Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Szilágyi Márton: Egy különös házasság Szentendrén (Pajor Gáspár konfliktusai egy levéltári forrás tükrében)
Szilágyi Márton: Egy különös házasság Szentendrén (Pajor Gáspár konfliktusai egy levéltári forrás tükrében) Lovcsánszkyné halála után a vármegye egy bizottság révén akarta a vagyont összeírni, azzal a céllal, hogy gyámot nevezzenek ki a lány gondozására. Vagyis a szűkebb (az ortodox szerb) és a tágabb (a vármegyei) közösség egyaránt úgy gondolta, hogy Ilona semmiképpen nem alkalmas az örökölt vagyon kezelésére. Hogy itt mekkora örökségről volt pontosan szó, arra csak következtethetünk, mivel a védőiratban említett vagyonösszeírásra ezidáig nem sikerült ráakadnom. A vagyon mértékének megbecsüléséhez érdemes felidéznünk: Pajor a védőiratában azt állítja, hogy Nikola a Lovcsánszky-családnak, s így immár Honának 5.600 forinttal tartozott. Ennek az összegnek a komolyságát jelzi, hogy az 1780-as években egy Szentendrén praktizáló orvos járandósága - miután azt különböző huzavonák után megemelték - évi 350 forintra rúgott.18 Azaz nagy valószínűséggel Pajor esetében is nagyjából ekkora fizetést feltételezhetünk. Azt általánosságban a történeti szakirodalom már korábban rögzítette, hogy a pénzkölcsönzés a 18. századi Szentendrén általános jelenségnek számított, de a polgárok egymásnak nem hitelügyleti célból adtak kölcsönt; ezért csak látványos és huzamos nem-fizetés esetén lettek ezekből peres ügyek.19 Ha ez a megállapítás igaz, akkor ez a Lovcsánsky-vagyonra nézve még árulkodóbb: hiszen eszerint a rokonsághoz tartozó Nikolának nem befektetésként vagy a kamat reményében adhatták kölcsön ezt a tetemes összeget, hanem ennyi pénzt tudott nélkülözni a család. S ekkor még aligha zárult le a rokonságnak kölcsönadott pénzek visszaszerzésének folyamata: fennmaradtak ugyanis egy jóval későbbi, 1810-ben indított per dokumentumai is.20 Ekkor Lovcsánszky Ilona volt a felperes: az adósok, Nikolits Katalin (Rakovszky János neje) és Nikolits Makrina (Csappo Anastasius neje) vezetéknevük alapján alighanem az anyai rokonsághoz tartoztak, bár ennek fokát források híján nem tudtam megállapítani. A behajtandó kölcsönösszeg itt is igen magas volt: az első esetben a követelés 2.156 forint 30 krajcárra, a második esetben pedig 2.155 forint 30 krajcárra rúgott.21 Az adósok az összeg nagyságát nem is vitatták, s végül a felesége nevében fellépő Pajor Gáspár meg is nyerte a pert - igaz, majd csak nyolc évvel később. Ez utóbbi ügy az időbeli távolság ellenére erősen összefüggeni látszik a Pajor házassága körül felsejlő ellentéttel. Ilona már rögtön a házasságkötése után saját kezébe akarta venni vagyoni ügyeinek az intézését - persze egyáltalán nem valószínűtlen, hogy éppen férje hatására és támogatásával -, s ezzel meg is tört egy olyan hallgatólagos hagyományt, amely a rokonok esetében nem firtatta volna az adósságokat. Azt, hogy ez tényleg így történt, éppen Nikola reakciója mutatja, aki a védőiratból kitetszően is inkább peren kívül próbálta volna meg az adósság elengedését elérni.22 Lovcsánszky Ilona - a környezetét is meglepő módon - tisztában volt saját jogaival és lehetőségeivel, s ezt anyja halála után szinte azonnal ki is fejezte. Maga kérte vagyoni állapota felmérését, egy, a vármegyéhez intézett beadványban kinyilvánította és igazolta nagykorúságát, és nyomatékosította, hogy maga kívánja kezelni a vagyonát. Ez az önállóság magában foglalta a férjhez meneteli szándékot is. A védőirat szerint — ahogy ezt már említettem — ez a beadvány nagyjából 10 nappal az anya halála után, augusztus 28-án kelt. Az a rendelkezésünkre álló forrástípusokból fakadóan eldönthetetlen, hogy mindezt a lány saját maga döntötte el és hajtotta végre, vagy ebben az egyébként jogot is végzett orvos, jövendőbeli férje, Pajor Gáspár tanácsai segítették. Pajor valamilyen szintű közreműködése egyébként - a házasságkötés gyorsasága és az események kronológiája miatt is - valószínűnek látszik, annál is inkább, mert Pajor védőiratában a törvényi és jogszokásra történő utalások pontosak és korrektek, azaz látszik az alapos jogi műveltség, s a hivatkozások összhangban vannak azzal, amit Lovcsánszky Ilona beadványának jogalapjáról innen megtudhatunk. Valószínűsíthető, hogy a pár összehangoltan és átgondoltan cselekedett, ám a törvények ismeretét inkább Pajornak tulajdoníthatjuk, sem mint a latinul és magyarul bevallottan nem tudó lánynak. Ilona normasértő viselkedése, amely egyébként nem állt ellentétben a magyarországi nemesi szokásjogot magában foglaló Tripartitummú, önmagában is kiválthatta volna a szerb környezet meghökkenését. Mindez azonban még nem volt elegendő: annak ellenére, hogy - amint ez a védőiratban idézett Nikola-féle beadványból kitűnik — a család által a házasságkötésre (testi hibája és életkora miatt egyaránt) eleve alkalmatlannak gondolt lány viharos gyorsasággal férjhez is ment, ráadásul egy református magyar nemeshez, aki ekkor még csak nem is Pest vármegyében volt honos.23 Vagyis Ilona házasságával kilépett az őt addig körülvevő, etnikai és felekezeti alapon szerveződő mezővárosi érdekközösségből. A környezet heves reakciói azt jelzik, hogy ezt a gesztust nem tudták értelmezni: ezért indítottak támadást az ellen személy ellen, akit „betolakodónak” véltek, mintegy azt az előfeltevést láthatóvá téve, hogy ilyen döntések 18 A szentendrei orvos 1780-as évekbeli státusáról és fizetéséről: Hajdú 1984:148,179,236,298; Dóka 1981: 64-65. 19 Dóka 1981:58-59. 20 Az iratokra: MNL PML, PPSvm IV/3-c 1818:3150,9. kútfő. 21 Szilágyi 2007: 50. 22 Ezen a ponton hangsúlyoznom kell, hogy korábbi Pajor-életrajzomban ezt a mozzanatot tévesen értelmeztem (Szilágyi 2007: 47). 23 Pajor nemességét Hont vármegye tanúsítványa alapján majd csak 1804. március 7-én hirdették ki Pest vármegyében. Erről részletesebben: Szilágyi 2007: 49-50. 14
