Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Szilágyi Márton: Egy különös házasság Szentendrén (Pajor Gáspár konfliktusai egy levéltári forrás tükrében)
Szentendre - Adalékok a Pajor-család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez mögött semmiképpen nem húzódhat meg egy nő saját akarata, kell lennie valakinek, aki felelőssé tehető mindezért. Ez utóbbi személy lett volna Pajor Gáspár. Csakhogy Pajor rendkívül alaposan és hatásosan reagált a feljelentésekre, s a rokonságnak nem sikerült az újdonsült házaspár kapcsolatát sem meggyengíteni. Ez pedig Lovcsánszky Ilona eltökéltségére és lelki erejére is némi fényt vet. Részleteiben keveset tudunk a Pajor-család későbbi életstratégiájáról és mindennapjairól, s azon belül alig valamit a feleség, Ilona magatartásáról. Ám annyi feltétlenül kitűnik a rendelkezésünkre álló adatokból, hogy a házasságban született gyermekek neve (Antal, Titusz, Emília, Lívia, Kornél, Kamill) atipikusnak látszik, s mintha nem követné a szerb névadási szokásokat. Egy másik többnemzetiségű település kapcsán feltárt adatokra utalva, az alföldi mezővárosokban a keresztnevek gyakorisága fontos mutatója az etnikai identitásnak,24 ám ahhoz sajnos hiányoznak a módszeres névtani statisztikák, hogy a Pajor-gyermekek keresztneveit összevethetnénk a legfontosabb helyi tendenciákkal. Ám annyi bizonyos, hogy a Lovcsánszky-felmenők és a rokonság ismeretes keresztnevei ebben a nemzedékben nem térnek vissza. Ugyanakkor a nevek nem is tipikus református tradíciót követnek: egységesen antikizálónak tűnnek, ahogyan ezt már a Pajor Gáspárról röviden értekező, s talán magától a családtól is információkat szerző Bodnár Zsigmond észrevételezte: „Pajor Gáspár szerette a római irodalmat. Gyermekeinek római neveket adott.”25 Ez akkoriban kétségkívül szokatlan, de nem teljesen példa nélküli gesztusnak számított: a 18-19. század fordulóján — talán a neohumanista műveltségeszmény hatására — több példánk is van arra, hogy arisztokrata és köznemesi körökben egyes családok antikizáló keresztneveket adnak a fiú- és lánygyermekeknek; Kazinczy Ferenc és gróf Dessewffy József csak a legismertebb példák, merthogy itt az atyák leveleikben ki is fejtették választásuk irodalmi és antik kulturális eredetét.26 Pajor esetében ilyen típusú forrásaink nincsenek. Az azonban kétségtelen, hogy Pajor és felesége a névadással nem kívánt a szentendrei szerb közösség normájához igazodni. Ehhez még érdemes hozzászámítani azt is, hogy az apját túlélő két fiú, Titusz és Kamill nem a Lovcsánszky-család kereskedői hagyományát folytatta, tanulmányaik és pályafutásuk a vármegyei karrier irányába mutatott.27 A megyei nemesi elitbe való beépülés elsősorban az apa, Pajor Gáspár pályafutásának továbbépítéseként és meghaladásaként értelmezhető. A szikár prozopográfiai adatsor mögött nem nagyon lehet felfedezni Lovcsánszky Ilona hozzáállását, s azt is gondolhatnánk, hogy itt egy háttérbe húzódó, a nevelés minden fontos elemét a férjének átengedő női magatartásforma körvonalai mutatkoznak meg. Ám ha felidézzük Honának az anyja halála utáni viselkedését, a szerb mezővárosi érdekközösségtől való elszakadás ott igen erőteljesen kifejezésre juttatott szándékát, amelynek szimbolikus jelei is egyértelműek, mindez teljesen belesimul a fiúgyermekek későbbi karrierjének mintázatába. Pajor Gáspár és Lovcsánszky Ilona házassága termékenynek és hosszúnak bizonyult. Ez utólag és visszamenőleg is cáfolja azt a kimondott-kimondatlan vádat, hogy itt egyszerűen érdekházasságról lett volna szó. Ami azonban már rövid távon is figyelemre méltó: Pajornak igen hamar, 1799 nyarára sikerült konszolidálnia a helyzetet a szerb rokonsággal. Hiszen nemcsak a vármegyei vizsgálat adott neki igazat, hanem az egyik feljelentő, Nikola maga is visszavonta denunciációját. Hogy ezt Pajor mivel érte el, az a ránk maradt forrásokból sajnos nem derül ki. A védőirat igazi tanulsága azonban nem ebben rejlik. A per reprezentálta konfliktusok azért is figyelmet érdemelnek, mert olyan típusú társadalmi feszültségeket, illetve a közösségi normákat áthágó személyes döntéseket tesznek láthatóvá, amelyekről egyébként aligha szerezhetnénk tudomást.28 Pajor házasságának történetét nem csupán egy olyan, kuriózumszámba menő esetként érdemes felfognunk, amelynek relevanciája egy sajtótörténetileg érdekes személy biográfiájáig terjed. Az elemzett forrás a 18. század végének szerb és magyar lakosságú Szentendréjének, az etnikai-felekezeti együttélés egyik tipikus helyszínének mindennapjait teszi megragadhatóvá, s ezáltal az elkülönülés és a kooperáció lehetséges irányaira szolgál adalékokkal egy majdan megírandó, lokális, a multikulturalitásra összpontosító társadalomtörténet számára. 24 A magyar-szlovák-német lakosságú Mezőberény esetében ezt az elemzési szempontot érvényesíti: Szilágyi 1995: 141-148. 25 Bodnár 1880: 85. 26 Erről bővebben: Vaderna 2013: 81-100. 27 Ezt részletesebben: Szilágyi 2007: 51-54. Párhuzamként érdemes utalni a 19. századi, pesti ortodox kereskedőcsaládok stratégiáira, amelyek esetében szintén dominált a nemességbe való integrálódás szándéka: Bácskai 1989: 127-140. 28 A társadalmi konfliktusok széles spektrumú, számos esettanulmányt felsorakoztató elemzésére: A. Varga (szerk.) 1991. 15
