Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Ablonczay Balázs: „Virtute vinces”. A gödöllői francia gimnázium története (1938–1948)
120 Ablonczy Balázs foglalkozna a gimnázium ügyével. Feltételül azt szabták, hogy a gimnáziumot kezdeményező bizottság fedezze a tanárok fizetését az első két évben, vegye meg a tankönyveket és szerezzen 5000 pengő támogatást a francia követségtől, vagy legalább évente két franciaországi ösztöndíjas helyet a rend tagjai számára, továbbá a francia és a magyar tanári fizetések közti különbözet kifizetését. Ennek fejében vállalták az intézmény beindítását 1936 szeptemberétől. Ezt a listát a bizottság továbbította a budapesti francia követnek, Gaston Maugras-nak, aki azt továbbküldte Párizsba, a legmelegebb támogató szavak kíséretében. Kiemelte azt is, hogy a magyar egyházi iskolák közül feltehetően a pannonhalmi a legjobb. Az új iskola alapítása kitűnő alkalom lett volna arra, hogy minimális befektetéssel terjeszteni lehessen a francia kultúrát Magyarországon.12 A követ 1935. augusztus 6-án pedig jelezte Esterházy Móricnak, hogy a Quai d’Orsay beleegyezését adta a tervhez, és anyagi áldozatokat is kész vállalni.13 Ez azért volt nagy fontosságú, mert eladdig Párizs csupán „erkölcsi” támogatást ígért a tervhez, ami igencsak soványnak tűnt szembeállítva az iskolafenntartóra váró költségekkel. A kedvező fejlemények nyomán 1935 késő nyara és ősze nyilván izgatott tervezgetéssel telt, s immár a majdani gimnázium helyéről, tantervéről, tanári karáról folyt a szó. Az ügy olyannyira sínen lévőnek tűnt, hogy 1935. november 6-i ülésén a gimnáziumot előkészítő bizottság elégedetten állapította meg: tulajdonképpen lezárhatja tevékenységét, a részletek kidolgozása a tanügyi hatóságok feladata.14 A pénzhiány és a megfelelő végrehajtó keresése mellett ekkor jelent meg a harmadik nehézség: a pedagógiai program áttekintésével megbízott Országos Közoktatási Tanács szakemberei kezdeti tartózkodó megjegyzéseik után határozottan ellene szegültek a francia gimnázium tervének. Amellett, hogy követelték a „nemzeti tárgyak” valamint a hittan és a latin magyarul történő oktatását, elvárták, hogy a magyar nemzeti szellem biztosítása végett a tanárok csak magyar állampolgárok lehessenek. Ez nyilvánvalóan a gimnázium egyik legfontosabb célkitűzésének, az anyanyelvi tanárok révén elsajátított franciatudásnak lett volna gátja. A Tanácsban ráadásul elvárták azt is, hogy a rend még az első évfolyam beindítása előtt készítse el mind a nyolc évfolyam tantervét. (Ez a későbbi induláskor végül elmaradt.) A francia követséget pedig nem engedték volna beleszólni az érettségi lefolyásába (amire azért lett volna szükség, hogy a maturáltak francia egyetemen is folytathassák tanulmányaikat): 12 Uo. 5483. sz. jegyzőkönyv a comité 1935. júl. 3-i üléséről. CADN, Sofe, vol. 301. Gaston Maugras Laval külügyminiszternek, Budapest, 1935. júl. 12. 13 Uo. Coulondre nagykövet Gaston Maugras-nak, Paris, 1935. aug. 1. Vő. OSZKK Fond 1/621, 5485. sz. Maugras követ Esterházy Móricnak, Budapest, 1935. aug. 6. 14 Uo. 5491. sz. a Comité 1935. nov. 6-i ülésének jegyzőkönyve. képviselője csak tanácskozási, és nem szavazati joggal rendelkezett volna a vizsgán.15 Itt a rendelkezésünkre álló viszonylagosan bőséges forrásanyag (legyen szó francia vagy magyar levéltárakról) megszakad, s csaknem másfél éves szünet következik. Lehetséges, hogy a Tanács elvárásaitól megriadt bencések végül kihátráltak a tervből, de elég furcsa, hogy a források viszonylagos hiánya arra az időre esik, amikor Teleki Pál, a kezdeményező Nouvelle Revue de Hongrie egyik kulcsfigurája állt a Közoktatási Tanács élén. Teleki működését mindenesetre azzal kezdte, hogy jelezte a francia külügyminisztériumnak: párizsi látogatása alatt szeretne meglátogatni néhány francia középiskolát. A Quai d’Orsay kulturális osztálya pártolta kérését, azzal a fenntartással, hogy utána kellene nézni: benne volt-e Teleki a frankhamisítás ügyében.16 Lehetséges, hogy a francia fél retirált, s a pedagógiai tervvel kapcsolatos kifogásokat nem tartotta elfogadhatónak, esetleg arról lehetett szó, hogy a gimnázium ügyét bele akarták foglalni egy, az előkészítés alatt lévő magyar-francia kulturális egyezménybe. Teleki aligha lehet ludas a késlekedésben: a későbbiekben minden francia forrás kiemeli, hogy kulcsszerepe volt a gimnázium életre hívásában.17 A későbbi francia összefoglalók jobbára Elómant és „németbarát”vonalát tették felelőssé a gimnázium tervének késleltetéséért. Ügy tűnik, hogy a magyar kultuszkormányzat kevesellte a francia fél által fizetett árat egy olyan, kétségtelen presztízst és befolyást hozó kezdeményezésért, amelynek a terheit jobbára a magyar állam állta volna. Cserében két régi magyar követelés teljesítését vették napirendre Budapesten: a francia gimnázium nyitásáért cserében elvárták volna a párizsi Centre d’Etudes Elongroises (korábban Bureau des Renseignements Universitaires Franco-Hongrois) Magyar Intézetté alakítását, s kérték a Sorbonne magyar tanszékének visszaállítását.18 Ezt különböző okok miatt a francia fél nem tudta teljesíteni (például azért, mert attól tartott: a magyar tanszék kevés embert vonzana, ellenben fészke lehetne a magyar irredenta propagandának), viszont jelezte, hogy a - magyar fél által szorgalmazott - magyarfrancia kulturális egyezmény napirendre vételét csak abban az esetben tudja elképzelni, ha végre megindul a 15 MOL K 592, VKM Középiskolák, 667. cs. Gödöllő-pallium, Kemenes Illés, az Országos Közoktatási Tanács elnöke Hóman Bálint miniszternek, Budapest, 1936. jan. 15. 16 CADN, Sofe, vol. 300. Jean Marx feljegyzése a külügyminisztériumnak, Paris, 1936. máj. 30. Az illetékes főosztály válasza egyébként az volt, hogy benne volt, bár nem ítélték el, s ráadásként mellékelték Teleki egy, 1931-ben a Pester Lloydban megjelent cikkét, amelyet szintén franciaellenesnek minősítettek — egyébként tévesen. 17 Pl. Ministére des Affaires Etrangéres - Archives Diplomatiques (a továbbiakban MAE AD), Europe 1918-1940, Hongrie, vol. 96.24-26. f. Pierre Guerlet követ Georges Bonnet külügyminiszternek, Budapest, 1939. febr. 20. 18 CADN, Sofe vol. 300., Gaston Maugras levele, Budapest, 1937. dec. 10.
