Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)

Kende Tamás: Szentendre, a felejtő és az elfeledett város. Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete

132 j Kende Tamás

Ferenc ekkor már jegyzőként szolgálta városát, s a később ismertetendő botrányból is kifolyólag kétszer is sikertelenül próbálkozott ekkoriban a polgármesteri tisztség elnyerésére. Mindhárom rész-visszaemlékezésében visszaköszönnek az 1950 elején lezárt regényének közhelyei, nyelvi fordulatai.

A Ferenczy Múzeum munkatársa 1974 februárjában készítette vele első visszaemlékező-interjúját, amelynek gépirata bekerült a múzeumi adattárba. Ebben a szövegben Dezsőit azt elevenítette fel, miként is adták át a városban maradt tisztviselők a szovjet hadseregnek Szentendrét. A visszaemlékező Dezsőit a felszabadulás előtörténetét is kötelességének érezte vázolni. Az egykori szemtanú így emlékezett minderre:

„Látni lehetett azonban az itteni nyilasoknak az ideges magaviseletén, mindig durvábbak és gorombák voltak. Erezték a vesztüket. Úgy hogy egy bizonyos időn belül már közvetlenül karácsony előtt, akkor már kibírhatatlan volt a helyzet, hordták el innen a zsidókat, mindent elszállítottak, ami elszállítható volt, közösen a németekkel. (...) Sajnos a magyar Horthy tisztikarról sem mondhatok jót, mert mikor a Horthy október 15.-i kiáltványa a rádióban megjelent, akkor az SS-ek12 — én akkorfőjegyző voltam - a polgármestert, a rendőrkapitányt védőőrizet alá vették, elvitték. A laktanyát egy egész csekély számú SS alakulat megszállta, és ott egy teljes teli laktanyát a magyar tisztek nevetve átadtak nekik. Szóval, nem viselkedtek úgy, ahogy kellett volna a magyar embernek. ”13 *

Dezsőit Ferenc felszabadulási visszaemlékezése nem elsősorban a nyilas puccsról, a nyilas uralomról szólt. A szöveg több mint háromnegyede a város szovjet kézbe történt, aránylag békés meg- és átadásának történetét, eseményeit és szereplőit idézi meg. Szovjet városparancsnok, egykori 19-es kommunisták mellett az 1945 elején megalakult demokratikus pártok helyi vezetői a szereplői ennek a történetnek. E történet Dezsőíi-féle interpretációját más szereplők visszaemlékezései is megerősítik. Bennünket nem is ez a történet érdekel itt most, hanem az, ahogy a minősítve emlékező Dezsőit említi a nyilas puccs előtti és utáni eseményeket, illetve keveri össze azok idő- és sorrendjét. Hangsúlyozni kell, hogy a nyilasok mint nyilasok említődnek Dezsőit visszaemlékezésében, nevük, arcuk, sorsuk nem lehetett 1974-ben. Ezek a névtelen, arctalan és sorstalan nyilasok „hordták el innen a zsidókat”, Dezsőit Ferenc emlékezete szerint.

Szentendréről, ahogy a vidéki Magyarország más városaiból is a zsidókat már hónapokkal a nyilas puccs előtt „elhordták”. És nem a nyilasok. Már július elején

12 Akikről kissé lejjebb úgy nyilatkozott Dezsőit, hogy „ezek úgynevezett népi németek voltak (magyarul svábok).” FMA 886-74.

13 Dezsői! Ferenc szövetkezeti nyugdíjas visszaemlékezései a felszabadulásra. FMA 886-74.

4

Tisztviselő a határban

megtörtént a szentendrei, és a Szentendre környéki zsidóság deportálása, „elhordása”. Akkoriban, amikor Dezsőit Ferenc volt a város főjegyzője.

Dezsőit Ferenc nem csak 1944 nyarán - azaz hónapokkal a német megszállást, 1944. március 19-ét követően — hanem 1944. október 15-től a város szovjet megszállásáig is folyamatosan jegyzője, majd főjegyzője volt Szentendrének. Ebben a tisztségében - mint rangidős tisztviselője Szentendrének — adta át a nyilasok által kinevezett polgármester elmenekülését követően a várost a szovjet csapatoknak. Erről egy másik évfordulós visszaemlékezés szerzője így írt:

„A városházáról egyetlen úriember lógott meg a fölszabadító hadsereg közeledésének hírére, Pintér, nyilas polgármester, itthagyva az állítólag gondjaira bízott város lakosságát. (...) A város közigazgatása tehát vezető nélkül maradt, a polgármester megszökésével, de dr. Dezsőfi Ferenc — akkori városi főjegyző (kiemelés tőlem — K. T.) — az ittmaradt hivatalnoki kar rangidőse azonnal és kellően bölcsen intézkedett. Dezsőfi ugyanisfiatal kora óta a város tisztviselője volt, végig járta a hivatali szamárlétra minden fokát, kezdte mint írnok, adótiszt, tanácsnok, főjegyző, de polgármesterré csak a mi társadalmunkban lehetett, addig nem, hiszen egyidejűleg a városi kézbesítő hivatali altiszt volt az apja, s hogyan lehetett volna a város vezetője egy hivatalszolga gyereke, abban a városban, ahol apját nagyon is jól ismerték. Dezsőfi még aznap, december 24-én délutánra rögtönzött értekezletre hívta egybe a városi polgármesteri szobába a személy szerint kiválogatottakat, a megbízható állami hivatali főnököket, néhány hivatalbélit és Szabó József, Pistyur János, Zsufa János személyében néhány munkásvezetőt, nyilvántartott kommunistát, kommunista barátot. Közölte velük a helyze-