Farkas Rozália szerk.: Múzeumtörténeti és régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 28. Szentendre, 2004)

vendégszobákat is kialakítottak. Az építkezést elsősorban Szőnyi felesége szorgalmazta, a festő kissé szkeptikusan számolt be lányának és vejének az előkészületekről, még rajzzal is illusztrálta az eseményeket. Függelék 1. „Kedves Fixi-Faxiék, nálunk most kitört az építkezési láz, itt volt Szelle Kálmán, (a röhögő fakutya), s anyuval bemérték, felmérték az egész házat, s rettentő nagy tervekbe fogtak, hogy nekem műtermet reccsintsenek a ház végében. Ehhez az aktushoz megvan a ház, megvan a vége, megvan a föld, és a levegő, csak ép még pénz nincs. De kicsire nem nézünk, mert idő van, és szórakozásnak ez is jó."

2 1959 februárjában már javában folyt az építkezés, amiről szintén egy levélből értesülhetünk. „Itt a legnagyobb felfordulásban vagyunk, úgy szellemileg, mint anyagilag. Rengeteg sokba fog kerülni a kacsalábon forgó kastély felépítése... Most még csak hagyján, mert bebújok a régi kisműtermembe, ott piszmogok, de mi lesz, ha az építkezés olyan stádiumba lép, hogy ki kell bújnom az odúmból, s nem lesz hova lennem? Na, de addig talán megjön a tavasz, s a kertben figyelhetem az almafák virágzását."

3 A következő tavaszig, sőt nyárig is várnia kellett a mesternek a műterem elkészültére. Nyár elején már beköltözött új birodalmába, és használta is. 1960. augusztus 20-án, a hagyományos István-napi köszöntő alkalmával tartottak egy műteremavatót, melyről Kórusz József festőművész, Szőnyi egyik kedves tanítványa számolt be visszaemlékezésében. A teljes szöveg a 2000-ben megrendezett, Szőnyi tanítványok csoportos kiállítása alkalmából kiadott katalógusban jelent meg. „1960. augusztus 20-án, szokás szerint nagy társaság verődött össze Szőnyiéknél Zebegényben. A névnapi köszöntő egyben műteremavató is lett, mert ezen a nyáron fejeződött be az építkezés, megvalósulni látszott a Mester régi álma: egy nagy műterem Zebegényben. A kitűnő ebéd után felvonultunk mindnyájan az új műterembe. Ott volt Elekfy Jenő, Pátzay Pál, Molnár C. Pál, Vidovszky Béla, Koller György, Ujváry Lajos, Németh József, Szalay Ferenc, a fiatal Szendrey Karper László és még egy jó páran. ... A délutáni beszélgetést estefelé még egy kis zenélés követte. Vidám volt a hangulat, általános a jókedv, adomák, viccek, mókás történetek jártak körbe. Az egész napot filmre vettem. Az utolsó kockákon a Mester önfeledten nevet. Tíz nap múlva meghalt."

4 A felavatott műterem a tanítványokra maradt. Azért láttam indokoltnak a még Szőnyi életében zajló építkezés részletes tárgyalását, mert ez a körülmény alapozta meg a későbbi múzeum működésének feltételeit. A garázsból alakult ki az évek során a vetítőterem, ahol Kollányi Ágoston 1957-ben, Szőnyiről forgatott színes filmjét máig vetítjük, ez a helyiség alkalmas közművelődési tevékenységre, előadások tartására, múzeumpedagógiai foglalkozások színhelye. Szükség esetén grafikai műhellyé alakítható, hiszen itt helyeztük el a néhány évvel ezelőtt, a Koller Galériától visszavásárolt, ma is jó állapotban lévő rézkarcgépet, melyen egykor Szőnyi István nyomtatta sokszorosító grafikáit. A terem időszaki tárlatok rendezésére is alkalmas. A műterem fölötti vendéglakás ad helyet az irodáknak, raktáraknak, a könyvtárnak, innen folyik a múzeum irányítása, a kutatómunka, az adminisztráció. Az első igazgató lakásának helyén sikerült kialakítani az időszaki termeket, aminek jelentősége a múzeum történetének második szakaszában nőtt meg. Visszakanyarodunk a múzeumalapítás eseményeihez, melynek részleteit a dokumentumtárban fellelhető iratokból, a még élő, egykori Szőnyi tanítványok elbeszéléseiből és Szőnyi Zsuzsa visszaemlékezéseiből lehetett rekonstruálni. Szőnyi Istvánné Bartóky Melinda 1967 februárjában hunyt el. A temetésen természetesen részt vettek a tanítványok, jó barátok, és magas rangú állami tisztségviselők is. A beszámolók szerint ekkor született meg a múzeum létrehozásának gondolata. Szőnyi Zsuzsa 1999-ben megjelent könyvében természetesen a maga sajátos szemszögéből írta le azoknak a szomorú napoknak a történetét. A frissen kapott olasz állampolgárságuk ellenére még nem volt útlevelük (1949 óta éltek Olaszországban, férjével, Triznya Mátyással), a magyarországi beutazáshoz a hivatalok nehézkesen adták ki a szükséges engedélyeket. Elkéstek. Szőnyi Zsuzsa csak két nappal édesanyja temetése után ért haza. Megrendítő volt húsz év után újra Zebegénybe látogatnia, a szomorú faluba, az üres házba. „Anyám ügyvédje és a barátok azt tanácsolták, hogy fogadjuk el a Népművelési Minisztérium ajánlatát, mely szerint a zebegényi házból Szőnyi emlékmúzeumot csinálnak a bennlevő bútorokkal, képekkel együtt. Péntek reggel kilenckor fogadott bennünket a miniszterhelyettes, Aczél György, íróasztala mögött József Attila szobrával. Nagy bajszával, némileg hasonlított is a költőre, s ezt mintha hangsúlyozni is igyekezett volna. Kijelentette, hogy mindig rajongott apámért, és felajánlotta, hogy megveszik a házat. Persze csak arról nem volt szó, hogy az érte járó összeggel mi lesz? Nem reméltem, hogy egyetlen vasat is kiengednek az országból. De, ha benn marad az országban, akkor az sem baj, mert Matyi szüleit, és a Recsket megjárt unokabátyámat segíthetjük vele. (Persze visszatekintve - ezt utólag már mondhatom - se pénz, se posztó: a külföldiek zárolt számlájának kezelési költségeire elúszott a vételár. Viszont apám emlékét a múzeum máig őrzi, és számomra ez a fontos."

5 Innen kezdve az események fölgyorsultak, Pátzay Pál szobrászművész kapott megbízást az előkészületek megszervezésére. Az ügyvédek megfogalmazták az adásvételi szerződéseket,

6 a másik örököstől, Szőnyi Jolántól is nagyszámú festményt, grafikát vásároltak. A minisztérium utasítást adott a Magyar Nemzeti Galériának a házban található művek leltározására, a sérült darabok konzerválására. Egy 1967. június 30-án kelt levél arról tanúskodik, hogy Dániel Kornél festőművészt először a Pest megyei Tanács megbízottjaként 80