Farkas Rozália szerk.: Múzeumtörténeti és régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 28. Szentendre, 2004)

át tart, június közepétől július közepéig. A műso­rokat, tárlatokat több tízezer példányban kinyomta­tott színvonalas programfüzetben teszik közzé, mely eljut a térség minden lakosához, a szállodákba, ide­genforgalmi irodákba. Ezen kívül széles propagandát kap az elektronikus és írott sajtóban. A Dunakanyar Kulturális Alapítvány a maga szerény eszközeivel az előbbi marketing lehetőségeken túl is tudja szpon­zorálni kiállításainkat. (Meghívó, plakát, a megnyitó zenei közreműködői, reprezentáció, szállítás, biztosí­tás stb.) E rendezvény keretein belül olyan kiállítások létrehozására is lehetőségünk nyílt, melyek a múze­umi költségvetésből nem valósulhattak volna meg a magas biztosítási és őrzési költségek miatt, de or­szágos, sőt nemzetközi visszhangot keltettek. Ilyen például a Klemmné Németh Zsuzsa által több éve a szobi Börzsöny Múzeum időszaki termébe szervezett, magángyűjteményeket bemutató sorozat, melynek legemlékezetesebb tárlatai a Vasilescu és Radnai gyűjteményből összeállított válogatások voltak. A 2000. év szélesebb körű pályázati lehetőségeinek segítségével egy komoly, fáradságos és költséges ki­állítás megszervezésébe kezdtünk, mert szerettük volna felkutatni és egy tárlat erejéig együtt szere­peltetni a volt Szőnyi tanítványokat mesterük házá­ban. Az 1984-ben indult „Tisztelet a Mesternek" sorozat minden egyes kiállításával árnyaltabbá vált a Szőnyi pedagógiai munkásságáról kialakított kép, de az évi egy-két bemutató nagyon távolra tolta ki e kutatás lezárásának lehetőségét. Az első kiállítók kö­zül már nagyon sokan nem élnek, és azok közül is többen eltávoztak, akik ezután kerültek volna sorra, ezért vált halaszthatatlanná a többi tanítvány meg­szólítása is. Erre legalkalmasabbnak egy csoportos kiállítás megszervezése látszott. A magyar művészeti élet több generációjának közös bemutatkozása - ahol az összetartó erő talán „mélyebb és erősebb, mint pusztán egy iskola, vagy stílus közössége" - reménye­ink szerint új adalékokkal gyarapította a művé­szettörténeti kutatást és a közönség tetszésével is ta­lálkozott. A tanulságok levonásához nagyban hozzá­segítettek az alkotók által lejegyzett visszaemlékezé­sek, vallomások, hitvallások, melyeknek nagy részét sikerült közzétenni a kiállítás katalógusában. 37 A meg­nyitó után, az összegyűlt tanítványok és a felkért előadók (Szőnyi Zsuzsa, Szabados Árpád, a Képzőmű­vészeti Főiskola rektora, Keserű Ilona, Nagy B. István és Bálványos Huba festőművészek) részvételével egy kon­ferencián emlékeztünk meg Szőnyi Istvánról, a ta­nárról. Talán sok művész számára ez volt az utolsó alkalom arra, hogy találkozhasson hajdani főiskolai társaival, és eljusson mestere múzeumába. A felkért hozzászólók után órákon keresztül áradtak a tanú­ságtevő tanítványok vallomásai. Ezt az egyszeri és megismételhetetlen pillanatot videóra vettük, a fel­vétel reményeink szerint fontos forrásként szolgál majd a további kutatásokhoz. (24. kép) 2001 a grafika éve volt számunkra. Megvalósul­hatott a hosszú évek óta dédelgetett álmunk, meg­24. kép. „Tisztelet a Mesternek", Szőnyi tanítványok csoportos kiállítása, megnyitó ünnepség a múzeumban, 2000 július. A ki­állítást Szabaáos Árpád festőművész, a Képzőművészeti Főiskola rektora nyitotta meg. jelent a Szőnyi összes jelentős rézkarcát közel eredeti méretben, és az eredetivel szinte megegyező minő­ségben reprodukáló album. 38 (Pályázati támogatásból és a nyomdaköltség egy részének a váci Nalors Gra­fika általi meghitelezésével sikerült a könyv kiadá­sa.) Ezzel lezárult az 1984-ben indult kutatási sorozat, mely Szőnyi István grafikai munkásságát dolgozta fel. A könyv megjelenését kiállításokkal, nyomtatási bemutatóval, konferenciával kötöttük össze. Az utóbbinak a „Gondolatok a XX. századi sokszorosító grafikáról" címet adtuk, és olyan kortárs művészeket hívtunk meg előadónak, akik számára ma is nagyon sokat jelentenek a klasszikus technikák. Gaál József és König Róbert festő-és grafikusművészek előadásain kívül a téma legavatottabb művészettörténészei, dr. Dobrik István, dr. Zwickl András, Zsákovics Ferenc kap­csolták össze Szőnyi grafikai munkásságát a XX. századi grafika legfontosabb vonulataival. A vetítő­ben elhelyezett rézkarcgépen König Róbert készített nyomatokat saját lemezeiről. (25. kép) 93

Next

/
Thumbnails
Contents