. 169 Gyáni 1984:293-303. 170 Gyáni 1981:13. 171 Gyáni 1983a: 406. 172 Gyáni 1979: 72-73; Gyáni 1981:13. 173 Gyáni 1983a: 407-410. 174 Cselédnaptár 1918: 36. 17s Cselédnaptár 1918:36. 176 Gyáni 1986: 95-102. 201
