Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)
Sin Edit: Szöveggyűjtemény Szentendre vonzáskörzetének irodalmi topográfiájához
Riport 1936-ból „Pócsmegyer egy típusos kis magyar falu a monostori sziget közepén, Budapesttől harminc kilométerre. Ezernégyszáz lélek él itt ötezer holdas határon, a Duna hordta jó homokon, ezer év óta. (...) Leányfaluból tegnap véletlenül átmentem Pócsmegyerre és már a ladikban - mert egy ezeréves csónakon vittek át a Dunán - arról hallok, hogy Pócsmegyeren háztartási iskola van. Hűj, ez nagy dolog, ilyen itt még nem volt. Ez a négy magyar község ősi elhagyatottságban élt mindig s az utolsó huszonöt év alatt is, mióta itt lakom. A népszokásokat, a gazdasági életet, az egész falut ősi állapotában őrizte meg a Duna. Etnográfusok ma is nyugodtan tanulmányozhatják itt a népéletet: Budapest legfeljebb a kofakultúra révén tört be eddig erre a szűz területre. Már a révben meglepetés: a télen egy olyan révházat kanyarítottak ide, hogy a Rajna partjára is odaillenék, lapos betontetejével. A háztartási iskola kedves régi kis parasztház tiszta szobájában van. Két csinos kecskeméti tanárnő huszonegy pompás kis falusi eladólányt éppen a csecsemőápolásra oktat. Délután van, orvosi óra. A kecskeméti származású orvos levizsgáztatja a lányokat egy kis körfeleltetésben. Milyen üdék, milyen tiszták, csinosak és értelmesek a fekete szemű magyar lányok. Már nincsenek régi népviseletben, de bubifrizura is csak éppen egy lánykán van, a többi gondosan őrzi, s fésülgeti kontyát. Mejjeskötényben vannak, bő szoknyában, néhányon kórházi ápolói fejkendő. S csak úgy ropog a felelet a fertőző betegségekről.(...) A tanítás alatt értesülök, hogy nemcsak háztartási iskola van a faluban, hanem gazdasági téli szaktanfolyam is. Ez nagyszerű, a következő órára átmegyek oda is. Az iskolateremben harminckét tanuló felel a szaktanfelügyelő kérdéseire. Vannak köztük tizennégy éves fiúktól negyvenöt éves gazdákig. Fizetni nem kell, önként jelentkezés alapján rekrutálódnak, de aki szépen levizsgázik, a három hónapos tanfolyam végén aranykalászos gazdaoklevelet kap. Ez még meghatóbb. Növénytermelést, állattenyésztést, kertészetet és gyümölcstermelést, állatbonctant, mezőgazdasági üzemtant, számtartást és kereskedelmi ismereteket, tűzrendészetet, háziipart és egészségtant tanulnak 184 órán. - Most negyven ilyen tanfolyam van az országban. - Kevés... Hány község van az országban? Senki sem tudja. - Kereken 3333. - Száz év alatt minden község kap egy ilyen tanfolyamot. (...) A pap meghív, hogy éppen heti kultúrestély van. Vele megyek. Pócsmegyeren nagy farsang van, ekkora program... Egy tizenhat méter hosszú szobában, melyet egy kis parasztházat összes szobái áttörésével alakítottak át kultúrpalotává, énekszóra lépünk be. Szavalat, színdarab, a magyar népi kézimunkákról szakelőadás; a bemutatott kézimunkáknak a közönség közé adott példányait végigvizsgálják az asszonyok. Azután egy kis értelmes bibliamagyarázat. S a közönség, másfélszáz felnőtt, megnyugodva és örömmel oszlik szét, hogy életét egy kis pihenés és felfrissülés után tovább élje. A falu napjainkban óriási átalakuláson megy át. A kultúra, mint az árvíz, felemelkedett a falu magaslatára. És ezt annál komolyabban kell venni, mert egyidejűleg a korhelykedés, a duhajkodás és tékozlás a minimumra csökkent. Pócsmegyeren van két kocsma is, de a kocsmárosok gazdaemberek s mellékesen űzik a foglalkozást. Ebből ma itt nem is lehetne megélni. A nagyobbik kocsma gazdája kijelentette, hogy ha neki két pengőt biztosítanának, lemondana az italmérési jogáról. Ebben a faluban ez évben valóban kultúrfarsang van." (Móricz Zsigmond: Farsang Pócsmegyeren) 66 Móricz Zsigmond a pócsmegyeri református templomban „Ahhoz, hogy a Móricz-család sokszor megfordult a pócsmegyeri templomban, kétség nem fér. 1941. karácsony első ünnepén egyedül jött át Zsiga bácsi istenMóricz Zsigmond édesanyjának sírja a pócsmegyeri temetőben 253
