Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kocsis Gyula: „…ki fiatal korában nem szerez, …öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét…”. A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben (Társadalomtörténeti szempontú áttekintés)
A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben 57 veszifő elvéül, tesz mindentfiatal éveiben mit javára lát, mert hiszi, hogy ki fiatal korában nem szerez, nem gyűjt, öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét... Az esetek túlnyomó többségében a célok ennél egyszerűbben fogalmazódnak meg, valós élethelyzetekkel találkozhatunk a kérvényekben. Ezekből mutatunk be néhány, részben jellemző, részben különleges esetet. A férfiak által beadott kérvényekben a legkülönfélébb esetben jelenik meg a katonaság. A sorkötelesség Dragovics István zsámbéki kalaposlegény sorsát már a bevonulása előtt meghatározta. Miután vándorlási engedélye lejárt, hazautasították új engedély szerzése végett, ilyet azonban sorkötelessége miatt nem nyerhetett. A továbbiakban saját szavaival idézzük fel nehéz helyzetét: „...kerestem ugyan nemcsak helyben Zsámbékon mint kalapos munkát, azonban sehol sem szükséges a segédkéz, a gyárak Pesten is nagyobb részt évek óta tartott munkásaikat elbocsájtották, nem maradt számomra más, mint zsámbéki szegény rokonaimnál maradni, s itt a sorozás eredményét bevárni... Nem vagyok azonban képes annyit mint napszámos keresni, hogy - habár szállásom rokonaimnál van - ruhámat beszerezzem... ”32 A szabadságos katonák gyakran kerültek ilyen nehéz helyzetbe. A kartali, péceli, pátyi eseteket is érzékeltetik egy ráckevei vitéz szavai: „...1863. évi agusztus havában Mántovából hosszú szabadságra haza bocsáttattam Ráckevibe, azonban haza jővén mindjárt az első napokban átláttam a terméketlen esztendő okozta szükséggel párosult szegénységet, s emiatt a munkaképes egyének mellőztetését igen nagy nagy mértékben tapasztaltam... ^ A galgamácsai elöljáróság igazolásából megtudjuk, hogy két falubeli szabadságos katonának gubára, csizmára és ködmönre kell a pénz.34 Szintén a katonaságtól szabadult a soroksári Weimper Márton, akit mint (a szülői gazdaságot öröklő) „egyetlen fiút” azzal a feltétellel engedtek el, hogy maga helyett másikat köteles állítani és a helyettes állításhoz kért 10 frt-ot az árvatári pénzéből.35 A férfiak közül számosán tanult iparuk folytatásához kívánják felvenni tőkéjüket az árvapénztárból. Göcze 31 PML IV. 260.b 5429/1864. 32 PML IV. 260.b 5429/1864. 33 Kartal: PML IV. 260.b 7146/1865, Pécel: PML IV. 260.b 673 és 674/1863, és 1183/1863, Páty: PML IV. 260.b 812/1863, Ráckeve: PML IV. 260.b 1294/1863. 34 PML IV. 260.b 4688/1866. 35 PML IV. 260.b 3735/1866. Benjamin a cipész mesterségből szabadíttatott fel 1870. december 26-án, ám a mester és szülők egyezsége szerint „önmagam leszek köteles a felszabadítási költségeket viselni, s ez alkalomra tisztességes ruhával magamat ellátni. ”36 Jelenleg még nincs magyarázat arra, hogy az ilyen jellegű kérések szinte miért csak a megye déli részének, illetve a Csepel szigetnek településeiről érkeztek: Ráckevén bognár, kötélgyártó, Szigetbecsén, Lóréven, Makádon csizmadia,Tökölön mészáros, Ocsán szűrszabó,Taksonyban asztalos mesterséget kívántak folytatni az érintettek. A lórévi Becsei Sándor csizmadia legény sorkötelezettsége miatt a zsámbéki kalaposhoz hasonlóan nehéz helyzetbe került, ennek ellenére optimistán tekintett a „... mint katonakötelestől a vándorkönyvem Paks mezőváros elöljárósága által elvétetett, magam születésem helyére, Lőrére utasíttattam, így most munka és kenyér nélkül vagyok. (...) minthogy azonban már 8 éves legény vagyok (...) elhatároztam magam mesterré lenni és Ráckeve mezővárosában letelepedni s ez által szebb jövöm elérni (...) az ehhez megkívántató céhbe állásom és megremekel- hetésem költségeire (.. ./’kérte árvatári pénze kamatainak utalványozását.37 Különleges, egyedi esetben írta kérvényét a császári család tököli erdejében dolgozó vadászsegéd, aki az állásához szükséges kétcsövű puska vásárlásához kért 40 forintot az árvatári pénzéből,38 valamint a szigetmonostori Nedelkovits János, aki 1867 januárjában „számtanbóli tanári vizsgát” szándékozott letenni és a vizsga költségeire kérte öröksége kiadását.39 A 19. század közepén is zajló - valószínűleg - munkamigráció kedvezőtlen személyes következményeit szemlélteti a pilisi Sztankó György ügye, aki kiskorában édesapjával és édesanyjával együtt a „Felföldről” származott Pilisre. Születési helyét nem tudta, s emiatt keresztlevelét sem volt képes megszerezni, ennek ellenére kérte 61 ft-nyi árvatári pénzének kifizetését.40 A pénzüket igénylő kérvényezők gyakran ingatlan- vásárlási szándékukkal indokolják kérésüket. Többnyire házvételre kívánják fordítani tőkéjüket, Makádon azonban negyedtelket, illetve malmot, Ráckevén pedig szálláskertet vásárolt a kérvényező. A taksonyi Schredling Antal rossz magyarsággal írt kérvénye 36 PML IV. 260.b 56/1871. Áporka. 37 PML IV. 260.b 335/1866. 38 PML IV. 260.b 2407/1866. 39 PML IV. 260.b 6319/1866. 40 PML IV. 260.b 4348/1870.
