Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kocsis Gyula: „…ki fiatal korában nem szerez, …öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét…”. A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben (Társadalomtörténeti szempontú áttekintés)
56 Kocsis Gyula van a falunkban, hogy a lakosok vetni való és kenyérnek való gabona megszerzésére pesti zsidóktól váltóra igen nagy kamatok mellett pénz kölcsön venni kíntelenítettek... ”23 A fentebb nevezett közgyám elődje Kremo Antal volt Tökölön, ellene is folyt vizsgálat. Plausin Márta, Bundies Vazulné panaszolta be, mert örökségét nem adta át neki természetben, hanem elárvereztette. Az ellentét feloldása Ludaics Miksa pilisi járási szolgabíró feladata volt, aki a helyszínre kiszállván intézkedett: ,,..a panaszolkodó nő és a panaszlott közgyám előtt a községi bíró, jegyző, és két elöljáró jelenlétében a panasziratot szórul-szóra felovastam, s anyanyelvükön megértelmeztem..'' A közgyám azzal mentette magát, hogy „.. nem tudta, hogy egy 19 éves leány 18 éves legényhez férjhez menvén az által nagykorúvá válik. ”24 A katolikus, délszláv (bunyevác) anyanyelvű közösség mindennapi beszélt nyelve ekkor még a bunyevác volt,25 a magyar nyelvű hivatalos irat megértéséhez segítségre volt szükségük. Még utolsó óráiban is segítségre volt szüksége a püspökhatvani Zatykó Jánosnak is, aki végrendeletét a községi jegyzővel íratta, „ki azt szóról szóra tót nyelve átváltoztatva" megmagyarázta neki.26 A Sáriban lakó Talapka Mihály pedig kényszerűségből ügyvédhez fordult a szolgabírói hivatalban elfogadott osztályegyezség ellen, mert „... a magyar nyelvet nem értem (...) jogigényemet kellőleg előadni s megvédeni nem tudtam... ”.27 A közgyámi tisztség valódi fontosságát azonban a fentebb említett tököli Kremo Antal leváltása után kibontakozott jelölési vita világítja meg. (A nevezettet egyébként azzal vádolták, hogy árvatári pénzük kifizetésekor „nyúzza és sár colja” az árvákat, az árvatári pénzt saját céljára használta, helyette kötelezvényt tett a kasszába, valamint a csépi Duna partról köveket lopott.) A tököli elöljáróság két személyt javasolt a közgyámi tisztségre, akik ellen 37 aláírással támogatott tiltakozás őrződött meg a levéltárban. Egyikük háza „... sok rendetlenségről ismeretes, történtek abban éjjeli dombérozások, s mindenféle kihágások, gyanús vidéki emberek összejövetelei, sőt lopások. A tartani szokott éjjeli dombérozások alkalmával történtek vérengzések: múlt év aprószentek éjjelén Gnyalin Antal és Istvanov Ferenc megkéseltettek, Leisztner Antalnak a feje veretett be. "A ház gazdája — a közgyám-jelölt — „... számtalanszor emberi méltóságáról megfeledkezésig le szokta magát inni... múlt 1864. évijúlius 26-án részegségében dühös állatként kergette a népet az utcákon..." A másik jelölt pedig már kétszer is volt községi bíró, mely után je23 PMLIV. 260.b 4108/1870. 24 PML IV. 260.b 3532/1865. 25 KISS 2006. 26 PML IV. 260.b 4406/1869. 27 PML IV. 260.b 5781/1865. lentős összegekkel adós maradt a községnek. Egyébként is „... békétlen, verekedő ember, most éppen Marelyin Tamás feleségén elkövetett verekedésért van ellene vizsgálat. ”28 Az egykori valóság egy-egy szeletét bemutató sajátos irattípust a nagykorúvá vált árvák örökségük utalványozását kérő kérvényei jelentik. Az árvapénztárban őrzött örökséghez - pénztőkéhez - való hozzájutás érdekében kérvényt kellett írni az árvabizottmányhoz. A kérvény mellékleteként (a férfiaknak) születési vagy (a nőknek) házassági anyakönyvi kivonattal kellett igazolni a nagykorúság elérésének tényét. A kérvényhez fűzött megjegyzésben az illetékes községi közgyám igazolta, hogy a kérelmező nevén csakugyan található pénz az árvapénztárban, a községi bíró és egy esküdt pedig a kérelmező árva józan, erkölcsös, szorgalmas életviteléről tanúskodott. A korszakban az írástudás alacsony szinten állt.29 (Ritka volt az olyan tehetősebb jobbágygazda, mint Tóth József, aki végrendeletében az iskola számára is hagyatékozott, 60 ft-ot hagyományozott a vérségi iskolára, hogy „... kamatjából az oskolába járó szegényebb sorsú gyermekeknek szükséges oskolai könyvecskék szereztessenek... ”.30) így majdnem bizonyosak lehetünk abban, hogy a kérvényeket nem a pénzüket kérő árvák, hanem valamely írástudó ember, legtöbbször valószínűleg a községi jegyző fogalmazta. Kérdéses lehet tehát, hogy a kérvényekben az árvák gondolataival, szándékaival találkozhatunk, vagy a kérvényt megíró jegyző vélekedésével. A bizonytalanság feloldását segítheti az a jelenség, hogy a tömegével fennmaradt kérvények túlnyomó részében pusztán a nagykorúvá válás tényét közlik a kérelmező nevében író jegyzők, a kérelmezés indoklása ritkán jelenik meg. Ezért arra kell gondolnunk, hogy indoklást is tartalmazó iratokat a jegyzők nem maguktól, önszorgalomból, hanem az örökségét kérő személy szavait híven lejegyezve fogalmazták meg. Jó példa erre a 22 évesen nagykorúsítását kérelmező, a katonaság alól felmentett, bicskei születésű, de toki lakos Végh János esete, akinek a polgárosodás ethoszát kifejező gondolatai az alábbi formában jelentek meg: „... most tehát már nős vagyok, kiléptem az élet nagy világában, hol minden ember saját boldogsága előmenetelén iparkodik s anyagi és szellemi erejével annak előrehaladását 28 PML IV. 260.b 7017/1865. 29 Az átnézett anyagban nagyon kevés saját kezű írást lehetett találni. Az egyik Nagy Szabó János saját kézzel írt végrendelete volt, amelyben a Pokol hegyi legelő szélén álló, nádra tapasztott falból épült, romlott nádtetejű 2 kis szobából álló házát hagyta a fiára az 1864-ben, 80 éves korában meghalt koldus szegény ráckevei takácsmester. PML IV.260.b 3077/1864 Egy másik saját kezű írást a lánya kiházasítási költségeit felsoroló szigetszentmiklósi Fodor Lídia vettette papírra. PML IV. 260.b 6655/1865. 30 PML IV. 260.b 5560/1864.
