Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kende Tamás: Szentendre, a felejtő és az elfeledett város. Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete
140 Kende Tamás ezért 1956. november 4-e után hamar helyreállt a rend. (...) Kezdetét vette az a városvezetési irányvonal, amely napjainkban is eredményesen munkálkodik Szentendre felemelésén. 1957-től kezdve előtérbe került a kulturális, valamint a kommunális fejlesztés kérdése. Megkezdődött a kisváros valóban városias jellegének a kialakulása... ”48 Ellentétben a városközponttal, a volt polgármestert, Dezsői! Ferencet csak 1956-ot követően, egy újabb modellváltás után rehabilitálta a helyi nyilvánosság. Ebben a rehabilitációban minden bizonnyal szerepet játszott az a körülmény is, hogy dolgozatunk hőse az 1956-os „zűrzavarban” nem exponálta magát, semmilyen bizottságban, bizottmányban nem vállalt szerepet, személyére, 1948 előtti működésére a forradalmi kisvárosban senki sem utalt még referenciaként sem.49 A Pest Megyei Hírlap mellékleteként megjelenő Szentendre 1958-tól közölte Dezsői! helytörténeti, helyismereti és néprajzi tárgyú kisebb írásait, amelyek egy kedélyes, bukolikus városról és városi társadalomról szóltak.50 Meg — természetesen - Dezsőíiről, élete nagy kalandjáról: az első, sikertelen vállalkozásáról, hogy polgármestere legyen Szentendrének. Az egykori kudarc sosem hagyta nyugodni, azt utólag felekezeti okokkal magyarázta Dezsői!, aki református vallású volt a két világháború között már nyilvánvaló módon klerikálissá lett városában. Ügy vélte utólag, hogy reformátussága, pontosabban nem katolikussága volt a legfőbb oka annak, hogy a harmincas évek közepén egymás után kétszer is sikertelenül próbálkozott azzal, hogy Szentendre első embere legyen. Az 1956-os forradalom napjaiban a városban láthatatlan Dezsői! a kistérségi nyilvánosságban mint amatőr helytörténész és adatközlő jelenhetett meg újra 1958 végétől. A néprajztól a helytörténetig szállította az adalékokat egy lehetséges bukolikus történethez hősünk51, ám amikor saját történetével, pontosabban a polgármesterré nem választásával jelentkezett a Szentendre című lapban, a kisvárosban - kistérségi viszonylatban komoly — felfordulás keletkezett. Dezsői! nyílt levélben próbált - sikertelenül — reagálni az ő aktuális újrapozícionálási kísérletét kísérő helyi szóbeszédekre. Mint majd későbbi szövegeiben is, a két világháború közti kisváros politikai, társasági életét meghatározó Német László plébánost (is) kritizálta cikkében. Egy „nem magyar származású katolikus káplán” volt a Dezsőfi-féle rekonstrukcióban az ellene zajlott felekezeti és nemzetiségi (választási) izgatás, és az egész 48 G. SIN 1975.43. 49 MÁTÉ 2007. 50 Dezsőfi Ferenc: Régi kereskedőkről és iparosokról. II. PMH- Szentendre, 1958. dec. 25. A jelzett írás régmúlt idők kedélyes céhes borozgatásairól szólt. Ezt követték a további, helytörténeti, helyismereti tárgyú nosztalgikus írásai. 51 Ezen írásainak kézirata fennmaradt a Ferenczy Múzeum adattárában. FMA 2314-86 korszak — melyről szerzőnk úgy nyilatkozott, hogy volt „olyan gyászos, mint a török elnyomás”- kulcsfigurája a kisvárosban.52 Német László ekkoriban idős, beteg ember volt, aki sokak számára még a korai Kádár-korszakban is minden kritika felett álló személynek tűnt. Dezsőfi szükségét is érezte annak, hogy publikálatlanul maradt nyílt levelében jelezze, hogy „mégsem állott szándékomban egy beteg öreg embert megtámadni". Annak ellenére, hogy - és ezt a levélben újból leszögezte, a „kifogásolt rendszer vezetőit vallási türelmetlenség vezérelte”, akik közül Németh László volt a legjelentősebb városi vezető. A kéziratban fennmaradt nyílt levél „Üzenet néhány elfogult ember számára" címmel íródott. Abból is kitűnik az egykori kistérségi konfliktus veleje, és Dezsőfi aktuális pozíciója: „Tudomásomra jutott, hogy hitbuzgó katholikus körök rossz néven vették (...) cikkemet, melyben bíráltam a város közéletében hosszú évtizedeken át volt visszásságokat. A kritizálok szerint: —Nem volt helyes ezekben az időkben az egyházat támadni.-Nem azt a bizonyos ’klikket’ kellene szidnom, hanem a kommunistákat, elvégre ők az okai, hogy állásomból távoznom kellett.-Cikkemnek valószínűleg az az indító oka, hogy hízelegni akarok a kommunistáknak, hogy visszaadják államosított házamat. Mindazoknak, akik a fenti kritikájukkal tiszteltek meg, a következőket üzenem: —Annak, hogy hivatali működésem idején az együttműködés köztem és a kommunista párt között megromlott, elsősorban olyan egyének alattomos aknamunkája volt az oka, akik azelőtt odaadó hívei voltak a régi rendszernek és elsősorban annak a bizonyos klikknek. Ezek a felszabadulás után gyorsan átnyergeltek és ily módon akartak érvényesülni... (...) — Valótlant állít az, aki azt mondja, hogy egyházat vagy vallást támadok. Sohasem helyeseltem vallási dolgoknak a templomon kívül valófirtatását, mert ennek rossz oldalát hosszú éveken át a saját bőrömön éreztem. (...) Ha bosz- szúálló lettem volna és ezért ütni akartam volna bárkin, ezt megtehettem volna akkor, amikor erre hatalom volt a kezemben. Mindenki, elsősorban a mélyen tisztelt kritikusok, nagyon jól tudja, mennyire nem tettem. (...) Hosszú, 34 évi szolgálatom alatt becsületes munkámért bizony nem sok elismerésben volt részem, sok hálátlanságot tapasztaltam, gyakran azok részéről, akiknek csak jót tettem. (...) — Arra az állításra, hogy államosított házam visszaadása érdekében a kommunistáknak ’hízelgek’, a következő megjegyzésem van: Már fölöttébb kifejtettem, hogy semmi52 Dezsőfi Ferenc: Szentendrei krónikások figyelmébe. FMA 2314-88. (A kézirat alcíme: „Ez a cikk is krónika akar lenni.)
