Ottományi Katalin szerk.: Régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 30. Szentendre, 2007.)

Horváth Friderika: Kézzel formált, bennszülött kerámia

edénykészítői tisztában voltak a kalciumkarbonát főzőedényekre gyakorolt jótékony hatásával.

98 A kerámia hővezető képessége a főzéskor az 1 mm-nél nagyobb pórusokkal rendelkező edények esetében nagyobb mértékben emelkedik. Ami azzal magyarázható, hogy a főzéskor átnedvesedő anyag pórusaiban lévő levegőt víz váltja fel. E. Schindler-Kaudelka a lyukacsos, porózus felület kialakulását kizárólag másodlagos behatás következményének tartja, ugyanis a talaj savtartalma kioldhatja a meszes tartalmú soványítóanyagot." Egyértelmű véleményének azonban számos eset ellentmond. Számos edényt porózus és kevésbé porózus cserépdarabokból tudunk összeállítani, azzal kiegészítő megjegyzéssel, hogy a lyukacsos felület az egy edényen belül jelentkező póruskülönbség esetén főleg az edények felső 2/3-ára, és elsősorban a külső felületre jellemző. A póruskülönbségek kialakulásának értelmezése kapcsán két eshetőség is felmerül. Az edény kiégetése során keletkező pórusok a főzés következtében a közvetlenül ható, másodlagos hőhatás következtében eltömődhetnek „becementizálódhatnak" (MAGETTI - KAHR 1981. 2). Másrészt az égetés során is kialakulhattak hasonló póruskülönbségek, kiváltképpen, ha az edényeket a kemencébe egymásba rakva tették be. A cserepekben számos alkalommal vörösesbarna szemcséket figyelhetünk meg (16,46 %), ami feltehetően vaspirit („Bolondok aranya", KARDOS, é.n. 10), ami oxidációs égetéskor vasoxiddá és kéndioxiddá bomlik. A csillám a pátyi kézzel formált leletanyagban ritkán fordul elő, aránya az összanyagban mindössze 0,44 %, ami a fazekasok ismerete alapján jól ellenáll a másodlagos hőhatásnak (KARDOS, é.n. 13). A pátyi lelőhely kézzel formált leletanyaga arra enged következtetni, hogy a késő kelta és a római kori bennszülött anyag nemcsak formailag és díszítésében válik szét, hanem az alkalmazott főbb soványító komponensek viszonylatában is. Jelenlegi ismereteink alapján a késő kelta időszakban az agyagszemcsés-porított kerámiás soványítást, a római koriban a kőzetes-kavicsos soványítást alkalmazták előszeretettel. 98 A titelbergi oppidum jelentős számú, ugyancsak kagylós soványítású edényének formaspektruma szintén a fenti soványítási eljárás gyakorlati funkciója mellett érvel, MEZTLER 1995. 396. 99 SCHINDLER-KAUDELKA 1997. 117; hasonló álláspontot fogalmaznak meg Metzler, Jeannot, 1995. 370 és POLFER, Michael, 1996. Das gallorömische Brandgräberfeld und der dazugehörige Verbrennungsplatz von Septfontaines-Dëckt (Luxemburg). Dossiers dArchéologie du Musée National d'Histoire et dArt V. Luxembourg, 96. ÉGETÉS MÓDJA Az edény készítés egyik legelemibb fázisa az égetés, a levegőn történő szárítást követően még újrafelázásra képes agyagmassza az égetés során olyan fizikai és kémiai átalakulásokon megy át, hogy szilárd és esetünkben hőálló cseréppé alakul át. Az edények kiégetése jellegét tekintve oxidációs vagy redukciós körülmények között játszódik le. Az oxidációs égetés egyszerűbb eljárásnak tekinthető, a levegő szabad beáramlása elegendő a folyamat lejátszódásához. Technológiai szempontból bonyolultabb metódust jelent a redukciós égetés, miután a megfelelően magas hőmérséklet elérését követően a levegő szabad beáramlását meg kell szüntetni. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy az égetés kezdeti fázisa minden esetben oxidációs folyamattal indul. A maradó víznek el kell távoznia a cserépből, ehhez pedig oxigén szükséges (párologtatás).

100 Az égetés jellegére az edény színéből (szürke-fekete, vörös-barna színtartomány) bizonyos mértékig vissza lehet következtetni. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy az anyagfelvétel során ne csupán a felületi színt vegyük figyelembe. Különösen a kézzel formált kerámiánál gyakori, hogy a törésfelület színe eltér a cserép külső-belső felületének színétől. A törésfelület és külső felület árnyalatának eltérése a többet árulhat el az égetés jellegéről, mint önmagában a felületi szín.

101 Az égetés során a bányászott agyag színének megváltozását az agyag vasoxid tartalmától függően az égés során felszabaduló gázok határozzák meg.

102 Redukciós égetés során, ha a tüzet idő előtt lefojtják, a fal magja sötétebb, míg a köpeny gyakran világosabb szürke árnyalatot nyer. A feketés szín intenzitása növelhető, ha a tűzre nedves tüzelőanyagot helyezünk és ezáltal lefojtott, füstös égetési atmoszférát hozunk létre (füstölési eljárás). Oxigénben dús égetésnél a falköpeny vörös-barna színűvé válik, a falmag azonban gyakran szürke marad, amit a kerámia-irodalom „részleges oxidáció "-ként jelöl (Shephard féle megnevezés) 100 BURGER, Ingrid 1988. Die Siedlung der Chamer Gruppe von Dobl, Gemeinde Prutting, Landkreis Rosenheim und ihre Stellung im Endneolithikum Mitteleuropas. Materialhefte zur Bayerischen Vorgeschichte Bd. 56. Fürth, 263. 101 SCHNEIDER, Gerwulf, 1989. Naturwissenschaftliche Kriterien und Verfahren zur Beschreibung von Keramik. Diskussionsergebnisse der Projektgruppe Keramik im Arbeitskreis Archäometrie in der Fachgruppe Analytische Chemie der Gesellschaft Deutscher Chemiker. APA 21. 11, Schneider is arra hívja fel a figyelmet, hogy a régészet a kiégetett cserép felületi színének a technikai szempontok elemzésekor túl nagy jelentőséget tulajdonít, ugyanakkor a törésfelület színének figyelembevétele gyakorta elmarad. 102 Kísérlettel igazolták, hogy a redukciósán égetett kerámia 700 °C-ra felfűtött kemencében oxidációs körülmények között 4 órán át újraégetve téglavörös színt nyert. Ebből arra jutottak, hogy a kelta cserepek szürke-fekete árnyalata egyedül a vasoxid redukciójával magyarázható, és nem áll összefüggésben a grafit- vagy a mangántartalommal ENDRES, Werner, 1983. Schwarzkeramik. Ursachen der Schwarzfärbung und Hinweise für die Produktion. Keramik Magazin 3. 88-90. 325