Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében

rövidebb, de Budakeszin, Zsámbékon cipőig érő hosszú szoknyát viseltek. A köznapi, munkához fölvett szoknya mindig rövidebb volt az ünnepinél, és a karton, kékfestő, télen flanel, posztó felsőszoknya alá csak egy alsószoknyát vettek fel. A köznapi szoknya oldalába vagy elejére, has-lapjára a piacozáshoz zsebet varrtak. Az ünnepi szoknyák anyaga egyszínű volt, finom posztó, különböző minőségű és nevű szövet, tükörposztó, kamgarn (angol szövet), pervin és dilájn (delin), atlasz, lüszter, selyem, ritkábban bársony, mind staufláttel, azaz nem mosható anyagúak. A hosszú szoknyák aljára koptatóként szőrzsinórt, rojtos zsinórt, porfogót (staubsnil, birschtupandl) varrtak, a cipőig érő szövet (posztó) szoknyákkal legtovább ez is Budakeszin és Zsámbékon maradt meg. Kedvelték a tompa színű, barna, kék, zöld, bordó, lila egyszínű és a kockás szövetet és a kasmírt, különösen félünnepi, kimenő ruhára. (Sok nő állt kockás szoknyában a fényképezőgép elé.) A harmincas években lett divat a brokátselyem. A lányok, fiatal asszonyok nyári ünnepi szoknyája világos színű batiszt, cérnabatiszt, puplin, transzparent (organza) volt, a harmincas évektől pedig a bemberger. Ezekből varrták a táncmulatságokba való világos és „fehér", azaz fehér vagy halvány alapon mintás szoknyákat is. Nemcsak a hétköznapi, hanem a tánchoz viselt szoknyákat is mosóanyagból (zvoschkittl - mosószoknya) készítették, utóbbiakat keményítették is. Öt-hét szél, 4,5 - 6,3 méter anyag kellett hozzá, a vékonyakat ráncolva, a vastagabbat rakásokkal illesztve a korcba, de a hason 30 cm-es részen simán hagyták. A drága anyagokkal spóroltak, előfordult, hogy a kötény alá eső részre másféle, olcsóbb textilt toldottak. Alját belülről 8-10 cm széles, színes klott vagy vászoncsíkkal szegték el, a szeges felső szélét az anyag színén többszínű cérnával tűzték le, vagy ünnepi bársonyszalagot varrtak oda. A szoknyák alját a színén is szegték széles fekete bársonnyal, de csak a félünnepit, a nagyünnepekre valót soha. A szoknya és az ujjas nem azonos anyagból készült. A fekete ujjast bármelyik, jó minőségű anyagból varrt szoknyához felvehették, nagy ünnepeken a liturgikus színek szerint váltva. (A lányok legünnepibb szoknyája, a menyasszony szoknyája is kék volt.) A fejkendő színe a szoknya színéhez igazodott. A harmincas években, a brokátselyemmel jött divatba, hogy az ünnepi öltözetet azonos anyagú szoknyából és felsőrészből állították össze. Az első világháború után a dunabogdányi és visegrádi nők már városi jellegű ünnepi ruhát hordtak, a német viselet jellemzői csak a köznapi öltözködésben fellelhetők. A bokáig érő hosszú szoknyákat több darabból zwicklibe szabták, ami már nem a csípőt, hanem a derekat hangsúlyozta. A szoknya betoldott része, elől lévő hasítéka a női viselet állandó elemévé tette a kötényt, amellyel eltakarták. A férfiak melles kötényével szemben a nők derékba érő kötényt viseltek. A sváb kötény (schürzen, 11. kép. Jegyespár Budaörsön az 1910-es években. A leány szűk ujjú ingben, cakkos aljú pruszlikban, piros, körül mintás vállkendőben és hajtott kék kötényben van. Ez volt a leányok nyári templomi öltözete. A vőlegény rendszerint kék, sűrű gombos lajbiját nászajándékba kapta. Kezében rozmaringos kalap. Ezt a jellegzetes öltözetet őrizte meg a „lövészek" egyenruhája, akik a regruták sorából kerültek ki. fijter) hagyományos alapanyaga sűrű szövésű lenvászon, a rumburger, rumburgi vászon. Szögletes, sötét, kék vagy zöldes-fekete, fényesre mángorolt jellegzetes ruhadarab volt. A női kötény sem szabott, a vásznat saját szélességében hagyták. Általában 90 x 90 cm anyagot vettek, alját, derekát fehér színnel felgépelték. Derékon, a két sarkától arasznyira kis bevarrást tettek és ide varrták a megkötőket. Széles volt, a szoknyát elől és oldalt teljesen takarta, és majdnem a szoknya aljáig ért. Felvevéskor megkötőjét a derekukon hátulról előre tekerték és elől kötötték meg, a csomót a korcba dugták. Mindenütt szokás volt az ünnepi kötény felső két sarkába hímezni viselője monogramját: a régebbieket gót betűkkel, két színnel (kék, zöld, fehér, sárga), egyszerű virágkoszorúval övezve a betűket, vagy kör alakot formázó névbetűkkel. Az új kötényt is összehajtogatták és hajtva mángorolták. Ha a színe megkopott, kimosták, erősen kikeményítették. Száradás után kékítővel átitatták és száradásig mángorolták. A kemény, fényes sötétkék, hajtogatott kötény volt a templomi viselet, ezt az elvárásoknak megfelelően csak a rumburger vászonból 59