Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Molnárné Hajdú Margit: A nagytarcsai virágmotívumok és a deokratív betűk születése

7. kép. Bölcső, 1922-ből rasztasztalos készítette. Az ő nevét örökítette meg a többi munkája, a bölcső és a sarokpad is. A mester, a 19-20. század fordulóján dolgozott. Ekkor már világoskék alapszín volt a divat. A múzeumban őrzött sarokpad 1914-ben készült. Az évszámot és a megrendelők nevét indák, virágok között helyezte el a mester. A neveket latinos, írott betűkkel festette. Virágai az elsőszobai ágyon lévőkhöz hasonlítanak. Az 1922-ben készült bölcsó' díszei is Molnár mester keze munkájára utalnak éppen úgy, mint a temető rendezésekor előkerült gyermekkoporsó kék színű, virágos darabjai. A sublót, amelyet csak barnára festve ismerünk, teljesen dísztelen, témánk szerint érdektelen. Ékessége csak a hímzett terítő - és a rajta tartott bögrék, tányérok, poharak. Beszélnünk kell azonban a ládáról (8. kép). Ez is faragott és festett virágokkal díszített. Az egyik ládánk sötétkék tetejét és elejét piros rózsabimbók és zöld levelek teszik szebbé. 1896-os évszámot és igénytelenebb vonalvezetéssel a megrendelő nevét írta rá az asztalos. Biztos, hogy ez nem a cinkotai mester munkája. Ez az egyetlen tárgy az 8. kép. Faragott, festett láda emlékeink között, amelyen a betűk és a számok nem egyenértékűek a virágokkal. Másfajta ládákat is őrzünk. Ezek az ún. komáromi ládák közül valók. Készítőjüket nem ismerjük. Virágdíszük lehetett bármilyen, „tulipántos" ládának nevezték valamennyit. Érdemes megjegyezni, hogy „A láda volt a magyarság első bútora is, és a 19. században „tulipántos láda" megjelöléssel fogalommá vált" Ugyanúgy nevezték Nagytarcsán is. Számunkra és témánk szerint azért is fontosak ezek a bútorok, mert némelyik ráfestett virág mintául szolgálhatott a textilekre rajzolt díszítőelemekhez. 3. A szövést, mint a textilkészítés és díszítés egyik ősét, szintén művelték falunkban is. Fonni igen, de szőni nem tudott mindenki. Férfiak nem, csak a nők szőttek. A vászon végeit tették szebbé színes fonal beszövésével. Eleinte csak pirossal, majd lilával, vagy zölddel, később zölddel-lilával készültek a mértanias mintacsíkok az abroszokba, szalvétákba, törülközőkbe. A későbbi kivarrott textilek mintáira nem sok hatással voltak. Az abroszok két felét is hímzett csíkkal erősítették össze. 4. A horgolás is fontos díszítő művészeti ág volt Nagytarcsán. A legkorábbi, kb. a 19. század végéről való horgolt emlékünk, a farkasfogból összehorgolt csipke a vánkoshuzat végén. Ez is virágot formáz. Ezt követte a sodrott fonalból horgolt, csillagokból összeállított arasznyi széles virágsor (9. kép). Még 1927-ben is divatban volt. Horgolással szegték a kézbevaló- és a jegykendóTcet is. Az asszonyok f ólcötőinek homlokra boruló szélét is virágleveleket formázó horgolt csipke díszítette már a 20. század első negyedében is. Ez eltartott az 1960as évekig, amíg a patkókontyot fel nem váltotta a 9. kép. Horgolt vánkosvégek az alsó sorban 81