Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kocsis Gyula: „…ki fiatal korában nem szerez, …öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét…”. A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben (Társadalomtörténeti szempontú áttekintés)
A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben 55 A törvények szerint a nagykorúságot a 24. évüket betöltött személyek érték el, akik ettől kezdve rendelkezhettek szabadon vagyonukkal, ekkor juthattak hozzá az árvapénztárban kezelt örökségükhöz. A nők a házasságkötéssel, férjhezmenéssel váltak nagykorúvá - éveik számától függetlenül. A 24. évüket be nem töltött fiatalemberek kérvényezhették nagykorúvá nyilvánításukat. A kérvények mellékleteiben a kérvényező közvetlen rokonainak ajánlásán kívül a községi elöljáróság támogató véleménye is megtalálható. Ebből megismerhetjük a korabeli társadalomnak a munkás életről alkotott képét, elvárásait. Ugyancsak a községi elöljáróság véleménye volt szükséges a nagykorúvá vált árvák örökségének az árvapénztárból történő kifizetéséhez is. A községi elöljáróság mindkét esetben a községi közgyám véleményét fogadta el, ismételte meg a testület nevében kiadott iratban. így tehát kijelenthetjük, hogy a korabeli községi közigazgatás egyik legfontosabb személye a közgyám volt, aki a többi helyi tisztségviselőhöz hasonlóan választás útján nyerte el tisztségét, amelyet pénzbüntetés terhe mellett kötelessége volt elfogadni.18 A közgyám választását is a járási szolgabíró szervezte és felügyelte. A szerteágazó közgyámi feladatkör ellátása meglehetősen sok munkát igényelt, ugyanakkor számos vád, rágalom is érhette az érintettek részéről. Ezekre utal Krizsán Pál csomádi közgyám tisztségről lemondó levelében: „... nem óhajtom, s nem is akarom továbbá az árvaügyeket kezelni, mert ezen csiklandós, egyszersmind káros következményekkeljáró hivatal szegény parasztembernek, aki ahhoz nem ért, nem való. ”19 A hivatal „csiklandósságát és károsságát” az árvapénz kezelésének kötelessége okozta. A hagyatékok árverésén befolyt összegét a községi árvapénztárban helyezték el a közgyám felügyelete alatt. A vevők egy része az árverésen nem fizetett azonnal, pénz helyett kötelezvényt adott tartozásáról. Az árvapénztártól megfelelő biztosítékok mellett, a korban szokásos kamatozással kölcsönt is lehetett felvenni valamilyen nagyobb összeget igénylő - ház-, föld-, állatvásárlás — vállalkozáshoz. A közgyámnak kötelessége volt évente mérleget készíteni az árvavagyon állásáról és felterjeszteni azt a központi árvaügyi számvevőséghez, amely ellenőrizte azt. A mérleg tartalmazta az árvák követelésének összegét és annak árvapénztári fedezetét, amely készpénzből és kötelezvényekből állhatott. A mérleg elkészítésében segítséget jelentett a vármegye által kiadatott „Rend18 PML IV. 260.b 5638/1869. Dunabogdány közgyámja lemondott, a megválasztott személyek vonakodtak elfogadni a megbízást. 19 PML IV. 260.b 245/1870. szabály... ”.20 21 A közgyámnak kötelessége volt beperelni a nem fizető árvapénztári adóst, szükség esetén elárve- reztetni egyes vagyontárgyait. A kikölcsönzött pénzt rendszerint nehezen lehetett visszaszerezni az árvapénztárnak tartozóktól. A tisztség akkor vált különösen terhessé, amikor a nagykorúvá vált árvák jelentkeztek örökségükért és a közgyám a pénz hiányában nem tudott fizetni. így meglehetős gyakorisággal fordult elő az az eset, amelyről Klosztermajer Márton, Pomáz község közgyámja a következő, magát mentegető jelentést írta Gyurmán Vilibald budai járási szolgabírónak: „... nem talán konok makacsságból vagy nem akarásból (...) többszöri becses felhívások dacára sem nem tett eleget Kapornai Mihály árvatári követelése tárgyában, hanem csupán azon oknál fogva, mert az adósokfizetésre képtelenek. Ezek sorba bepereltettek, többek közt már zálogolva is vannak, némelyek ellen az árverés is kitűzetett, de vevők hiányában meghiúsult...m Ebben a helyzetben a pénzét követelő személy rendszerint feljelentette a közgyámot. így tett a pomázi Gilitzer Lőrinc, cs. kir. matróz, szabadságos katona is. A feljelentésre indított vizsgálatban a központi árvatári számvevőség ellenőre mindent rendben talált a pomázi árvapénztárban. És, hogy „... apanaszolkodófelet e tekintetben meggyőzzem, miután ő magyarul sem beszélni, sem írni nem tud, felrendeltem azon egyént, ki néki ...a folyamodványt írta, bizonyos Kozák volt pomázi jegyzősegéd személyében, kit a községi jegyző iszákossága miatt a szolgálatából elbocsátott... ”22 A hasonló okból tett feljelentést a tököli közgyám, öreg Asin János vizsgálat nélkül, pusztán egy jelentés megírásával átvészelte. Az 1866. május 6-án írt jelentéséből viszont megismerjük a tököli árvapénztár fizetésképtelenségének okát, a községet ért természeti csapások sorozatát: „... a lakosok a legnagyobb szegénységben vannak, e miatt a felvett árvatári kölcsönök után járó — KGy] kamatokat nem fizethették, s emiatt, ha eladatik valami, vevők nem találtatnak... a közel lefolyt 7 esztendők alatt 2 esztendőben a jégeső leverte határunk terményeit a szőlőkkel együtt, ötször a dér elfagyasztotta szőlőnket, három aszály esztendők voltak, kétszer marhavész dühöngött, és tűzvész 42 épületet elhamvaszta... olly nagy szegénység 20 Rendszabály a községi közgyámok számára a készpénzbeli árvavagyon pénztárszerű kezelésére nézve. Gyakorlati utasítással. Pestmegye Központi Árvatörvényszékének 1863-ik évi 912-ik szám alatt kelt megbízásából kidolgozta Grófíy Sándor törvényszéki ülnök. Pest, Emich Gusztáv 1863. PML IV. 260.b 5048/1870. 21 PML IV. 260.b 1147/1866. 22 PML IV. 260.b 1523/1870.
