Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Kocsis Gyula: Szőlőbirtoklás, bortermelés Cegléden a XVIII. század utolsó harmadában

lésünk szerint az 1778. évi összeírás részleteit őrizte meg. Ennek igazolását az egyes háztartások történetének rekonstruálásával kísérelhetjük meg. Az 1777. évi összeírásban kilenc olyan háztartásfő van, aki az ismeretlen időben készült összeírásban megtalálható, de az 1779. éviben már nem. (Dobos József 103., Varga András csordás 31., Koncz Ferenc 146., László János 172., Göndöcs Ferenc 202., Andrási Mihály 412., Csendes János 414., Szabó Andrásné., ör. Csizmadia István 631.) További nyolc háztartásfő megtalálható az 1777. évi, az 1779. évi és az ismeretlen időpontban készült összeírásban, a későbbiekben már nem. (Eperjesi András 108., Fényszarusi Sámuel 149., Kovács Péter/né 214., Szűcs Illés/né 240., Lendvai Mihály/né 253., Jakus Miklós 269., Obrácz Mészáros János 285. és Dér György/né 340.) A fentebb ismertetett részletes vizsgálat alapján tehát az (1781. éviként meghatározott) első három tizedet tartalmazó füzetet 1778. évi, míg az utolsó két tizedet tartalmazó füzetet 1781. évi összeírásként kezeljük. A fenti érvek alapján 1778-ra módosított keltezés azt is jelenti, hogy a tizedek kialakítása már 1778-ban megtörtént. A jelen elemzés másik fontos forrását az 1786. évi telekösszeírás (sajnos nagyon hiányosan) fentmaradt összeíró lapjai jelentették.

14 A szőlőket összeíró lapok a felmért szőlő parcella sorszámát, a tuladonos nevét és a felmért szőlő területét őrizték meg. A forrásból a 330-724 közötti sorszámok alatt összeírt 380 szőlőbirtok (tizennégy sorszám hiányzik) területadatait ismerhetjük meg. Ezt a mennyiséget az összes szőlő 40-50%-ára becsülhetjük, tekintettel arra, hogy az 1780-as évek közepén az adózó jobbágy- és zsellér háztartások száma meghaladta az 1200-at, és a háztartások nagyobbik hányada szőlővel is rendelkezett. Az említett „alap" adatokon kívül számos alkalommal a szőlős gazda városi lakóházának sorszámát is feljegyezték, így lehetőségünk nyílott megkeresni a szőlőbirtokosokat a fentebb már ismertetett dikális összeírásokban, és így egyrészt az összeíró lapok keletkezésének idejét meghatározni, másrészt a két forrás szőlőbirtoklásra vonatkozó adatait egybevetni. A gazdák szőlő birtoklapjainak házszámai az 1785/86. és 1786/87. évi dikális összeírás házszámaival egybe esnek, míg az előző, 1784/85. évben kisebb nagyobb eltérés van a két forrás házszámai között. így a birtoklapok nagy valószínűséggel 1785 novembere és 1787 novembere között készülhettek.

15 A birtoklapokból esetenként a szőlő kapásokban meghatározott területét, illetve a termés akóban mért mennyiségét is megismerhetjük, valamint a felmérők utalásokat tettek a terület - „szélhordta homokbuckás", vagy „berkes" - minőségére is. Az ilyen jellegű szórványbejegyzések az adott szőlőbirtok 1786. évi terméshozamának megfigyelését teszik lehetővé. A Lendvay Jánosné birtoklapján a termésmennyiség helyett olvasható „nem vallott" megjegyzés az adatgyűjtés módjára utalhat, egyben magyarázza azt is, hogy a legtöbb esetben miért hiányzik a termésmennyiség adata. Az esetek túlnyomó többségében szabálytalan alakú parcellákat kisebb négyszögekre bontották, ezeknek a hosszát és szélességét mérték meg és ezekből az adatokból négyzetlábnyi pontossággal számolták ki a területet. (Pl. a 394. sorszámú városi házban lakó Erős János 684. sorszámú, 5 kapás nagyságú szőleje egyik „quadrátjának" a hossza 44 egész 4/6 öl, másik quadrátjának hossza 24 egész 4/6 öl, szélessége 38, illetve 8 öl volt. így a szőlő területe 1 és 11/64 kh és 19 négyszögölre rúgott, termése 16 akó volt.) A SZŐLŐTERÜLET NÖVEKEDÉSE A XVIII. SZÁZAD FOLYAMÁN A magyar mezőgazdaság XVIII. századi történetét összefoglaló szerző, Wellmann Imre megállapítása szerint a század folyamán a mezőgazdasági területek között a legnagyobb változás a szőlőterületben volt. Az 1720-as összeírás idején a szőlők mintegy kétharmadát a „Királyi Magyarország" területén találhatták a kortársak és csak egyharmad esett a volt török hódoltság területére. A szőlőterületek országrészek közötti megoszlásának aránya azonban 1780-ra megfordult, kétségtelen bizonyítékaként annak, hogy „a középső és déli országrész parasztnépe az elpusztult vidék ... újjáépítését ... tekintélyes szőlőtelepítéssel koronázta."

16 A ceglédi szőlők kiterjedése mintegy 1000 kapás volt a XVIII. század harmadik évtizedének a vége felé. A szőlővel beültetett terület növekedésének már ekkor is tapasztalhatjuk jeleit, ugyanis 38 kapás újonnan telepített (és ezért bizonyos ideig valószínűleg adómentes) szőlőt is említ a forrás a 970 kapás régebbi szőlő mellett.

17 A század későbbi évtizedeiben a dikális összeírások nem a szőlők területét, hanem a termés mennyiségét rögzítették, így csak 1779-től tudjuk nyomon követni a szőlővel beültetett terület alakulását. Az előző adat (1728) felvétele óta eltelt mintegy ötven esztendő alatt a ceglédi szőlők területe a kétszeresére növekedett, a vizsgált időszakon belül a legnagyobb kiterjedést 1780-ban érte el. Az 1780-as évtized első felében a szőlőterület az addig ismert legnagyobb kiterjedésének 10-15%ával csökkent. A forrás lehetővé teszi annak megfigyelését is, hogy a város öt tizede közül a harmadik, negyedik, ötödik tized lakosai összességében jóval több szőlővel rendelkeztek, mint az első és második tizedben lakók. 1779 1780 1781 1782 1783 1784 1785 1786 1. tized 276 291 301 ! 277 270 251 249 285 2. tízed 238 243 248 ! 215 206 196 180 203 3. tízed 431 429 495 434 473 426 422 457 4. tízed 498 504 534 495 452 459 419 450 5. tized 637 668 503 428 386 477 468 492 összesen 2080 2135 2081 1849 1787 1809 1738 1887 A szőlőterület (kapás) változásai az 1780-as években. (! = az első és második tized 1781. évi adatait csak 19