Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Bóka Gergely: Kóka története a középkorban (895–1526)
12 Bóka Gergely gyár többségű területein, Erdélyben a Székelyföldön és a Küküllő mentén, a Körös-Maros közén, az Alföld északi részén és a nógrádi területeken valamint a Dunántúlon a Csóka elnevezés vált általánossá. Ez alapján feltételezhető, hogy Kóka első lakói szláv nyelvterületről érkeztek a Gödöllői-dombság délkeleti területére, vagy már eredetileg is itt éltek. Makkal László valószínűsítette, hogy a szláv lakosság déli terjeszkedésének határait Túra és Ilsvaszeg (Isaszeg) falvak jelzik.37 Ebbe a feltételezett határvonalba jól beleillik Kóka is, hiszen a két község között félúton helyezkedik el, ám ezt a határvonalat nem lehet ilyen egyértelműen meghúzni. Kóka település valószínűleg „egyik” első birtokosáról kapta a nevét, aki feltételezhetően a szláv eredetű — csóka jelentésű — Cauka nevet viselte.38 Azonban nem lehet kizárni, mint említettem, a szó török, esetleg magyar eredetét sem. A ’Kóka’ mint személynév az újkorban már nem volt használatban, de mint vezetéknév tovább élt a középkortól mind a mai napig. Koka személynevűeket ismerünk 1446-ból (30. sz. oki.), 1470-ből, 1494-ből, 1522-ből és 1523-ból is. A 16. századtól megjelennek a Koka vezetéknevű személyek: 1520-ból Sebastiano Koka, 1522-ből Johannes Koka és Demetrius Koka.39 Az -i képzővel ellátott, a személyek lakó- vagy származási helyére utaló neveket már a 13. századból ismerünk: Kókai Lőrinc fia Egyed (1254,1255), Kókai Móg, Kókai Móg fia Gál és Mihály (1331,1335), Kókai Kacsi István (1354, 1355), Blasius Kokay (1489), Georgius Kokay (1575), Balthasar Kokay (1656).40 KÓKA TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN A honfoglalás korában a táj földrajzi képe nagy vonásaiban megegyezett a maival, azzal a döntő különbséggel, hogy a budai, börzsönyi, pilisi, cserhátalji hegy- és a Gödöllői-dombvidék erdőségei sűrűbbek voltak és mélyebben belenyúltak a Duna-Tisza közti homokos síkságba, kb. Nagykőrös vonaláig. Vízrajzi szempontból pedig sűrűbben szelték ketté a tájat patakok, kisebb folyók, jobban tagolták mocsarak és tavak.41 A honfoglalás kori temetők tanúsága szerint feltűnően sűrű a lakosság a 10. században a Tápió vidékén. 37 MAKKAI 1958.60. 38 A ’kóka’ szó, a csóka mellett jelentheti még a szőlő tekergő indáját is (TESZ II. 519). Ezt kacsnak nevezzük. Érdekes a’kóka’szónak ez a jelentése, mert a 14. században élt egy nemes, akit Kókai Kacsi (de Kaalch) Istvánnak neveztek (8. sz. old.). Ebben az esetben előfordulhat, hogy kétszer írták le a nevét: azaz annak a falunak a nevét, ahonnan származott vagy lakott. Ugyanis a ’kóka’ és a ’kacs’ szó ugyanazt jelenthette már a középkorban is. E feltételezés alapján a falu neve nem csókát jelentene, hanem (szőlő)kacsot. Ez utalna a falu korai szőlőkul túrájára is. 39 KÁZMÉR 1993.607. 40 Uo. 607. 41 MAKKAI 1958.59. Észak-nyugatról dél-kelet felé haladva elsőként a kókai lovassírokat említhetjük. Kókán özv. gróf Pálffy Pálné birtokán a 20. század elején munkások földforgatás során egy honfoglalás kori temetőre bukkantak. Az előkerülő csontokkal és tárgyakkal mit sem törődve, kihányták és szétdobálták azokat. Két sírt (egy bolygatott és egy félig megbolygatott sírt) a helyszínre érkező Schaffner Károly gazdász bontott ki és azok leleteit sikerült a pusztulástól megóvnia. A bolygatatlan sír (1. sír) az ebben a korban általános Ny-K-i tájolással feküdt, csontjai anatómiai sorrendben voltak. Mellékletként a sírba került egy lókoponya és a ló lábszárcsonjai, valamint vasból készült lószerszámok (két kengyel és egy csikózabla). Az elhunytat részleges lovas temetkezéssel bocsátották a túlvilágra. A túlvilági szolgálatra mellé adtak még egy „jól kifejlődött” kutyát is, de ennek csak fejét helyezték a sírba az elhunyt feje mellé. A bolygatott sírból (2. sír) Schaffner mindössze egy kengyelt tudott megmenteni. Frey Imre megjegyzi, hogy a leletek épsége annak köszönhető, hogy homokos talajban feküdtek.42 A kókai honfoglalás kori temetőt ilyen homokos, löszös területen kell keresnünk, a 20. század eleji Pálffy birtokok egyikén. Ilyen terület Kókán — mint már említettük- a déli, dél-nyugati részeken van. A környékbeli településekről: Tápióság-Üjtelepről 11. századi női temetkezést ismerünk. Nagykáta- Kenderhalom temploma körül valószínűleg már all. században elkezdték a temetkezést, míg Nagykáta- Felsőegreskáta egyik sírjában többek között 47 db köralakú bronzveret került elő, Nagykátáról pedig még egy nyitott végű, ékkőberakásokkal díszített lemezkar- perecet ismerünk. Farmos-Büdöslaposról magányos ló- szerszámos sírt ismerünk. Tápiószelén egy temetőt I. András (1046-1060) dénára keltez a 11. századra, egy másik leletegyüttest pedig Béla herceg dénára datál. A Tápió vidékén korai leletek tanúskodnak a honfoglalás utáni közvetlen megszállásról. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy a 10. században, de annak közelebbről meg nem határozható szakaszában szállták meg a területet- így Kóka területét is - és később (11-12. század) is sűrűn lakták.43 Kóka írott története a tatárjárás utáni évtizedekben kezdődött.44 A tatárjárást követően a falvak népe nehezen szedte össze magát. Inárcsi jobbágyok 1263-ban panaszolják, hogy a tatárjárás csapásait nem tudták kiheverni, így képtelenek ellátni a Fejér megyei ispán szállásáról való gondoskodást.45 Egyes falvak teljesen kiürültek, mint pl. a Kóka közelében található Oszlár és Kovácsi falvak. Rogerius adatai alapján azonban fel42 FREY 1906.191-192. 43 TETTAMANTI 2001.20. 44 Kóka 10-12. századi történetéről nem szólnak oklevelek. 45 Eredetije: DL 105832 (Inárcsi Farkas cs. lt.); Wenzel III. 43.; Krit. Jegyzék 1811.; BÁRTFAI SZABÓ 1938. 47.; BAKÁCS 1982. 48.
