Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
Kiss - Czinege - Barta - Sümeghy- Grynaeus: Felhagyott szőlőteraszok, intenzív történeti tájhasználat... Következésképpen a nagymarosi teraszoknál tapasztaltak talajtani szempontból mindenképpen bizonyos párhuzamot mutatnak a nagybörzsönyi vizsgálat eredményeivel: a Nováki Gyula által vizsgált területen ugyanis a talajtakaró vastagsága csak az egykor feltehetően szántott területeken érte nagyjából el a 40—45 centimétert, javarészt azonban ott is vékonyabb (20-30 centiméter vastagságú), áthalmozott talajjal számolhatunk.77 Nováki a közelben, Nagybörzsönynél és Bernecebarátinál vizsgálta a teraszokat, és itt alapvetően kis számú, de hosszan (több tíz méteren) elnyúló teraszt tárt fel. Ugyanakkor a nagymarosiaknál az előbbiek alapján kizárólag rövid, sokszor csak 6-7 méter széles teraszokkal, és többnyire ezekhez kapcsolódó (vagy magányosan álló) jól követhető, több tíz méter hosszú, viszonylag nagy méretű, néhol majdnem 2 méter magas kősorokkal, s egykor kővel kirakott, szintén akár még a néhány tíz méteres hosszúságot is elérő vízelvezető árkokkal találkozhatunk. Míg a Nováki által leírt hosszú teraszok egyértelműen a szántóföldi műveléssel kapcsolhatóak össze, addig a nagymarosi jóval kisebb, néhány méteres teraszok egy, a nagybörzsönyinél jóval meredekebb területen gyakorlati szempontból is sokkal intenzívebb talajművelési módhoz, például kertgazdálkodáshoz, illetve szőlő- és/vagy gyümölcstermesztéshez, és általában elsősorban kapás műveléshez kötődhetnek.78 Vagyis a méretek és a lejtőmeredekségek összehasonlítása alapján megállapíthatjuk, hogy a nagymarosi mintaterület adottságai és teraszméretei elsősorban intenzív, nagy munkaerő-ráfordítást és kedvező környezeti feltételeteket igénylő, ugyanakkor viszonylag nagy haszonkulccsal kecsegtetőből eladható növények termesztésére voltak alkalmasak. A mintaterület antropogén táj elemei az egykori táj használat tükrében A vizsgált térség a fentebb említett térképi ábrázolások szerint legkésőbb a 18. század végén már bizonyíthatóan szőlőművelés alatt állt (3. ábra). Az ezt követő időszakra utaló információk alapján ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy a későbbiek folyamán, de legkésőbb a 19. század utolsó évtizedeiben a terület nagy részén (vagy egészén) a szőlők művelésével - részben átmenetileg, részben végleg — felhagytak. A nagymarosi domboldal alacsonyabban fekvő részén később újra felbukkan a szőlő, a mintaterület többségét kitevő magasabb részeket ugyanakkor először rétként hasznosították, illetve részben fák és bokros vegetáció jelent meg rajta. Mind a terepi felmérések alapján bemutatott teraszok méreteiből, mind pedig a teraszozás (rövid teraszok) és parcellázás (keskeny, kősorokkal elzárt hosszanti parcellák) módjából, illetve a kővel kirakott árkok jelenlétéből az következik, hogy az antropogén tájelemek kialakításának időszakában a területet intenzíven, valószínűleg kapásán művelték.79 Ezt a korábbi összehasonlításokon túlmenően az is alátámasztani látszik, hogy az itt tapasztalható intenzív, nagy munkaerő-ráfordítást igénylő tereprendezés, nevezetesen a teraszozás és a további járulékos tájelemek (kővel kirakott vízlevezető árkok, nagy kősorok) meglévő külső jegyeikben egyértelmű hasonlóságot mutatnak ahhoz a teraszos művelési módhoz, amely például a Tokaj és Hegyalja szőlőhegyeire vonatkozó írott forrásokban már legkésőbb a 17. század elejétől nyomon követhető. Tokaj-Hegyalján ugyanis a 17-18. században a művelést megelőző fontos munkafázisnak számított a terület, a hegyoldal szőlőművelésre való előkészítése és karbantartása, így például a kőgátak (kőteraszok) felrakása, a kőhordás, illetve a terület kőmentesítése, árkok készítése, azok tisztítása, föld- és trágyahordás, valamint a mesgyék kialakítása.80 Ezen kívül, külső megjelenésében a tokaj-hegyaljai és a nagymarosi példákhoz nagyon hasonló antropogén formákkal (kősorokkal és kővel kirakott, rövid teraszok maradványaival) a Balaton-felvidék egyes, a bizonyíthatóan a filoxéra-járvány után (tehát a 19. század végén) felhagyott, magasabban fekvő, nagyrészt déli kitettségű területein, például a Káli-medence és a kapcsolódó tópart hegyoldalain is gyakran találkozhatunk. A Balaton-felvidéki teraszokkal való szoros genetikus kapcsolatot látszik alátámasztani a már bemutatott nagymarosi terasz-keresztszelvény is (4. ábra), amelyhez hasonló felépítést figyeltünk meg mintavételeink során Balatonszepezd ma erdős, de egykor szőlőművelés alatt álló felhagyott teraszain is. 77 Nováki 1975: 56-58. 78 Már a nagybörzsönyi példa esetében is felmerül néhány olyan, a többinél jóval kisebb, csak pár méter hosszúságú terasz, amelyet Nováki Gyula feltételezése szerint mérete miatt inkább kapával műveltek (Nováki 1975: 75). 79 A manapság használatos eljárások többségénél - igaz, gépesítés esetén -, így például a mintaterületünkhöz hasonló meredekségéi területeken a szőlőtermesztést, már csak teraszok alkalmazásával tarpák megvalósíthatónak. Erődi et al. 1965:195-232,208-214. 80 Részletes összefoglalásra: Balassa 1991: 76-94. Balassa Iván a fent említett antropogén tálejemek kialakítását egyértelműen elsősorban a hagyományos talajvédelemmel kapcsolja össze. 136
