Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kocsis Gyula: „…ki fiatal korában nem szerez, …öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét…”. A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben (Társadalomtörténeti szempontú áttekintés)
58 I Kocsis Gyula . .jelenlegi szűk pénzviszonyok közt némely ingatlan birtokok beszerzése által örökségipénzemnek abbeli befektetése által szembetűnő hasznot szerezhetek... ”41- tudatos befektetői magatartásra enged következtetni. Megfigyelhető az is, hogy a Dunakanyarban lakó személyek a szőlőbirtoklásban látják a boldog jövő ígéretét: .. hogy nagyobb hasznot húzhassak egy szőlőt is kívánok venni... ” valamint „...jövőmnek biztosítása tekintetéből egy, vagy két szőlőt is venni szándékozom...", „már egy zsellérházat vettem magamnak és, hogy nagyobb hasznot húzhassak egy szőlőt is kívánnék szerezni... ”42 Ingatlanvásárlásra kéri jelentős, majd 1500 forintnyi örökségét Czirler Jakab budakeszi lakos, szokatlan, érzelmi indíttatású indokot említve mondván, hogy az „ősi apai házuk” idegen kézen volt és azt ő visszaváltotta.43 A 27 éves abonyi Naszvadi István, aki már hét évet letöltött a katonaságnál, arra számított, hogy nemsokára leszerelik. Árvatári tőkéjét kérő levelében megírta, hogy szülővárosában fél telek földje és kertje van, ahová - házasodása után — házat akar építeni.44 Nem tudjuk, hogy a jegyző megfogalmazása-e, vagy a kérvényezők vélekedése a több aszódi árva által kinyilvánított üzleties jellegű indoklás, miszerint „pénzemet magam a rendes kamatozás helyett nagyobb haszonnal reményiem értékesíteni", illetve a kamatozás helyett „hasznosabbnak gondolom használhatni".45 A nagykorúságot elért emberek túlnyomó többsége igyekezett a lehető leghamarabb megkapni örökségét, hogy azt saját, hosszabb-rövidebb távú céljaira használja. Ezért szokatlan a szigetcsépi Mayer Ferenc magatartása, aki 40 éves kora után kezdte kérelmezni viszonylag jelentős összegű - 420 ft-os — örökségének kézhezvételét. A szerénynek tűnő 27 ft 56 xr-os árvatári tőkepénz a tököli Istvanov István Kabók számára ugyancsak jelentős összeg volt, „mivel már 45 éves vagyok és szegény szolga létemre ezen pénzt heverőben tovább nem hagyhatom..."46 A férfiak néhány - főleg csíktarcsai, soroksári - eset kivételével általában nem hivatkoznak a lakodalmi, házassági költségekre örökségük kérvényezésekor. A ritkán előforduló házasodási költségekre történő hivatkozás 41 PML IV. 260.b 4200/1866. 42 Dunabogdány: PML IV. 260.b 2040/1866, Piliscsaba: PML IV. 260.b 710/1863, Dunabogdány: PML IV. 260.b 2040/1866. 43 PML IV. 260.b 5827/1864. 44 PML IV. 262.40/1868. 45 PML IV. 260.b 7226/1865 és 81/1866. 46 PML IV. 260.b. 768/1866 és 361/1865. egyik példájaként említhető soroksári Fuchsz József ezen költségein kívül „tehenészeti üzlet folytatására szükségelhető egy pár tehén beszerzésére” kért 200 forintot öröksége terhére kiadatni. Falubelijéhez hasonlóan tehenészeti üzletet akart folytatni Kaltenekker Ferenc is, aki 23 évesen már nős volt, családja eltartását remélte a vállalkozástól. A kérvényen a községi bíró igazolta, hogy „érett elméjű, szorgalmas, takarékos, a tehenészeti üzletben különösen jártas” a fiatalember. A 19. század második felében a főváros közeli településeken jól jövedelmezett a tejhasznú tehenészet: az országgyűlési választáson szavazásra jogosultak soroksári névjegyzékekben is megtalálhatjuk az ilyen vállalkozókat.47 Az egyik — Domonyban lakó — kérvényező azt írta, hogy „... szerencsém akadt, vőül kívánnak venni, de minthogy szolgálatból az ehhez megkívántató költségekre semmi pénzt keresni képes nem voltam... ”, kérte az árvapénztárban őrzött pénzét. Szavai mélyebb értelmét egy másik, csíktarcsai vőnek ment legény házassági szerződése világítja meg, amely szerint a vő tisztelni tartozik a szülőket, hozza a házasságba 550 ft-nyi árvatári pénzét és egy tehenet. A menyasszony szülei pedig a saját három gyermekükkel egyenlő nagyságú örökségben részesítik a vöt. Hasonló feltételeket fogalmaztak meg az alább idézett pátyi házassági szerződésben is. „En Muzsik András házasságra lépvén eljegyzettem magamnak nőül öreg Vajda András hajadon leányát Vajda Judittát nőül, vagyis későbben feleségemnek. Oly feltétel alatt, hogy én 600pengőforintokatfentirt ipám házához vittem és közre adtam minden féle szükség vagy pedig fogyatkozás, vagyis használatra. Es ezen javakat efeltétel alatt, hogy én jövő a háznál iparkodó szorgalommal és afent nevezett öregek, kit mi is nevezvén feleségemről öreg atyám uramnak és anyámasszonynak gyámolója és kenyérkeresője leszek... ” Ezek fejében évenként 50 ft-ot, mint szolgabért kap Muzsik András és az öreg szülők halála után visszatérítik neki a hagyatékból a hatszáz forintot.48 A vérségi Kovács Imre két — a Nógrád megyei Héhalomra és Palotásra még 1848 előtt vőnek ment - gyermeke a történelmi események következtében azonban rosszul járt, kimaradtak az apai vagyon örökléséből. Az történt ugyanis, hogy az uradalom az úrbé- riség megszűnése - 1848 illetve 1853 - után az otthon maradt testvérnek, az egész jobbágytelek után úrbéri 47 PML IV. 260.b. 6864/1865,7279/1870 és PML IV.406.C. 1880, Rác- kévéi járás 48 PML IV. 260.b 3767/1869.
