Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében

16. kép. Budakeszi asszonyok fejkendő-viselete. Mindkettőjük kendője alatt látszik a fésűvel feltűzött konty formája. A fiatalasszonyon hátra kötött sopßendo van. Vállkendője alatt csak derékon összekapcsolt pruszlikot visel, amely jellegzetesen kiemeli a mell formáját. A budakeszi és a budaörsi női viselet jellemzője. 17. kép. Idős asszony nagy méretű kékfestő kendőből kötött sopfban. Fekete ujjasa alatt kékfestő vállkendő látszik. Budaörs, 1900-1910 körül. 64 képek őriztek meg az 1870-90-es évekből. Nagyméretű, keményített és fényesre mángorolt mintás kékfestő kendőből Budaörsön kötötték az „egyszarvú kontyot" (einhornschopf). A kendő elejét merevítették, vagy a keményítéstől maradt sima, és tarkón megkötötték úgy, hogy szárait tőben jól összenyomták, a sarkokat széthúzták. A kendő egyik szára a hátukra hajlott, a másik legyező-szerűén kiállt a fül magasságában. Készre kötve vették le és tették föl. A fiatal asszonyok - valószínűleg nyári - ünnepi fejviselete volt. (18. kép) A hasonló korú fényképeken ott van egy másik, talán téli fejkendő fiatal asszonyokon. A puha kasmír kendőt kicsit homlokra húzva hátra kötötték, majd a két szárát megcsavarva a fejtetőn újra megkötötték. Két kis szára a homlok fölött lazán vagy vízszintesen állt. E turbánforma kendőnek (butterschopf) több ábrázolása maradt meg Budakeszin (14. kép), de ismerték Pilisvörösváron is. Buda környékén valószínűleg ismert lehetett. A század elejétől mindenütt elterjedt a készre kötött kendő (schöpf, schephedli). A kendőt keményítették és/vagy papírral merevítették. Az arc köré eső rész sima maradt, a homlok látható maradt, de a haj nem. Hátul, a tarkón kötötték meg. Kötésmódjában a már említett egyszarvú kendő is sopf. A régi, nagyobb, keményített kendőkből különleges formákat lehetett kialakítani aszerint, hogy a kendőt hátul a tarkón, vagy a tarkóra, illetve a fej tetejére tűzött konty fölött kötötték-e meg. Helyi divat alakította a budaörsi kendőt: két szárát tarkón megkötötték, vagy keresztbe vették, és a fejtető hátsó részén a kontyuk fölött kötötték meg újra, magát a kendőt is lekötve. (12. kép) Az asszonyok ezt a formát sváb sopfnak nevezik, míg a köznapit puttnschopfnák. Kisebb méretű kendőkből más állású sopfot kötöttek, általában kerek tetejűt, melynek két szára vízszintesen állt ketté. Perbáli, zsámbéki menyecskéken a sopf teteje a fésű fölött szögletes volt, a kendő két kis csücske tarkón fölfelé állt. A sopfot nem bontották szét, hanem levéve az ágyon tartották. Gyakran ehhez értő asszonyokkal köttették meg, ellenszolgáltatás fejében. A század elején még az idős asszonyokon is látható volt a félünnepi viselethez illő hátra kötött kendő. Később egyre inkább a fiatalasszonyok, újmenyecskék fej viselete lett. (16. kép) Elől kötötték meg a lányok télen felvett rojtos kendőjüket. Az idősebb asszonyok kimenős és ünnepi öltözetükhöz mindig előre kötötték a kendőt: halántékon két-két hajtásba rendezték és áll alatt kötötték meg. A könnyebb kendőket dupla csomóra, bécsi csomóra kötötték, ezzel a két szára teljesen vízszintesen állt. A vastagabbakat egyszer kötötték meg, két szára ferdén állt fölfelé és lefelé. A téli ünnepi kendő anyaga finom gyapjúszövet (tuch) volt. A belőle készült nagy rojtos fejkendő (muschal) szárait elől dísztűvel tűzték össze. Az első világháború után lett divat az egyszínű, de hímzett kendő, melynek egy sarkába varrtak, általában két színű selyemmel V alakú mintát. A Budai