Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében

25. kép. Esküvői kép az 1930-as évekből. A menyasszonyon azonos anyagú, selyem öltözet van. Galléros blúza rakott, a fehér csipkeköténnyel lekötött. Mellén hosszú rozmaringszál. A vőlegény városi öltözetű, bokrétája hosszú rozmaringos. Budakalász. öltözet van jelen, csak a fehér rakott csipkekötény jelzi viselője hovatartozását. (25. kép) A polgári esketésre még nem volt szokás felvenni a koszorút és a fehér kötényt, csak egyszerű ünnepi ruhában mentek. Egy kalászi menyasszony 1935-ben a polgári esketésre lila selyem, az egyházira zöld selyemruhába öltözött, ehhez fehér csipkekötényt, fehér harisnyát, fekete bőrcipőt és krémszín beliner kendőt viselt. Kedvelték a világos színeket is, a fényképeken fehérnek látszó sváb ruhás menyasszonyok krémszín, világoszöld, világosbarna öltözetben vannak. A budakeszi sváb menyasszony szoknyája a cipőjéig ér, kezében élővirág-csokor van. Visegrádon, Dunabogdányban a két világháború között már fehér ruhás, városi öltözetű, fátylas menyasszonyok álltak az oltár elé. A menyasszony a lakodalomban éjfélkor átöltözött: világos színű szoknyát és juppelt, szögletes rumburger kötényt vett fel, keresztanyja kötötte a fejére a menyecskekendőt, a sopfot. Ünnepnapokon ez volt a fiatalasszonyok jellegzetes fejviselete, keményített kendőből kötötték, szárai helyenként eltérő módon álltak, leggyakrabban vízszintesen. Kikötés nélkül tudták levenni a fejükről. Különbözött ettől a hétköznapokon, munkavégzéshez hátra kötött kendő, mely az utcára kilépve alsókendőként szolgált. A házasságra készülő leány ruhatárában már meg74 volt minden darab, melyekre az élete különböző alkalmain szüksége volt. Ezeket a későbbiekben csak mennyiségében gyarapította, illetve gyarapodtak női rokonaitól öröklött darabokkal is. Azt az asszonyt, aki még fekete ujjasban (korábban fekete szoknyával) esküdött, gyakran temették el menyasszonyi öltözetében, illetve ujjasában. ASSZONYOK VISELETE. A leány az esküvőjén viselt ruháját asszonyként ünnepiként tovább viselte, csak a csipkés, rakott menyasszonyi kötényt tette le. (Ahol a menyasszony piros selyemkendőben, kék szoknyában volt, azokat is.) A húszas években a fiatalasszonyok még viseltek ingvállat és pruszlikot nyári hétköznapon, ingvállat, pruszlikot és vállkendőt ünnepnapon. Egy solymári asszonynak ekkor három kasmír vállkendője volt: fehér, világoskék és téglaszín, szélein mintával és rajtokkal, pár év múlva viszont csak a fehér, csipkés ünnepi vállkendő szerepel a viseletükben. Ugyanekkor a pilisiek blúz-forma, bekötött, vagy a szoknyán kívüli, a köténnyel lefogott felsőben jártak. A félünnepi, kimenő női öltözetben uralkodó lett a juppel, a nem szűkszabású ujjas. Szerepe a hétköznapokon is megnőtt: otthonra az egyszerűbb anyagú (karton, kékfestő), vagy már fakóbb, viseltes darabokat vették föl, hozzá nem fehér, mintás alsószoknyát. Idősebbek sokat mosott, vagy már fiatalosnak tartott felsőszoknyáikat alsóként viselték el. Ha valamit intézni az utcára kimentek, tiszta kötényt és fejkendőt kötöttek az asszonyok. Mezőre, gyümölcsösbe menet a falun át a szebbet, frissen keményített juppelt vették föl, amit munkához levettek. Melegben az ing, színes leibli és az alsószoknya lépett elő munkaruhává. Harisnya nélkül, fekete posztócipőben, vagy bőrtalpú kötött cipőben jártak a gyümölcsösbe, hátukra kötött vászon hátiruhában vitték az élelmet és a kisebb gyermeket is. A sváb női viselet az 1930-as évek közepéig élte virágkorát, helyi változatokban. Voltak települések, ahol az idősebb asszonyok a szűk ujjas helyett a finom anyagokból, bársony, selyemcsipke díszítéssel készült juppelt viselték a nagy ünnepeken is (Budaörs, Törökbálint). Másutt - elsősorban ott, ahol a fodros derekú jankerl volt a divat - továbbra is ragaszkodtak a testhezálló ujjasokhoz könnyebb, divatosabb anyagokból, selyemből, brokátból szabva. Általában jellemző, hogy a viselet elemeit gondosan, harmonikus színekben válogatták össze. Amit ma jó ízlésnek mondunk, valójában a közösség normái, a szokáshagyomány és a helyi divat ötvöződésével kialakult közösségi ízlés megnyilatkozása. Példaként idézzük 1937-ből a nagymisére igyekvő budakeszi asszonyok nyári templomi öltözetét, mely brokátselyemből készült. Mindegyikük viselte a fényes, fekete szögletes kötényt, a derékon nagy fodrot vető szűk ujjast és áll alatt megkötött selyem fejkendőt. A kendő színe az ujjas vagy a szoknya színével volt azonos, például: kék szoknyához és ugyanolyan kék ujjashoz világoskék kendőt, sárga szoknyához zöldes-sárgás mintás felsőrészt, sárga kendőt, bordó, mintás szók-