Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)
Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében
A széles, az egész fejtetőt beborító színes selyemvirág-koszorúról hátul két ugyanolyan színes virágfüzér lógott le. Ezek szerepét később Diósdon kis fátyol, Törökbálinton két szalag vette át. 42 A művirág és a mirtuszkoszorú egy ideig (1905 körül) egymás mellett élt. 43 A későbbi mirtuszkoszorú Törökbálinton maradt a legmagasabb, olykor középen kiemelkedő párta formájú. Régen a koszorú alá is elkészítették a korábban leírt ünnepi hajformát, a menyasszony haját „középütt választották el és a homlokra húzták, hátul pedig húsz fonatból álló varkocsba kötötték". 44 Ezt a haj- és fejviseletet őrizte meg a megye déli részére, Ceglédbercelre áttelepült svábok sapka-formában feltehető művirág koszorúja. A vőlegénynek az első világháború előtt még ellenzős csizmanadrágja, hat pár gombbal díszített, magasan záródó janM-ja volt. A vőlegényi posztókabát gallérja Törökbálinton fekete bársonnyal borított, kihajtóján fekete nyargalásos, gépi tűzés. A mesteremberek a legkorábbi képeken is városi ruhában, pantallóban állnak sváb ruhás párjuk mellett. A solymári menyasszony hasonló viseletben volt, mint a törökbálinti: fekete bársony pancsur (panschul), kék felsőszoknya, fehér grenadin, apró rakásokba szedett csipkekötény, fehér harisnya, kék szalagos fekete bársonycipő, ujjasa alatt rojtos selyem vállkendőt viselt (pl. lilásrózsaszín „málnaszínűt"). Nyakában több soros (fehér, gyöngyház) gyöngy. Keskeny mirtuszkoszorújának egyik ágát a kontyon is körbevezették, végére fehér vagy világoskék szalagpárt tűzve, a másik ága előre jött a mellre. Ehhez a végéhez, és a két copfból karikára tűzött kontya köré is rozmaringot tűztek. A vőlegény öltözéke vékony sifon vagy batiszt ing, fekete szövet, városi szabású öltöny, térdharisnya, cúgos cipő. Kabátja hajtókáján mirtuszcsokorral letűzött rozmaring, kalapja mellett rozmaringcsokor, rajta apró, színes szalagokból kötött masnikkal. Ahogy a koszorúslányok, márialányok öltözéke előre vetíti menyasszonyi ruhájukat, úgy a vőlegény öltözetére is hatással volt a legénytársulatok viselete. A budaörsi lövészeké egy generációval korábbi ünnepi viselet volt, de ezt látjuk a parasztvőlegényen is, zsinóros csizmanadrággal, kalapja hátulján a nagy színes bokrétával. Solymáron a Katalin bálra választott legény-elöljáróság különleges öltözete volt a rövid, fehér pikékabát fekete nadrággal. Előfordult, hogy ezt viselte a vőlegény is. Vörösváron a menyasszonyon fekete jankel, kék szoknya, fehér, hímzett vagy csipkemintás kötény (régen len, sifon, puplin, a 30-as évektől organza) volt. Haját a húszas évekig sálkontyba tűzték, azaz sok apró fonatból hajtűkkel alakították ki. A konty köré keskeny mirtuszkoszorút tettek, aminek egyik keskeny ága itt is előre hajlott és a mellen kis csokorban végződött. Fehér harisnyát és pántos bársonycipőt viselt hozzá. A budaörsi menyasszony is hasonló: fekete szatén, rövidderekú jangedli, ami csak alul, deréknál van ösz24. kép. Budaörsi menyasszony fejviselete. A haja lapos fonatokba font és fésűvel a fejtetőre tűzött. A rozmaringágak az egész hajat beborítják s lehajlanak a homlokra, ahol a koszorúval szorítják le. A rozmaring ágaira színes masnikat kötnek. szekapcsolva, nyakában többsoros gyöngy, és a selyem vállkendő hajtása, rojtja derékon körben kilátszik a jangedli alól. Égszínkék (kasmír, pervin) szoknya, fehér grenadin rakott kötény, amit végig vízszintes tűzések, zámedlik díszítenek. Égszínkék harisnya, fekete bársony körömcipő. Mirtuszkoszorúja csak a fejet veszi körbe, szélesebb, mint a solymári, s mögötte az egész hajat rozmaringgal borították be. A rozmaringágak a tarkótól nyúltak a homlok irányába, az ágacskákra sok apró, színes masnit kötöttek. (24. kép) Az egész hajat beborító rozmaring védte a rontástól a leányt. A budaörsi menyasszony a II. világháborúig így öltözött. A környező községekben, Törökbálinton, Budakeszin, a Pilisben már a harmincas évekre divatba jött, hogy a szoknya és a felsőrész ugyanabból az anyagból készüljön, s ez ritkábban bársony, atlasz, gyakrabban brokát volt. Felső részét a jangedli mintájára, azzal azonos szabással, partni (bortni) vagy selyemcsipke díszítéssel készítették. Ezt a magába mintás anyagot kék, almazöld, barna, mustár („arany") színekben kedvelték, de a Dunakanyarban a kávészín volt a legdivatosabb. A helyi női ruhákhoz hasonlóan rövidebb vagy hosszabb formában, több-kevesebb alsószoknyával viselték, de a fehér csipkekötényt minden esetben eléje kötötték. Ugyanebben az időszakban Budakalászon a kevés alsószoknyával, nem széles csípővel, blúz formájú, nagy gallérú felsőrésszel a polgári ízlésű esküvői 73
