Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)

Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből

Rácz Tibor Ákos: Az Árpád-kori települési formák változásai és terminológiája

a közelben: a 13. századi Ecser 10. lelőhely ugyanis 500-600 méterre délnyugatra található a maglódi objektumoktól (1. tábla).iü A 13. századból a nyomvonalon már egyetlen magányosan álló ház sem került elő.

A lakóépítmények mellett az árkok rendszere határozta meg leginkább a települési képet.30 31 A 10. századi Maglód 1. és Ecser 6. településrészleteken (2—3. tábla) egyáltalán nem, Ecser 7. és Vecsés 67. lelőhelyeken (4., 10. tábla) csak elvétve találtunk árkokat.32 All. század végétől ugyanakkor a házcsoportokat, településrészeket keskeny, egyenesen haladó, egyosztatú, a házak tájolásához igazodó árkokkal tagolták, amelyek többféle funkciót is elláttak (6. tábla). Az árkok tehát akkor terjedtek el, amikor szükségessé vált az egymás közelébe húzódó házak közötti vízelvezetés, vagy a területi elhatárolás.

Árpád-kori telepnyomaink a feltárásokon a szórt és a koncentrált struktúrák számtalan variációjában jelentek meg, amelyeket régészeti alapon egyelőre nehéz rendszerezni. A magányos lakóépítmények nagyobb részének a 10. század után nem volt kontinuitása, és csak egyetlen esetben, a vecsési lelőhelycsoportban képezték egy későbbi település, Holm falu csíráját. Ez a település az Arpád-kor közepe táján is csak házcsoportok laza halmazából állt. A jól lehatárolható lakóövezeten belül (melynek kiterjedése a terepbejárások és a feltárások adatait egyaránt figyelembe véve nem haladta meg a 2 kilométert) az építmények sejtszerűen alkottak egy nagyobb egységet. Ezek a telepnyomok még nem hordozták a későbbi, klasszikus értelemben vett falvak jellegzetességeit, mint például a stabil, következetes térbeosztást, rögzült házhelyeket, hiszen a települések belső képe csak a telekrendszer megjelenésével vált szabályosan rendezetté. Ásatásainkon nem került elő koncentrált szerkezetet mutató, sok egyidejű házat magába foglaló, agglomerációs zóna. Az egymás közvetlen közelében létesített, feltehetően egy időben használt lakóépítmények száma lelőhelyenként maximum 4-5 volt, ezért a nagyobb települési egységeket, lelőhelycsoportokat vagyok kénytelen faluként értékelni.33 Az egy faluhoz tartozó, egymástól akár több száz méterre elhelyezkedő, mozgó háztartásokból álló telepjelenségek csoportját a korabeli terepviszonyok, a felszíni leletek kora, kiterjedése és intenzitása és az esetleges plébániatemplom helyzetének vizsgálatával határolhatjuk le (9. tábla).

Az Árpád-kori települési formákat meghatározó tényezők

Az emberi élettér minőségét meghatározó tényezők között elsősorban a természetföldrajzi adottságokat szokták említeni. A térszín sajátosságai, az árterek és szárazulatok viszonya, a vízfolyások, erdők elhelyezkedése, vagy az uralkodó szélirány olyan helyzeti energiákat jelentettek, amelyek alapvetően meghatározták a megtelepülés helyét és módját.34 Az Árpád-kori települések életét nagyban befolyásolta az is, hogy királyi, egyházi, vagy világi birtokon jöttek-e létre, valamint az, hogy az ország melyik részén helyezkedtek el, központi vagy marginális helyzetben, és az erőforrásoktól, utaktól milyen távolságban feküdtek. A Kárpát-medence változatos tájegységein a természetföldrajzi adottságokon és gazdasági feltételrendszeren túl az etnikai különbségek és az eltérő kulturális hagyományok is markáns regionális különbségeket eredményezhettek a települési formák kialakulásában, de ezek tisztázása még számtalan kutatást igényel.

30 2008 decemberében Patay Róbert próbafeltárást végzett Ecser 10. lelőhelyen, az autópálya-nyomvonal közelében. A kis felületű kutatáson fehérre égett anyagú, 13. századi kerámiával datált, földbe mélyített házak foltja került elő (Patay 2008:187). A beruházás meghiúsulása miatt a megelőző feltárás azonban sajnos elmaradt.

31 Az árkok településszerkezetben játszott szerepével Méri István foglalkozott először (Méri 1962), majd a nyomdokain haladó Kovalovszki Júlia (Kovalovszki 1972:88). Az objektumtípus jelentőségét azonban nem szabad túlbecsülni. A középkori falvak régészetének viszonylag friss összefoglalója szerint: „[...] a 11-13. századi, falusias települések jó részénél az árokrendszer volt a telepszerkezet meghatározó eleme.” Bálint et al. 2003: 384. Ez a megfogalmazás félreértésre adhat okot, mert nem számol a lakóépítményeknek és esetlegesen a templomnak a telepszerkezet formálásában játszott elsődleges szerepével. Az árkok a legtöbb esetben másodlagos létesítmények voltak, sokszor a házak elrendezéséhez igazodtak.

32 A legtöbb korabeli falusias településből, mint például a 10. századi Borsodból, vagy a 11. századi Visegrád—Várkert-dűlőből hiányoznak az árkok: Wolf 1992; Kovalovszki 1986: 63. Ezeken a lelőhelyeken azonban a feltárások kiterjedése korlátot szab a rekonstrukciós lehetőségeknek.

33 Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Bollók Ádám is, aki a kora Árpád-kori települések lakosságszámának, kiterjedésének vizsgálata során az írott források egy-egy falu háznépeire vonatkozó adatait próbálta meg összevetni egyrészt a teljesen feltártnak tekintett köznépi temetők egyedszámából rekonstruált, egyidejűleg élő családok számával, másrészt pedig a településrégészet által egy települési egységnek meghatározott lakóépítmény csoportokkal (Bollók 2013). Az eltérő jellegű forrásbázisok eltérő korszakokra vonatkozó adataiból levezetett számításokat csak nagyon hozzávetőlegesnek fogadhatjuk el (lásd ehhez: Laszlovszky 2003). Annyi azonban világosan látszik, hogy a köznépi temetők javarésze igen kis lélekszámú falvaknak feleltethető meg, és még a legnagyobb egyedszámú temetők is csak az írott források közepes méretű falvainak lélekszámát érik el. Az oklevelesen adatolt, nagy háznépszámú falvak (például Ártánd vagy Hortobágy) a régészeti anyagban eszerint csak több települési egység és a hozzájuk tartozó temetők összességeként értelmezhetők (Bollók 2013: 52-54). Itt érdemes még megemlíteni a településkutatás egy további, gyakran idézett adatát. Kovalovszki Júlia terepbejárások segítségével azonosított öt, egymástól elkülönülő, részben egykorú településnyomot, amelyeket az Árpád-kori Doboz falu részeinek értelmezett. A településcsírákból kettő bizonyult életképesnek. Ezek Alsó- és Felsődoboz néven érték meg a késő középkort. Kovalovszki 1964: 126-127.

34 Szabó 1969:121-126.

166